Atlantisz Angyalok üzenetei Telihold reggelére: Az éremnek két oldala van. S, ki mint vetett, most úgy arat.

Az élet sok újat tartogat.

S még mondhatnám azt is, illetve írhatnám, a fagyi most sokaknak visszanyal.

Mindenki megkapja azt, ami neki jár. S lesznek, akiknek ettől a szájuk félreáll. Mert hát ők ezt nem így gondolták.

A játszmák ideje lejárt.  Csakis a tiszta, az egyenes, a szeretettel teli út, ami egymáshoz vezeti az embereket.

S aki erre nem vevő, benne még nem működik tisztán az adóvevő. Továbbra sem lesz ő, mások felé jótevő.

Marad pozícióját féltő, másokat is tovább hergelő.

Tapasztalom, hogy aki igazúton jár, előtte nincs akadály. S hiába próbál bomlasztani a másik, aki más sík, már nem talál rajta fogást.

Ezért is fontos a stabilitás! Nyugalmunk megőrzése.

Hiszen mindenki önmaga ellen vétkez, önmagának árt, ha a másOK által generált érzelmi cunami beránt.

Üzennek az álmok. Figyelmeztetnek előre. Érdemes odafigyelni rájuk.

Mai napon tapasztaltam, hogy amit megálmodtam kb. egy hónapja előre, és még álmomban sem akartam elhinni, mégis bekövetkezett.

Figyeljetek a jelekre, érzéseitekre. A nyitott szív érzékeny, és érzékenyen is reagál.

Nem kell mindenkit szeretni és feltétel nélkül keblünkre ölelni.

ÖnvédELEM!!!

Forrás: Zsiborás Márta 2025.09.30.

Megerősített áldás

Néha az élet apró ajándékai akkor érkeznek, amikor a legkevésbé számítunk rájuk…

Mint egy könyv sorai, amelyek pontosan azt mondják, amit hallanunk kellett. Egy kis pénz egy régi kabát zsebében.

Egy váratlan hívás egy régi baráttól. Wgy dupla szivárvány egy villámlással teli vihar után. Egy orchidea, amely hosszú évek után újra virágba borul. Egy dal a rádióban, amitől elmosolyodsz.

Egy visszatérítés, amikor azt hitted, fizetned kell. Keresd az ajándékokat – még a félhomályban is. Mindig ott vannak.

(Jody Doty)