Amikor két zodiákus „kicseréli” egymás közt az uralkodó bolygóit, akkor az energiák kölcsönhatása beindít egy örvényt.

Egy energia vákumot, ami mindent megmozgat bennünk, és már csak rajtunk áll, hogy ez csak belül vet szét, vagy kívül is felhasználjuk életünk alakítgatására.

Akkor most halkan megsúgom, ha még nem figyeltetek volna fel rá: Vénusz a Vízöntőben, Uránusz a Bikában, vagyis egymás szentélyében állnak.

 

Ilyenkor az Univerzum nem finomkodik: „vagy mindent újradefiniálsz… vagy semmit.” A Vénusz érték, önbecsülés, szerelem, az Uránusz ébredés, sokk, felszabadulás.
Mindez átmozgatja a hamis kapcsolódási mintákat, és az anyaghoz fűződő olyan működéseinket, melyek nem képesek megadni a teljes stabilitást.

Mit jelenthet ez a kapcsolatokban, főleg olyankor, amikor a Vénusz még együtt is áll a másik kapcsolati bolygóval a Merkúrral?
A Vénusz a Vízöntőben szabadságot, igazságot és mentális kapcsolódást akar.
Uránusz a Bikában pedig szétrobbantja a hamis biztonságot.

 

És valóban: úgy látszik, hogy ami nem valódi, az egyre kényelmetlenebbé válik. Ha túl langyos, vagy már nem elég jó, ha csak becsapom magam benne valamivel, a hamis igazságom ellenem fordul.

 

 

 

Generációs kihívás az, hogy meg tudjuk élni a valódi szabadságot a kapcsolatainkban, hogy felszínre engedjük, és kibontakoztathassuk az egyéniséget. Hogy kicsalogassuk a szellemet a palackból, és hogy egymás elfogadó, toleráns társai lehessünk, miközben mindenki botladozik az önismeret útján. Mivel egyikőnk sem tökéletes, az alap, hogy megértjük a másik elcsúszásait. Ez nem jelenti azt, hogy el is kell fogadni, ha valami nagyon nem egyezik az erkölcsi paramétereinkkel.

 

 

 

Nem kell elfogadnom, nem kell alá hajtanom a fejem, ha nem összeegyeztethető a saját frekvenciámmal. De igyekszem szeretetben megérteni, hogy tisztulhassunk, és ha végképp nem megy másképp, szabadon tovább lépni. Ugyan akkor, erre a toleranciára nekünk is szükségünk van. Miközben a másik füle mögött is van még rendesen egy kis karmikus vaj, nem kell végletekig eltűrnöm azt a kritikát, ami nem épít, csak maga alá teper.

 

 

 

Az Uránusz a Bikában most kirántja alólunk azt, amit hamisságból szőttünk, és segít újra értelmezni az egyéni biztonsági zónát.

 

Ha az anyagi értékrendet nézzük: a Bika a stabilitásról szól – Uránusz viszont új szabályokat ír. Szinte sikít az a részünk, hol régi pénzügyi mintákat működtetünk, ahol csak erőltetett menet van, de kevés siker, ahol elavult az önértékelés, vagy nem kap teret az önmegvalósítás.
Ez az energia nem ismeri a „majd egyszer”-t. Vakon elsétál az „ezt az időszakot még kihúzom így” gondolata mellett. Nem engedi, hogy kompromisszumot köss a sorssal úgy, hogy ebben az üzletben te lehetsz a vesztes. Nem tűri a rossz alkut önmagaddal szemben.

 

Nem tökéletesnek kell lenned. Hanem igazinak, és ez most többet ér, mint bármilyen komfortzóna. Az Uránusz a Bikában szétfeszíti az olyan téves illúziókat, hogy „csak a pénz a biztonság”, a „kapcsolat a menedék”, a „megszokás a stabilitás”. A Vénusz a Vízöntőben pedig megmutatja, hogy nem attól vagy szerethető, ha megalkudsz. A belső árnyék pedig így szól: „Mi van, ha eddig mindent remekül felépítettél… csak nem önmagadra szabtad?”
Ahol azt érezni, hogy végleg szétesik minden, ott azt mondja a sors, hogy végre vagy önmagad leszel….vagy önmagad leszel és kész. Nincs választás, amióta a Plútó is a Vízöntőben dekkol. Márpedig ő marad 2044-ig. A Vénusz is a Vízöntőben február 11-ig, vagyis ez a mindent átrezgető, hamisságokat felnagyító energia, és az általa kölcsönzött cselekvő erővel eddig varázsolhatunk.

 

Ahol nem férünk már bele a régi szerepeinkben, ahol az élet kivet magából, mert érezhetően olyan taktikát erőltetünk, ami lényegében eddig se nagyon vált be, ahol túl szűkké válik az élet, ott ez az energia már csörgeti a láncot.

 

Ott ahol a lelked valami „nagyobbra” emlékszik, és nem erre a szűkös börtönre.
Ez nem válság. Ez felébredés.
Senkinek nem kell tökéletesnek lennie, de radikálisan őszintének igen, és ha feltételezzük, hogy ez megvan, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy mégis hol árulod el magad egy hamis biztonságért, és hol maradsz valamiben, ami kényelmesnek látszik, de közben mégsem az.

 

 

Oh, és a leglényegesebb: Tudsz-e szeretni úgy, hogy közben önmagad maradsz?
Amibe nagyon kapaszkodunk, sokszor pont azt veszítjük el. De a szabadság nem képes eltűrni a görcsös ragaszkodást, mint ahogy a magától értetődő biztonságért sem szükséges gebeszteni senkinek sem. Az magától értetődő módon a mienk.
Ez az energia belső forradalmat kér:

Új értékrendet
Új kapcsolódási mintát
Új önazonosságot
Ha valaki most nyugtalan, az nem véletlen. A lélek emlékszik a Valódi Énre, aki még nem alkudott meg.
Merd kimondani:
Ez már nem én vagyok.

 

Majd figyeld, az Univerzum hogyan intézi a lehetőségeket.
És igen, tudom, mennyire idegesítő újra ezt hallani, de nem, nem azért fáj, mert „rosszul csinálod”, és nem azért, mert gyenge vagy. Hanem azért, mert valami végre NEM hazudik tovább. A fájdalom most nem ellenség. Jelzőfény. Ami fáj, azért fájhat, azért szoríthat, mert
Túl sokáig maradtál ott, ahol kisebb lettél
Túl sokáig hallgattál, amikor a lelked ordított
Túl sokáig nevezted biztonságnak azt, ami valójában félelem volt

 

Ami most szakad, az nem büntetés. Az nem bírta már el az igazság súlyát. Amikor fáj, az azt jelenti, hogy már nem vagy érzéketlen, már nem vagy leválva magadról, már nem tudod tovább elhazudni, hogy „ez még belefér”
Semmit nem akarnak elvenni tőled, helyette inkább visszaadni azt, amit egykor feladtál magadból.
Ami igazán a tiéd, azt nem veszítheted el.
Ami most fájdalommal távozik, az soha nem volt otthon.
Nem vagy összetörve.

Átalakulóban vagy.
Eközben a Hold a Rák jelében vándorolva különösen aktuálissá teszi mindezt, mondhatni felnagyítja, ráadásképp szombat éjjel együtt állva a Jupiterrel, mintegy megerősítésképen rámutat a lélek igazságára
Pintér Erzsébet