Ugye emlékszel arra, hogy melyik lapot választottad reggel?

Az első kártya – „Sajnálom, hogy nem tudtam beszélni neked az érzéseimről” – a belső elakadottság és az elfojtott érzelmek lapja. Itt nem az érzések hiányáról van szó, hanem éppen ellenkezőleg: túl sok minden van bent, amit nehéz szavakba önteni. A másik fél lelkében ott él a megbánás, hogy nem volt képes megnyílni, nem tudta időben kimondani azt, ami igazán fontos lett volna. Ez a kártya azt mutatja, hogy a hallgatás mögött nem közöny állt, hanem félelem, bizonytalanság vagy a sebezhetőségtől való tartás.

A második kártya – „Annyira szeretném érezni az illatod” – már egy sokkal intimebb, ösztönösebb szintre visz. Ez az üzenet a hiányról szól, de nem csak fizikai értelemben. Az illat a lélekemlékezet szimbóluma: amikor valaki annyira fontos, hogy nemcsak a gondolatai, hanem a jelenléte, az egész lénye hiányzik. Ez a kártya azt mutatja, hogy az érzelmi kötődés élő és mély, és a vágy nem múlt el, sőt talán éppen az elfojtás miatt erősödött fel.

A harmadik kártya – „Nagy teher nyomja a vállamat” – feltárja mindennek a hátterét. Ez a lap arról beszél, hogy a másik fél olyan terheket cipel, amelyek megnehezítik az őszinte kapcsolódást. Lehet ez felelősség, múltbéli döntések súlya, külső körülmények vagy belső lelkiismereti nyomás. Ez a teher nemcsak az életét, hanem az érzelmei kifejezését is korlátozza. A kártya azt üzeni: nem azért nem tudott közeledni, mert nem akart, hanem mert túl sok minden nehezedett rá egyszerre.

Forrás: @lelkes rajongók

 

Tanmese

Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy “úgy legyen”. És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen.

Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy “úgy legyen”. És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem.

Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.

Megerősítő Tanmese: A macska és az angyal

– Béke veled – köszönt az angyal kedvesen, miközben leült a macska mellé egy vastag faágra, lerázva arról a havat.

– Szervusz. – a macska kinyitotta egyik zöld szemét, lustán ránézett az angyalra, aztán visszafordult.

Az angyal a szárnyai alá húzta meztelen lábait, és lenézett. Alattuk havas kert terült el, a levegő kacagástól, vidám kiabálástól, repülő hógolyók suhogásától és léptek csikorgásától volt hangos.

– Jó magasra másztál – mondta az angyal, miközben felmérte az ág és a talaj közti távolságot.

– Itt fent nem érnek el még Alex hógolyói sem.

Az angyal megértően bólintott, és kissé felhúzta a szárnyait. Egy ideig hallgattak.

– Az öreg gazdámért jöttél? – kérdezte a macska, de nem fordult az angyal felé. A hangja most is lustán csengett, de az angyal megérezte, hogy fájdalom és félelem lengi körül.

– Nem, nem jöttem senkiért.

– Ah! – az aggodalom felhője máris szertefoszlott. – Az öreg minden nap elmondja, hogy hamarosan eljön érte egy angyal, de lehet, hogy egy másik angyal jön majd – magyarázta a macska.

Egy ideig megint hallgattak. A macskát azonban valahogy zavarta az angyal jelenléte, és a tőle telhető legközömbösebb hangon azt kérdezte tőle:

– Milyen alkalomból vagy itt?

– Csak megpihenek egy kicsit. Megmentettem egy gyereket a városban. Nagyon nehéz munka volt. Most hazafelé tartok.

– Te a betegségtől is meg tudsz menteni valakit?

– Az a betegségtől függ. De sok mindent meg tudok tenni. Őrangyal vagyok.

– Akkor miért üldögélünk még mindig itt? – nyávogta elkeseredve a macska. – Gyere, menjünk!

A macska olyan sebesen ugrott a földre, akár egy vörös fergeteg. Az angyal csendesen leszállt mellette. Az idős nő annyira sovány volt, hogy az angyal először nem is vette észre a fehér párnák között.

A szemei csukva voltak, a mellkasa remegett, és sóhajai betöltötték a szobát. Az angyal közelebb hajolt hozzá, betakarta a szárnyaival, és suttogott neki valamit. Ezalatt a macska azon ügyeskedett, hogy közelebb tolja tejjel teli edényét a kályhához. Amikor az angyal végül felemelkedett, az idős nő lélegzése lelassult, egyenletessé vált, sovány arca kipirult.

– Hagyd aludni – fordult a macskához az angyal – nagyon gyenge.

A macska elfordította a fejét, mert a szemei megteltek könnyel. Az idős nő aludt, a macska és az angyal pedig a kályha mellett ültek, és tejet ittak.

– Lehet, hogy egy darabig még itt maradok nálatok, amíg Mária Nagymama rendbe nem jön.

– De honnan tudod, hogy így hívják?

– Hiszen angyal vagyok. Azt is tudom, hogy téged Milkának hívnak.

Az óra mutatói gyorsan jártak körbe, a kályhában pattogott a tűzifa, odakint fütyült a szél.

– Amikor találkoztunk, azt kérdezted tőlem, miért másztam olyan magasra – szólalt meg hirtelen a macska. – Azt hiszem, téged vártalak!