Amikor nemet mondasz, valójában igent mondasz a belső békédre, az Istentől kapott méltóságodra.

A valódi szeretet nem az, amikor mindent elviselsz, hanem amikor vállalod: az életed érték, a lelked tér, amelyet nem adsz oda akárminek, akárkinek.

Ez a határ nem önzés, hanem csendes, mégis erős igen az isteni rendre az életedben.

A Lélek nem költözik be a testbe. A Lélek nem jön és nem megy.

Sokan úgy képzelik, hogy a lélek „belép” a testbe, majd egyszer „kilép”.

Mintha lenne egy pillanat, amikor a test lélektelen, és aztán egyszer csak „meglelkesedik”.

De a valóság ennél sokkal egyszerűbb és sokkal szebb.

A Lélek mindig a Nem – Fizikai térben van.

A Lélek mindig tág, határtalan, örömteli, végtelen tudat.

És Te, aki most emberként élsz, ennek a Léleknek vagy a fókuszpontja.

A test nem „tartalmazza” a lelket.

A test ráhangolódik rá. Mint egy rádió az adásra.

És minél jobban érzed magad, minél könnyedebb gondolatban, minél inkább engeded a megkönnyebbülést, annál tisztábban veszed a kapcsolatot.

A Lélek nem szorul be a testbe. Nem születik meg és nem hal meg.

Nem sérül, nem fárad el, nem veszít energiát.

A Lélek te vagy, a nagyobbik részed.

Aki soha nem volt veszélyben.

Soha nem volt elvágva.

Soha nem volt távol.

A Benső Lényed most is teljesen jelen van,

csak egy könnyed, jóérzésnyi elcsendesülésre vagy attól, hogy meghalljad.

A kérdés sosem az: „Benn van-e a lélek a testben?”

Hanem ez: Mennyire engedem átáramlani azt a szeretetet, aki valójában vagyok?

És ehhez nem kell technika. Nem kell dráma. Nem kell „visszahozni” semmit.

Csak: egy megkönnyebbült sóhaj. egy lágyabb gondolat. egy pillanatnyi engedés.

Mert a Lélek nem érkezik. A Lélek VAN.

És Te ebből vagy.

Most is. Itt is. Mindig.