Ahogy gondolkodsz, úgy érzel.
Ahogy érzel, úgy sugárzol.
Ahogy sugárzol, úgy teremtesz.
Ez Abraham – Hicks tanításainak egyik leglényegesebb összefoglalása.
Nézzük részletesebben:
1. „Ahogy gondolkodsz, úgy érzel.”
Minden gondolat egy rezgés.
Amikor egy gondolatot elég sokáig tartasz fenn, érzéssé alakul, mert a Belső Lényed azonnal visszajelzi, hogy az a gondolat összhangban van-e vele, vagy sem.
Ha jólesik a gondolat, akkor az összhangban van a Forrással.
Ha rossz érzés társul hozzá, akkor eltávolodtál attól, ahogyan a Belső Lényed téged lát.
Tehát az érzéseid nem hibák, iránytűk.
Mindig megmutatják, hogy a fókuszod harmóniában van-e azzal, aki valójában vagy.
2. „Ahogy érzel, úgy sugárzol.”
A rezgésed nem a szavaidból, hanem az érzéseidből árad ki.
A világ nem azt hallja, amit mondasz, hanem azt érzi, amit kisugárzol.
Ha félelmet, hiányt vagy önkritikát tartasz magadban, az Univerzum ennek a rezgésnek megfelelő tapasztalatokat hoz.
Ha örömöt, hálaérzetet vagy szeretetet sugárzol, ugyanebből kapsz visszajelzést, emberek, események, „véletlenek” formájában.
A kisugárzásod a frekvenciád.
Ez az a rezgés, amit az Univerzum érzékel és amire válaszol.
3. „Ahogy sugárzol, úgy teremtesz.”
Ez a teremtés alapja: az Univerzum mindig válaszol a rezgésedre.
Nem a szavaidra, nem a tetteidre, hanem arra, amit érzel, amikor gondolsz valamire.
Ezért mondja Abraham:
„Nem azt kapod, amit akarsz, hanem azt, aminek a rezgését tartod.”
Ha például a bőséget akarod, de közben aggódsz a pénz miatt, a rezgésed a hiányról szól, és a hiányt vonzod.
Ha viszont képes vagy a megkönnyebbülés, bizalom és hála érzésében lenni, akkor a bőség rezgése aktív benned, és az Univerzum elkezd válaszolni rá.
Hogyan gyakorold mindezt a mindennapokban?
Figyeld a gondolataidat, de ne ítéld meg őket.
Csak vedd észre: „Ez most jól esik?”, ha nem, fordíts rajta egy kicsit.
Keresd a megkönnyebbülést.
Nem kell rögtön boldognak lenned. Elég, ha egy kicsit könnyebbnek, reménytelibbnek érzed magad, mint az előző percben.
Máris emelkedik a rezgésed.
Adj hálát gyakran.
A hála az egyik legerősebb frekvencia, mert a „megvan” érzését erősíti benned, és így még többet hív be abból, ami jó.
Ne küzdj a gondolataiddal, csak válassz másikat.
A figyelem az, ami életben tartja őket. Az növekszik, amire fókuszálsz.
Azaz
A gondolataid hozzák létre az érzéseidet.
Az érzéseid hozzák létre a rezgésedet.
A rezgésed hívja be a tapasztalataidat.
Ez a rezgéses teremtés lánca.
Ha megérted, hogy minden az érzéseidből indul, akkor a teremtésed kulcsa mindig a kezedben van.
És onnantól kezdve a világ már nem ellened dolgozik, hanem válaszol rád.
Megerősített áldás: „Nem jól vagyok” – mondjuk egyre gyakrabban.
És talán épp ezért.
Nem mindig a vírusok, a bacilusok, az allergének döntenek le bennünket. Hanem ez a beteg világ.
A lélek nem bírja a zajt, a hamisságot, a rohanást, a szeretetlenséget.
A test pedig követi.
Nem vetted még észre, hogy amikor azt mondod: „nem jól vagyok”, az nem csupán fizikai panasz?
Hanem segélykiáltás a lelkedből – hogy nem bírom már ezt a hideg, kapzsi, egymást taposó világot!
Hogy nem akarok több álarcot látni, több hazug mosolyt, több üres beszédet.
A tested ilyenkor szelíden, de határozottan jelez:
„Állj meg! Fordulj vissza! Nézz befelé!”
Mert egy beteg világban az lesz egészséges, aki nem illeszkedik bele.
Sokszor nem is a másik emberrel van bajunk, hanem azzal a láthatatlan fájdalommal, ami mindannyiunkat körbeölel.
És ilyenkor mindenki fárasztó lesz.
Még az is, akit szeretsz.
Ne haragudj érte – sem másra, sem magadra.
Ez csak azt jelenti: a lelked még él.
És nem akar hozzászokni a lelketlenséghez. M.P.
Megerősített áldás:
…Tegnap este az ágyad mellett álltam… eljöttem hogy bekukkantsak hozzád.
Láttam, hogy sírtál… nehézkesen aludtál.
Halkan nyöszörögtem neked, ahogy lesöpörtél egy könnycseppet.
„Én vagyok az,
nem hagytalak el…
jól vagyok, meg vagyok, itt vagyok”
Közel voltam hozzád a reggelinél,
néztem, ahogy töltöd a teát.
A sokadik alkalomra gondoltál, kezed felém nyúlt.
Ma veled voltam a boltban, a karod már fájt,
vágytam, hogy elvegyem a csomagjaidat, bárcsak többet tehetnék…
Veled voltam ma a síromnál, oly gondosan ápolod.
Szeretnélek megnyugtatni, hogy nem fekszem ott.
Veled sétáltam a ház felé, ahogy a kulcsodért tapogatóztál.
Gyengéden rád tettem a mancsomat.
Mosolyogtam és azt mondtam:
„Én vagyok az”
Nagyon fáradtnak tűntél,
és belesüppedtél egy székbe.
Annyira igyekeztem, hogy tudtodra adjam, hogy ott állok.
Lehetséges hogy minden nap ilyen közel vagyok hozzád.
Hogy biztosan mondhassam neked:
„Soha nem mentem el”.
Nagyon csendesen ültél ott, aztán elmosolyodtál,
azt hiszem, tudtad…
Az est csendjében nagyon közel voltam hozzád.
A nap véget ért… mosolyogva nézem, ahogy ásítozol.
És azt mondom:
„Jó éjt, Isten áldjon, reggel találkozunk”.
S ha eljön az idő, hogy átlépd a „választóvonalat”
rohanok hogy üdvözöljelek,
és egymás mellett álljunk.