Elfáradtam. Az elmúlt években erőmön felül teljesítettem és mára elfáradtam.

Teszem a dolgom, mindig azt, amit az élet kikövetel éppen, de a szívemet a lelkemet már rég elveszítettem. Elveszítettem a lelkesedésem, és lassan a vágyak és célok is eltűnnek előlem.

Elfáradtam, és még az is lehet, hogy feladtam az életet.

Valami történt és ott akkor lemondtam magamról, talán valaki másért cserébe. Keresem azt a valakit, akiért megtettem, de már nem találom, nincs itt körülöttem. Ő tovább lépett, én meg beleragadtam egy olyan létbe, ahol nem kapok energiát az élethez.

Én itt és most, feloldok minden fogadalmat és ígéretet, amit önmagamnak, vagy bárki másnak tettem ebben, vagy bármelyik korábbi életemben. Megérkezem, ide, ebbe az életbe, és elfoglalom a helyemet a saját testemben. Bármi történjen is, önmagamat többé el nem hagyom. Én én vagyok, és mostantól VAGYOK.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

Megerősítés: kínai asztrológia, a kutya hónapja

A kínai asztrológia hagyományai szerint (Fa kutya ) hónapja van, október 8 és november 6 között

Ezért ez az időszak a kutya energiával bír.

mire utal: hozzá tartozik a megbízhatóság, hűség

vigyáz, óv, védelmez

hajlamos a világos és tiszta értékeket követni

kitartás

igazságérzete erős, előjöhetnek kisebb

összecsapások ha valami igazságtalannak tűnik.

Mire érdemes figyelni az októberi hónapban:

légy őszinte, beszélj nyíltan.

Szorgalmaddal és kitartásoddal, most sokat haladhatsz előre. S, alkalmazkodj rugalmasan, de az elveidet ne add fel.

Vigyázz, kit engedsz be az életedbe ki felé nyitsz.

 Napi Mantra: Ötven évesen? Megőrültél?

 

Kinek kellesz te már? Egyedül maradsz, mint egy kutya!” – ezeket a szavakat hallottam mindenkitől. A szomszédtól, a nővéremtől, az „ismerősöktől”, de leggyakrabban – a saját férjemtől.

Ő ismételgette ezt olyan élvezettel, mintha táplálkozott volna a fájdalmamból. És én hittem neki. Egyre jobban, napról napra.

Hallgattam, amikor kezet emelt rám. Hallgattam, amikor megalázott a gyerekek előtt. Hallgattam még akkor is, amikor a szemembe nézve odavágta: „Vénasszony vagy. Csontok zsákja. Senki még csak rád sem pillantana.”

Hozzászoktam ehhez a szerephez. Ahhoz a szerephez, amit belém sulykoltak: ne ugrálj, nélkülem semmi vagy.

Néha a tükör előtt álltam, és a saját szemembe néztem. Fáradt, üres szemek. Körülöttük idegen arc. Mintha nem is én lennék. Mintha nem is én éltem volna le azt az életet.

A gyerekek már felnőttek, mindegyiknek megvolt a maga útja. Nekik nem volt rám idejük. Én pedig egyedül maradtam vele. A férfival, aki napról napra rombolt szét belülről.

– Tűrj, – mondták az emberek. – Hova mennél? Ebben a korban újrakezdeni? Nevetséges.

Én meg rettegve feküdtem le, és szorongva ébredtem. Reggel ránéztem, és azt gondoltam: még egy pokoli nap.

És egyszer a testem adott jelet. Éjszaka a szívem úgy kalapált, hogy verejtékben úszva ébredtem. Ott ültem az ágyon, és tudtam: ha maradok, meg fogok halni.

Akkor felálltam. Kinyitottam a szekrényt. Elővettem a régi bőröndöt. Beleraktam mindent: két ruhát, iratokat, és valami vad elszántságot, amit addig magamban nem ismertem.

– Mit művelsz? – ugrott fel ő. – Hova mész, te bolond? Senkinek sem kellesz! Visszakúszol majd könyörögve, meglátod!

Nem válaszoltam. Csak behúztam a cipzárt. És elindultam az ajtó felé.

Minden lépés olyan volt, mintha a semmibe lépnék. De belül valami ordított: Menj! Különben elveszel.

Kiléptem az éjszakába. Becsaptam magam mögött az ajtót. És ott maradtam. Egyedül. Teljesen egyedül.

Akkor még nem tudtam, mi vár rám. Fogalmam sem volt, mit hoz a jövő. De ami azután történt, felforgatta az egész életem.