S, ez valóban így van.
Viszont sokatoknak nem elég ennyi, tudni akarjátok, miért teremt a gondolat és hogyan működik.
Ez az egész semmi más, csak fizika, semmi mágia nincs benne.
Leegyszerűsítve arról van szó, hogy az Univerzum egy óriási rezgő energiahalmaz. Mindaz amit látsz, hallasz, érzékelsz az rezgés. Tehát minden ami jelen van ebben az Univerzumban az rezeg, vibrál.
A gondolat ugyanúgy rezgés. Amikor gondolsz valamire, annak a valaminek a rezgését bocsátod ki. Ha ezt a rezgést fenntartod magadban, egyre erősebbé válik, és mivel a hasonló rezgések az Univerzum minden pontján egységet alkotnak, így egyre komplexebb gondolatformát teremtesz magadban a vágyadról.
Beindítod a vonzóerőt, és az Univerzum szó szerint eléd tárja mindazt ami a gondolataidban erős és aktív. Figyeljétek meg, hogy gondolatokról beszélünk, rezgésekről, frekvenciáról és energiáról! Ezek ugyanis a teremtés eszközei.
Az érzelmek pedig a gondolati energiák merőeszközei. Az érzelmeitekkel tudhatjátok azt, hogy milyen irányban teremtetek. Az érzések egyfajta előképet mutatnak arról, hogy ha továbbra is ebben az irányban áramoltatjátok a gondolati energiát, azzal egy olyan dolgot teremtetek ami olyan érzést fog kelteni bennetek, ahogyan most érzitek magatokat miközben erre a gondolatra gondoltok.
A csoda ebben az egészben, hogy gyakorlatilag bármire gondolhattok – és ha elég hosszan összpontosítotok egy gondolatra, annak a fizikai képmását is elhozza számotokra az Univerzum, mert a két rezgés azonos hullámhosszon rezeg.
Ne bonyolításátok túl ezt az egészet, egyszerű fizikáról van szó.
Megerősített áldás – Mindig van választásunk…
Felelősek vagyunk reakcióinkért, viselkedésünkért, és előbb vagy utóbb, de önmagunk felé mindig elszámolunk. Mindannyian kivétel nélkül traumatizáltak vagyunk. Elvesztettünk valakit vagy valamit, nem valósult meg, amit megálmodtunk. Szenvedünk, fájunk, és hogy túl élhessük, saját magunk érző részétől elválunk…
…és így önmagunktól egyre messzebbre kerülünk. Egyre jobban megvadulunk. Indulatosak, haragosak, számon kérőek, követelőzőek vagyunk. Amikor így működünk bántunk másokat, lehetnek szavaink látszólag kedvesek, mégis karcolnak.
Szemben állunk, és harcolunk. Mindennel, és mindenkivel. Leginkább önmagunkkal. Védekezünk, aztán védekezésből-támadunk.
Nem érezzük, nem látjuk mit tesszük, csak a magunk mögött hagyott romokból látjuk, hogy valami nincs jól. Nem tudunk megállni, nem tudjuk magunkat leállítani, nincsenek határok, szabályok, nincs más, csak az ÉN. A nekem, az enyém. A kell, és a jár nekem… Akarom, és elveszem. Nem számít, hogy mit okozok ezzel neked, mert nem vagy te…csak én vagyok, magamra maradva, kiüresedve, napról-napra magányosabban.
Bezárkóztam. Páncéllal vettem körül magam, és a páncél áthatolhatatlan. Ne lépj közelebb, mert bántani akarlak! Igen, jól hallod! Akarlak bántani…látni akarom, hogy te is szenvedsz…mert azt gondolom, akkor ketten leszünk, ugyanabban az érzésben, és elmúlik az egyedül fájdalmas kínja bennem.
De nincsenek érzések, hiába szenvedsz, hiába bántalak egyre jobban, egyre mélyebben, semmi nem történik bennem. Aztán egyszer csak felismerem…jó nekem, ha bántalak, és látom, hogy szenvedsz, mert ettől erősebb leszek. Erősebb, és ezzel az erővel végleg ellököm a saját érző részemet. Hideggé, érzéketlenné, gonosszá lettem…
…vagy a bennünk lévő fájdalommal együtt maradunk, veszteségeinket meggyászoljuk, összeomlunk, és segítséget kérünk, megoldásokat keresünk.
Keresünk valakit, aki segít túlélni, elfogadni, megérteni, és az érző részünkkel való kapcsolatot erősíteni. Csendben vagyunk, nem kapcsolódunk, hogy ne bántsunk. Nem akarjuk a többieket megbántani, nem akarjuk, hogy nekik miattunk fájjon. Magunk felé fordulunk, magunkban, magunkkal dolgozunk. Gyűlöletből-Jóságot, Haragból-Megértést, Elutasításból-Szeretetet formálunk.
Aztán egyszer csak újra kapcsolódunk. Előbb magunkkal, aztán a többiekkel, a világgal.
A fájdalom nem múlt el teljesen, de tudjuk, és érezzük, hogy már van bennünk annyi Szeretet, hogy kapcsolódjunk. Hosszú út amit bejárunk, fáradtságos munka amit vállaltunk…hogy történjék bármi, mi érző emberek maradunk!
Mindig, minden körülmények között van választásunk: A Szeretetet tápláljuk, és érzők maradunk, vagy szabadon engedjük a démonjainkat, és pusztítunk.
A mi döntésünk, a mi választásunk…és előbb vagy utóbb, így vagy úgy, döntéseinkkel elszámolunk…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea