Régen azt mondtuk, hogy „jól érzem magam”, most meg azt, hogy „flow-ban vagyok”. Flow-ban!

Én legutóbb akkor voltam flow-ban, amikor elöntött a fürdőkád, mert elfelejtettem elzárni a csapot.

De tényleg, ma már mindenki self-care-el, meetingel, relaxol, meg scrollol.

Ha drága nagyanyám még élne, és azt mondanám neki, hogy „Mama, most épp detoxon vagyok”, azt hinné, hogy megint lecsapott rám a szódásüveg!

És ezek miatt persze vagy értjük egymást, vagy nem. Mert az egyik „manifestál”, a másik „vibe-ol”, a harmadik meg csak annyit mond:

„Te, én ezt nem értem, de biztosan trendi.”

És ott állunk, mint két külön bolygó, akik próbálnak egymásra mosolyogni, de közben az egyik Marsról beszél, a másik meg Jupiteriül.

Pedig lehet, hogy csak egyetlen megoldás kéne: egy jó nagy ölelés. Egy olyan igazi, emberi, csontropogtatós, meleg ölelés. Mert amikor két ember megöleli egymást, ott nem kell fordító, meg Google Translate, ott a szív elintéz mindent.

Na de képzeld el, ha ezt tényleg elkezdenénk csinálni! Elmész a boltba, a pénztáros rád szól, hogy „Uram, nincs aprója?”, te meg: „Nincs, de van egy ölelésem!” Hát szerintem az egész sor elhallgatna, a biztonsági őr meg hirtelen elfelejtene létezni.

De lehet, hogy pont ez kéne!

Mert ebben az elszeparált, kicsit túldigitalizált, angol szavakkal teleszórt világban

az igazi kommunikáció néha nem a „flow” meg a „vibe”, hanem az, hogy valakihez tényleg közel lépsz,

és azt mondod: „Gyere ide, ember… hadd reseteljem veled a rendszert egy öleléssel.”

Enigma

Ehelyett néha csak elvesznek egy almát a földről, ami nem olyan jó, viszont könnyű.

Az almák a fa tetején azt gondolják, hogy bennük van valami hiba, pedig valójában ők csodálatosak. Csak várniuk kell a megfelelő férfira, aki elég bátor lesz hozzá, hogy felmásszon a fa csúcsára.