Mihály Arkangyal áldása péntekre: Fénymunkások, mint Égi segítők – ott állnak melletted ha szükséges!

A Fénymunkások szerepe az emberiség fejlődésében.

• A Fénymunkás tisztában van az emberiséggel való kapcsolatának sokoldalúságával és többszintűségével;

• Ismerve isteni sorsát, a Fénymunkás világosan látja minden ember, törzs, klán, nép, faj és az egész emberiség isteni sorsát;

• A Fénymunkás az emberiség fejlődésének folyamatát a létezés isteni törvényeinek megfelelően állítja be, megvalósítva az emberi világ isteni szándékát, a valóságot;

• Az emberiség jövőjének formálását az isteni akarattal összhangban végzi, az emberiség vezetőinek szerepét betöltve;

• Függetlenül fizikai teste születési helyétől, faji, törzsi és etnikai hovatartozásától, a Fénymunkás tagja a Fény Mesterek, a Multidimenzionális Mesterek csoportjának, akik (tértől, időtől, létsíktól függetlenül) állandó kapcsolatban vannak egymással. Ebben a szellemi vérvonalban egyesül lelkük, valamint isteni sorsuk;

• Az egész emberiség fejlődésében és fejlesztésében való részvétel során a Fénymunkás mindenekelőtt annak az országnak a fejlődését biztosítja és korrigálja, ahová fizikai testben leszületett;

• A Fénymunkások felelősséget viselnek szülőföldjükért a Nagy Isteni Erők előtt, akik rájuk bízták az isteni lét törvényeinek végrehajtását ezen a Szent Földön;

• A Fénymunkás minden olyan erőfeszítést irányít, amely a más országokkal való együttműködés érdekében megsemmisíti az erőszakot, felszámolja a küzdelmet, a viszályokat és a vitákat (a megnyilvánulásuk minden formájában), növelve harmóniát.

• A Fénymunkás barátai csak a Fénymunkás családtagjai lehetnek; minden más ember számára a Fénymunkás spirituális Tanító;

• A Fénymunkás kötelességének tekinti, hogy segítse az embereket isteni céljuk megvalósításában, s átadja az emberi lét értelméről szóló ismereteket;

• Az emberi világ, a valóság fejlődésével és fejlesztésével kapcsolatos ismeretek terjesztése során nagyon körültekintően jár el, átadva a tudást azoknak az embereknek, akik valóban a fejlődésre és fejlesztésre törekednek, s mindegyiküknek csak annyit, amennyit képesek asszimilálni Létük adott pillanatában;

• A Fénymunkás kizárja az emberiség fejlődésével és javításával kapcsolatos ismeretek olyan emberekre való ráerőltetését, akik negatív mentális programok által irányítottak, meghagyva őket a Létezés ama fokán, ahol nem képesek az isteni törvények szigorú befolyásolási formáival foglalkozni.

• A Fénymunkás az embereket oktatja, felgyorsítva az emberiség fejlődésének folyamatát, és fokozva az emberi világ létjogi törvényeinek működését.

• Az emberekkel való kapcsolatokban a Fénymunkást az együttműködés alapelvei vezérlik, minden helyzetben arra törekszik, hogy elérje a harmóniát, megerősítse és kibővítse a Lét kreatív (teremtő) elvét és megerősítse az életet;

• A Fénymunkás tudja, hogy az emberiség Lényében minden összefügg egymással, nincs semmi véletlen, bármilyen esemény és jelenség bármilyen okból származhat, ezért nagyon éber és figyelmes minden találkozásnál, ahol megpróbálja megérteni a Lényében való megjelenés valódi okát;

• A Fénymunkás, amikor emberekkel kommunikál, rendkívül összeszedett, pontos és udvarias. Tudja: Az emberi világ összes erőinek tiszteletben tartása- és annak megértése, hogy bárki tudatosan vagy öntudatlanul szolgálja és kifejezi ennek vagy annak az Erőnek az akaratát – nagy alázatot igényel;

• Amikor a Fénymunkás emberekkel kommunikál, egyértelműen tisztázza az Erő szándékát, amely az illetőt elvezette hozzá, és meghatározza a személy viselkedésének valódi motívumait, hogy kialakuljon a helyes viselkedési minta. A személlyel a helyzetek harmonikus megoldása érdekében mindaddig együttműködik, amíg az egybe esik az Erő szándékával;

• A Fénymunkás soha nem lép kapcsolatba olyan emberekkel, akik negatív mentális programok által irányítottak, akik megpróbálják tönkretenni az emberi világ életét, a valóságot a saját egójuknak megfelelően érzékelik és láttatják.

• A Fénymunkás reményt táplál az emberekbe, elszántsággal és optimizmussal tölti fel őket, lehetőséget ad nekik arra, hogy megérintsék az isteni szeretetet.

Késmárki László: A bölcsesség kulcsa A Fény Mesterének nagy könyve Ankh kiadó 2025.

Megerősítés: Vannak pillanatok, amikor minden próbálkozásod ellenére is, a világ rád rakja az összes negatívját.

Elveszettnek, és üresnek érzed magad.

Ott ülsz egy rakás szemét közepén és azt gondolod „Hé, én egy jó ember vagyok, miért kapom mégis ezt” Tudod, az igazság az, hogy nem attól leszel jó ember, hogy nehéz helyzetbe kerülsz.

Jobb ember akkor leszel, ha ennek a rakás negatív ember ellenére sem hagyod, hogy felülírják azt, aki vagy. Ha képes vagy mindennek ellenére is ugyanaz a tiszta szívű és mély érzésű ember maradni.

Mert amikor azt gondolod, hogy az élet nem tud meglepni, akkor odacseszi eléd a duplacsavart. Te pedig csak állsz, tátott szájjal és kurvára nem tudod, hogy mihez kezdj vele. Mert megijeszt, mert gyáva vagy és mert azt gondolod, hogy okosabb vagy az életnél. Tévedsz! Időnként, amikor a legkevésbé számítunk rá, kapunk valamit, ami mégis reményt ad.

A kérdés már csak az, hogy elég bátrak leszünk-e ahhoz, hogy ezúttal ne szúrjuk el. Képesek vagyunk felülemelkedni a félelmeinken? Vagy tovább megyünk, hátrahagyva, kis idő múlva mégis megbánva.

Mounaji Barbi