Lehet-e hinni annak, aki már többször becsapott?
Lehet-e annyira magányos és kétségbeesett az ember, hogy felszámolja az összes meglévő határvonalát, mindezt azért, hogy úgy tűnjön, szeretik vagy legalábbis elfogadják.
Vannak olyan kapcsolataink, ahol tudjuk, hogy nem bízhatunk a másikban, tudjuk, hogy manipulál és kihasznál, tudjuk, hogy ébernek kellene lennünk és azt is tudjuk, hogy nem gyengülhetünk el. Életünk során annyira sokat küzdöttünk.
Annyi csatát megvívtunk, hogy már csak nyugalomra és békességre vágyunk.
Törekszünk ennek megvalósítására, ezért mindent megteszünk a békesség érdekében kapcsolatainkban. Nem fejezzük ki szükségleteinket, nem szólunk, ha megbántanak minket. Alámegyünk a másik akaratának, újra és újra felajánljuk magunkat, és ő újra és újra visszaél vele.
Miért felejtjük el, mit tett velünk a másik? Miért lépünk át a bántalmazáson? Miért gondoljuk, hogy ezt érdemeljük? És vajon mi kellene ahhoz, hogy soha többet… ne szavazzunk bizalmat a bántalmazónak?
Sokaknak természetes az, hogy a szeretetnek fájnia kell, mert megszokták, mert így nőttek fel. Mert bántalmazás járta át az életterüket. Megszokták, hogy nem számít a szükségletük, megszokták, hogy tárgyiasítva vannak, és arra idomították őket, hogy mások vágyait lesse, szükségleteit kielégítse. Hamisan azt gondolták, ez a Szeretet. De a Szeretet nem fájhat, nem bánthat, nem pusztíthat el.
A szeretet, az csak Szeretet lehet! Semmi más.
A szeretet nevében csak szeretni lehet. Aki bánt téged, az valójában nem szeret. Az, hogy benned van szeretet, az még nem jelenti azt, hogy ő is viszont szeret téged.
Szereti az előnyöket, amiket általad kap, szereti, hogy irányíthat téged. Mindez és minden csak róla szól… ébredj!
Végtelen szeretettel:
Dömötör Aletta