A hét elején még a Mérlegben jár a hold, Vénusz bolygó uralma alatt áll, ami azt jelenti: szerelem, örömteljes kapcsolatok most előtérbe kerülnek.

Majd a hét közepén Skorpióban jár a hold, ami vizes jegyet jelent, Mars – Plútó bolygó uralma alatt áll, ami azt jelenti, cselekvésre és változásra, gyógyulásra ösztönző energiák lengik át a levegőt, az életet.

A hétvégén már a Nyilasban jár a hold, amit a Jupiter ural, ami szerencsét, kalandokat és utazást  és szórakozást  hozhat az életedben. Könnyed, tüzes, szenvedélyes energiákkal.

Összességében a hetet: levegős, és vizes valamint tüzes energiák járják át, ami segíti az utazást, kalandok, örömteljes tetteket, segíti a baráti összejöveteleket, találkozókat. Könnyed, lágy energiák lesznek jelen, ami sok-sok meglepetést és vidámságot tartogat.

Megerősítő áldás párkapcsolatra:

Azt hiszed, hogy a párkapcsolatod kettőtökről szól? Rólad és a párodról. A közös örömökről, a vitákról, a mindennapokról. De mi van, ha azt mondom, hogy a legtöbb párkapcsolati vitában nem is ketten, hanem hárman, vagy akár négyen vagytok jelen? Ott vagy te, a párod, és a láthatatlan, de annál hangosabb szellemek: a felmenőitek árnyéka.

Észrevetted már, hogy bizonyos helyzetekben indokolatlanul hevesen reagálsz? Egy apró kritika, egy elfelejtett ígéret, egy pillanatnyi figyelemelterelődés, és benned felrobban egy érzelmi bomba. Aztán csodálkozol a saját reakciódon: “Ezt nem is értem. Miért borultam ki ennyire?”

A válasz a lélek titkos forgatókönyvében rejlik.

A tudatalattid egy zseniális, de elfogult rendező. A legfőbb célja, hogy a gyerekkorod befejezetlen, fájdalmas jeleneteit újra és újra színpadra állítsa, abban a reményben, hogy ezúttal más lesz a vége. Ehhez pedig keres egy színészt, aki tökéletesen illik a neked szánt főszerephez. A vonzalmad nem egy véletlen kémia. Hanem egy tudattalan, karmikus szereposztás.

Ha az apukád kritikus és elérhetetlen volt, a lelked radarja tévedhetetlenül megtalálja azt a partnert, akinek a szeretetéért és elismeréséért ugyanúgy meg kell majd küzdened. Lehet, hogy nem is a párodba szeretsz bele, hanem a lehetőségbe, hogy végre megnyerd a gyermekkorod elvesztett csatáját.

Ha az anyukád túlságosan rád telepedett és irányított, olyan partnert fogsz vonzani, aki a legapróbb közeledésedre is a szabadságát féltve menekül. A lelked újra akarja játszani a fojtogató közelségből való kitörés drámáját.

Ha neked kellett a szüleidről gondoskodnod, olyan partnert keresel, akit „meg kell menteni”, mert a lelked azt tanulta meg, hogy a szeretetet a gondoskodással lehet kiérdemelni.

Látod már? A párod gyakran csak egy statiszta a te saját, gyerekkori filmedben. És a legnagyobb fájdalmakat az okozza, amikor ő nem hajlandó a forgatókönyv szerint játszani.

Hogyan ismerheted fel, hogy a múltad kísért a jelenedben? A jel mindig az aránytalanul nagy érzelmi reakció. Amikor a párod megbánt, tedd fel magadnak a spirituális nyomozó legfontosabb kérdését: „Mikor éreztem ezt először gyerekkoromban? Kivel kapcsolatban?” Amint megvan a válasz, a varázslat megtörténik. A hatalom visszakerül a te kezedbe.

Ez nem azt jelenti, hogy szakítanod kell a pároddal. Ez azt jelenti, hogy „kirúgod” abból a szerepből, amibe belekényszerítetted. Ez a legbátrabb dolog, amit egy kapcsolatban megtehetsz: leülsz vele, és a vádaskodás helyett a sebezhetőséget választod.

„Amikor ezt teszed/mondod, az a bennem élő kislányt sebzi, aki az apjától/anyjától várta volna a szeretetet. Tudom, hogy te nem ő vagy. Segítenél nekem, hogy a felnőttet lássam benned, ne a múltam szellemét?”

Ez a radikális őszinteség pillanata. Amikor leveszed a párodról a szüleid álarcát, és felelősséget vállalsz a saját, belső gyermeked gyógyításáért.

És talán először az életben, valódi intimitást élhettek meg. Nem két sebzett gyermek kapaszkodását, hanem két, a múltját ismerő, és a jelenét tudatosan választó felnőtt szövetségét.

Guzsik-Mohácsi Viktória

Megerősítés: Egy nőt látok magam előtt, aki nagyon távol van már attól, aki téged mégis szeretett. Mintha nem is én lettem volna az a lány. Emlékszem, akkoriban mindenre a választ kerestem.

A halálra leginkább, amit kiútnak hittem, amivel minden éjjel flörtölgettem. De rossz kérdéseket tettem föl és méltatlan irányba mentem. Nem azért akartam meghalni, mert nem akartam élni, hanem miattad. Mert magamba engedtelek.

Bemocskoltál. Elvettél. Manipuláltál. Sérültségemet markolászva lovagoltál meg.

 

 

Kifosztottál és hagytam, mert nem hittem el, hogy megteszed, azt gondoltam mégis van lelked. Undorodtam magamtól. Attól akivé hagytál válni, akivé formáltál. Akivé hagytam, hogy tegyél. Akkor még nem bírtam el, hogy soha nem leszek teljesen szabad tőled, és hogy ez független attól, hogy nem vagy az életemben. Lehetnél egy rothadó hulla is a föld alatt, akkor is éreznélek. Aztán élni akartam, nem ennek ellenére, hanem egyszerűen csak miattam.

Ez volt az első igazi nagy döntés, amit önmagamért tettem.

 

 

Nem mindig könnyű. De mára már változtak a kérdéseim és már nem érdekelnek azok a válaszok, amiket akkor annak hittem, sem a „talánok”, melyek hozzád vezetnek bennem. Hiába írom le őket, már csak az a szerepük, hogy történetté váljanak és szépen csengjenek egy olvasott szövegben, vagy legalább üssenek. Pont úgy mint te. Az ujjaim szinte maguktól mennek a billentyűzetre, nem kontrollálom mit nyomnak le, akkor sem, ha szavaim felszínre hoznak bennem téged. Ma már csak elmosolyodom azon, amikor azt mondtad, hogy ha egy nap majd írok rólad, akkor halhatatlan leszel. Nem az leszel, hanem aki vagy. Egy szörnyeteg. Kiss Ildikó Judit.