Szent Mihály napján – az Ég és a Lélek határán.

Van az évnek egy napja, amikor az égbolt mintha közelebb hajolna a földhöz.

A szeptember végi fények már nem harsányak, inkább puhán aranylanak – és aki elég csendes, talán meghallja, hogy a világ lélegzete is lassabbá válik.

Szent Mihály napja ez – az angyalok ideje, a fordulat ideje. A küszöb, ahol az idő lelassul, és valami láthatatlan, mégis nagyon is valóságos elkezd bennünk munkálkodni.

Szent Mihály, a mennyei seregek vezére, az isteni rend őrzője, a lélek kísérője – ma különös erővel van jelen. Ő nem csupán egy alak a szentképeken, nem csak egy név az írásban. Ő az, aki akkor is mellettünk áll, amikor senki más. Ő az, aki ismeri a harcainkat – nem a külső küzdelmeinket, hanem azokat a mély, néma, belső csatákat, amelyeket a sötétség és a fény, a félelem és a bizalom, a kétség és a hit vívnak bennünk.

Ez a nap a lélek ébredésének ideje. A régiek tudták – nem csak értették, hanem érezték is –, hogy Szent Mihály napja fordulópont. Nemcsak a természetben, ahol véget ér a betakarítás és elcsitul a föld, hanem az ember szívében is. Ekkor kezdődik a befelé fordulás ideje, a belső aratás. Most kell számot vetni: mit ültettem? Mit gondoztam? Mi az, amit most el kell engednem, s mi az, amit továbbvihetek?

A néphit szerint Mihály arkangyal az, aki a haldoklók lelkét kíséri az örökkévalóság kapujáig. De talán minden egyes átalakulásnál velünk van – ott, ahol egy régi énünk meghal, hogy valami új születhessen. Minden elengedés, minden fájdalmas igazság, minden belső döntés mögött ott áll az ő fénye – az a fény, amely nem ítél, csak tisztán lát. A fény, ami segít különválasztani a hamisat az igaztól, a mulandót az öröktől.

Mihály kardja a lélek kardja is. Nem pusztít, hanem tisztít. Levágja rólunk a félelmet, a kötöttséget, a hazugságot – de csak akkor, ha mi is készek vagyunk rá. Az ő ereje nem külső erő – bennünk ébred, ha hívjuk. Ha meg merjük kérdezni magunktól: hol van bennem a sárkány, amit le kell győzni? Mi az a súly, amit eddig cipeltem, de most ideje letenni?

A régi világban ezen a napon a pásztorok számot adtak a nyájakról – ma talán mi is számot adhatunk a szívünk állapotáról. Vajon vigyáztunk-e arra, amit ránk bíztak? Elég időt adtunk-e a lényeginek, vagy csak a sürgős dolgokat hajszoltuk? Szent Mihály napja nem kér számon – de tükröt tart. Egy olyan tükröt, amely nem a külsőt mutatja, hanem a valódit.

Ez a nap szent határ. A világ lassan elcsendesedik, a természet is visszahúzódik – s velük együtt mi is visszatérhetünk önmagunkhoz. Nem kell félnünk a sötétségtől, mert Mihály kardja utat vág benne. Nem kell félnünk az elengedéstől, mert amit igazán szeretetből éltünk, az velünk marad.

Szent Mihály napján álljunk meg egy pillanatra. Ne csak kívül, hanem belül is. Engedjük, hogy a csendben megszólaljon valami ősi – valami, ami emlékeztet rá, kik vagyunk valójában. Hogy a fény, amelyet keresünk, bennünk is ott él – csak engedni kell, hogy Mihály kardja megtisztítsa az utat hozzá.

Ima Mihály Arkangyalhoz:

Kérlek téged, ó Szent Mihály arkangyal, jöjj mellém!

Hívlak és szólítalak Mihály, szükség van rád!

Kérlek, védelmezz engem minden ártó energiától egész nap!

Állj mellettem, hatalmas erőddel és fényeddel távolíts el minden olyan energiaminőséget, amely nem a legszentebb, legnemesebb energiákat hordozza, amely ártani akar!

Mihály arkangyal oltalma, ereje és fénye!

Védelmet kérek tőled fizikai, lelki és szellemi szinten egyaránt!

Tudom hogy bölcsességed hatalmas, hogy szereteted végtelen, hogy védelmed erős és biztos! Ennek tudatában készen állok, és elfogadom szerető védelmedet!

Köszönöm neked, szívem hálás és boldog, hogy itt vagy, hogy velem vagy!

Forrás Hajnalka

Megerősítő áldás: Paracelsus azt tanította.

A betegségeknek sokféle oka van, de ezek mind visszavezethetők egy fő okra: arra, hogy az ember nem él összhangban a természeti törvényekkel, hogy nem követi a Lelkét, és ezért eltér attól az úttól, amit a Lelke mutat számára.

A betegség ennek a diszharmóniának a következménye.

Az ember birtokában van az öngyógyítás képességének, amely a természet egyik ereje.

Mi az orvos szerepe a gyógyulási folyamatban?

Paracelsus úgy tartotta, hogy a külső orvos nem tud gyógyítani, csak felébreszteni a belső orvost, és a természettel harmóniában működve felgyorsíthatja a folyamatokat.

Az orvos feladata tehát nem elsősorban a test gyógyítása, hanem a beteg ember belső átalakulásának a segítése, lelkének megtisztítása, szellemi erejének megerősítése, hogy újra helyreállítsa a megbomlott harmóniát.

„A látás ereje nem a szemből jön, a hallásé nem a fülből, az érzékelésé nem az idegekből.

Az ember szelleme az, ami a szemeken át lát, a fülekkel hall és az idegek segítségével érzékel.” Hasonlóképpen Paracelsus a gondolkodás forrásának sem az agyat tartotta: „A bölcsesség, az értelem és a gondolatok nem az agyban vannak, hanem a láthatatlan szellemhez tartoznak, ami a szíven keresztül érez és az agy segítségével gondolkodik. Mindezek az erők a fizikai szerveken keresztül nyilvánulnak meg. A fizikai szervek határozzák meg a megnyilvánulás módját.”

Paracelsus szerint az élet legfőbb célja megvalósítani saját isteni természetünket. „Csak amikor az »én« illúziója eltűnt a szívemből és az elmémből, és a tudatom felemelkedett arra a szintre, ahol nincs »én«, akkor nem én leszek a cselekvő, hanem a bölcsesség szelleme fog csodákat tenni a közreműködésemmel.”

Paracelsus a közönséges csillagjóslást, a horoszkópiát elvetette. Nem értett egyet azzal, hogy a csillagok irányítják az ember sorsát. Azt mondta, hogy a kozmikus befolyások az ember állati részére tudnak csak hatást kifejteni, az isteni részre nem. Az ember tehát képes gondolatával és akaratával irányítani a sorsát.

Paracelsus igen magas erkölcsi szintet követelt az orvosoktól. Azt mondta, hogy az első és legfontosabb követelmény egy orvos számára a tökéletes tisztaság és az őszinte, tiszta szándék, a mentesség a becsvágytól, a hiúságtól, az irigységtől, az erkölcstelenségtől, az önhittségtől. Azt tanította, hogy a szeretet és a megértés a legfőbb gyógyító erő.

Azt mondta, hogy kétféle orvos létezik: olyan, aki szeretetből cselekszik, és olyan, aki haszonlesésből.

Amíg az ember csak magával törődik, a maga javát keresi, vét az egyik legfőbb természeti törvény, az egység törvénye ellen.