Az ember akkor lesz ember,
ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a benső világosságból környezetére sugarat bocsát.
(Weöres Sándor)
Az élet a világ legkitartóbb rendezője: addig veszi újra a jelenetet, amíg hiteles nem lesz.
Az önismeret és a belső fejlődés nem egyik napról a másikra történik.
Újra és újra ugyanabba a „gödörbe” esünk… míg egyszer csak felismerjük, megkerüljük, és végül rátalálunk, és bátran rálépünk a saját, új utunkra.
Mindannyian tanuljuk önmagunkat, lépésről lépésre haladunk a tudatosabb, örömökkel teli élet felé.
Én is sokszor hallgattam ugyanazt a lemezt, aztán remix lett belőle, ma már bátran nyúlok az új felé, hátrahagyva azt, amit már unalomig ismételtem.
Ma egy kedvencem osztom meg Veled.
Te most melyik fejezetben érzed magad?
I.
Sétálok az utcán.
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem.
Elvesztem… Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.
II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.
III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem… ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van.
Tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kijövök.
IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.
V.
Egy másik utcán sétálok végig. (Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben)
A könyv erényét a dinamikus cselekmény, a népi hiedelem- és babonavilág hiteles ábrázolása mellett a jól megteremtett hangulat adja.
Luca asszony háza kicsit annak az erdei kunyhónak az archetípusa, mely számtalan (nép)mesében megtalálható, a jó boszorkány otthona ez, amely tele van varázslattal, fedele alatt finom pite és szalonnás rántotta készül, minden tárgynak jelentősége, szerepe van, és ha falai beszélni tudnának, bizony elámulnánk. E falak közé ugyanis minden jóság ellenére képesek beszivárogni mindenféle démonok, frászok, fenék. Többek között ezért ajánlatos a szereplőknek vigyázni a szitkozódással („a fene egye meg” stb.), nehogy megidézzék őket.”
Ahogy minden mesében, itt is a jó és a rossz mérettetik meg egymással. Ami szimpatikus: nem a megszokott, magától értetődő szélsőségekkel dolgozik a könyv. Hajnalt kétféle ártó lény is követi, végül egyik sem szállja meg. Házuk hemzseg a különböző fenéktől, akik elcsenik a tárgyaikat, bosszúságokat okoznak nekik, de testi épségükben nem tesznek kárt. Bodomért, a garabonciást, a könyv negatív karakterét egészen uralma alá vonta a gonosz, hőseink mégis reménykednek, hogy maradt benne valami a jóból. És különösen szép, hogy a rossz legyőzésének kulcsa tulajdonképpen a megbocsátás lesz.
Kopriva Nikolett recenziója A hetedik Égboltról a Bárka hasábjain.