Egyszer régen, egy falu közelében, Buddha pihent és tanított követőinek egy gyönyörű réten.

Egy napon egy fiatalember lépett oda hozzá, tele dühvel és zavarral. A fiatalember szívében mélyen haragudott valakire, aki megsértette őt.

„Mester, nem tudom, hogyan kezeljem ezt a haragot. Nem tudok megbocsátani annak az embernek, aki ilyen mélyen megbántott engem” – mondta a fiatalember.

Buddha csendben nézett rá, majd egy közeli tükörhöz vezette őt, amelyet egy fára függesztettek fel.

„Nézd meg magad a tükörben” – mondta Buddha.

A fiatalember belenézett a tükörbe és meglátta saját dühös arcát. Buddha ekkor így szólt:

„Mit látsz?”

„Magamat látom, de az arcom torz és dühös” – válaszolta a fiatalember.

„Most mosolyogj” – mondta Buddha.

A fiatalember vonakodva ugyan, de engedelmeskedett és mosolyt erőltetett az arcára. A tükör visszatükrözte a mosolyt.

„Mit látsz most?” – kérdezte Buddha.

„Mosolygó arcot látok” – válaszolta a fiatalember.

Buddha így folytatta: „A tükör visszatükrözi azt, amit mutatsz neki. Az élet is ilyen. Ha haragot mutatsz a világnak, az haragot fog visszatükrözni rád. Ha szeretetet és megértést mutatsz, az is visszatér hozzád.”

A fiatalember elgondolkodott, és Buddha folytatta:

„Az emberek gyakran azért bántanak minket, mert maguk is szenvednek. Ha megérted ezt, könnyebb lesz megbocsátani. A megbocsátás nem a másik embernek, hanem saját magadnak szól. Engedd el a haragot, és békét találsz.”

A fiatalember lassan megértette a tanulságot. Rájött, hogy a harag csak tovább mélyíti a szenvedést, és hogy a megbocsátás az első lépés a belső béke felé.

Buddha ezzel a tanítással emlékeztetett mindenkit arra, hogy az élet tükrözi vissza mindazt, amit mutatunk neki. Ha szeretetet, megértést és megbocsátást adunk, ugyanazokat kapjuk vissza.

Megerősítés: Az átutazó lelkek ajándéka

Vannak, akik nem maradnak, csak átsuhannak az életünkön, mint fények egy éjszakai égen, s közben mégis ajándékot hoznak. Lehet, hogy a szeretetre tanítanak, hogy megnyílj szíved mélyén, és elhidd: a törékenységben is erő rejlik.

Azt hiszed, mindig melletted lesznek, de küldetésük véget ér, és csendben továbbindulnak.

Mások útmutatással érkeznek, új ösvényt tárnak fel előtted, s ha már készen állsz rálépni, elengedik a kezed. Olykor fájdalmat hagynak maguk után, hogy megbocsátani tanulj. De ha a sebek mögé nézel, meglátod: jelenlétük gazdagított, és több lettél általuk.

Az életben egyetlen lelket sem birtokolhatunk, mert mindenkinek megvan a maga útja, a maga feladata. De mindenki, aki keresztezi az ösvényed, egy szent ajándékot ad át neked. Fogadd hálával, és engedd, hogy menjen tovább.