Most mindent újrakezdhetsz, 180 fokos fordulattal mutatkozik meg az életed napos oldala, és senki nem tudja megakadályozni, önmagad légy, és elkezdj élni.

Az újrakezdés lehetőségével most meg tudod lépni azokat a határokat és gátakat, amelyek akadályoztak a sikerben.

Legyen az munka, vagy magánélet.

Megerősítés: Merre előre?

Olyan pillanatba érkeztünk, amikor felismerhetjük hol tartunk a szintlépés felé tartó úton, Merkúr és a Nap megérkeznek ugyanis az őszi nap-éj-egyenlőség pontjához (2025. szeptember 18. és 22.), amikor lebukunk a sötétbe. Hátterükben a Szűz csillagkép múltból elrugaszkodó lába vezérli őket, aki segíti ezt a lépést a belső értékek, a belső világ felé, hogy megtörténhessen az a szintemelkedés. A hétköznapokban mindenképpen lépünk valamilyen irányba, de a Szűz csillagkép segít abban, hogy ez a lépés a magasabb szintek felé vigyen.

Vagyis figyeld magad, az életedet, miben vagy. Valószínűleg azt érzed minden összecsap, nagyon besűrűsödött az élet, elveszel a tennivalók sokaságában, és nem tudod hova kapj, merre szakadj szét, mit csinálj, mit engedj el, tele vagy kétségekkel, a szíved és az agyad pedig különböző utakon vinne tovább. Melyik választod?

Maradsz a régi csapáson, a megszokott körforgáson, akkor is ha összecsapnak a hullámok és feláldozod az újat, vagy mégsem engeded el azt a magasabb rezgésű újat, amire már ráléptél, mely valószínűleg a nehezebb út mert oda most még több kell belőled, és valahol tudod, hogy az visz igazán előre, abban vannak a távolabbi megoldások, de mégis ezt lenne könnyebb feladni. Szóval melyik tartod meg, melyik hagyod el, és a felmerülő kétségeket milyen megoldással próbálod megoldani, elmenekülsz előlük, vagy szembenézel velük? Tehát megvan-e már a szellemi vezérleted?

A mostani döntéseid út választók. Megmutatják, hogy milyen rezgésen vagy. Fel tudsz-e rezegni abba a rezgésbe, ami felé már elindultál azzal az újjal, amit ez az év, illetve a tavalyi év kapui megnyitottak számodra.

Valószínűleg nem ez a könnyebb út, mert új, és még ismeretlen, oda valahogy egy kicsit más kell belőled, de ez az út visz a magasabb szintek felé. Vagy maradsz a régi, de ismerős csapáson, a megszokott, hétköznapi pörgésen, amibe beleszakadsz, de mégis könnyebb, mert ismered, ami ráadásul most annyira felerősödött, mert erősödnie kell ahhoz, hogy letérítsen arról új az útról.

Vagyis kész vagy-e már a szintlépésre, milyen szellemiség vezet? Ezek a mostani napok erről szólnak. Nem most lépünk még szintet, de most kiderül, hogy készek vagyunk-e már a szintlépésre. Az élet ugyanis megy tovább, csak kérdés melyik csapáson folytatjuk.

Ezért fontosak a mostani napok, hogy ezt felismerd és megfelelően tudj dönteni.

Tóth Gabriella Csillagtenger

Megerősítés: Nem szeretnék többé senkinek szövetségese lenni, nem vágyom újabb harcokra, játszmákra, és drámákra.

Mindebből elég volt már, az én harcomat, már megharcoltam.

A Lélek csendje hív. Azt az utat választom, ahol nem kell a történetek részesévé válnom, és már nem számít, hogy kiről-miről mit gondolok. Nem akarok fegyvert ragadni már senkiért, és senki ellen. Nem kell már bizonyítanom semmit-senkinek.

Az én harcomat már megharcoltam, már nem akarok semmi mást, mint menedék lenni…

Egy olyan hely, ahol meg lehet pihenni, ahol a megfáradt szív végre kipihenheti az élet fáradalmait. Egy olyan Tér, ahol nem kell vigyázni a Lelkedre, nem kell védőfalat húzni, ahol a Lélek az otthonra tud emlékezni. Ahol szavak helyett-csendből értünk, ahol egymás szemébe nézve, egymás Lelkébe látunk, és kapcsolódásunkból új remény születik.

Itt vagyok, mert tudom, hogy szükség van rám. Azoknak vagyok, akikben még él az érzés, a tisztaság, a Lélek hangja, és a mindennapok szürkeségéből kilépni vágynak, akár csak egyetlen pillanatra…

Itt vagyok, és megtartalak, amíg a sebeid gyógyulnak, és újra felismered a saját erődet. Veled vagyok, társadnak tudhatsz az utadon, de nem leszek többé szövetségesed. Mutatom, tartalak, és engedem, hogy emlékezz!

Kísérlek a csendemmel, amíg visszatalálsz a fényedhez, ami jól tudom sosem aludt ki teljesen benned, csupán a fájdalom fátyla takarta el előled. Neked kell széttépni, vagy csak leengedni ezt a fátylat azzal, hogy te is elengeded az összes történetet, és ezzel leteszed a fegyvert, a vértet, és csatába magaddal, vagy bárki mással többé sosem indulsz el…

Döntened kell, ahogy én is döntöttem: árnyék és fény, múlt-jövő és jelen, fájdalom, harag, gyűlölet és szeretet között. Választásodon múlik minden…de bárhogy is döntesz, én itt vagyok…

…de soha többé nem leszek szövetségese senkinek.

Nem lépek többé harcmezőre. Nem engedem, hogy a Lelkem a döntéseim, akaratom miatt menedékét újra elveszítse. Nehéz most itt lenni minden érző embernek, mert olyan dolgok történnek, ami miatt sokkal könnyebb lenne feladni mindent: a küldetés tudatot, a feladatot amit még odafent vállaltunk el erre az életre. Egyszerűbb lenne napról-napra csatába indulni, és azt gondolni, hogy ami a harcmezőn történik, az nemes küzdelem. Küzdelemben elesni, ott maradni, vagy felállni, újabb leosztással, új játékot kezdeni, nyerni, veszíteni, aztán egyszer csak mindent elengedni, és Felszületni. Igen, így is lehet, de én nem ezt választom…

Nem szeretnék többé senkinek szövetségese lenni, nem vágyom újabb harcokra, játszmákra, sem drámákra. Mindebből elég volt már, az én harcomat, már megharcoltam.

Menedék vagyok, és mostantól menedék maradok.

Ez az érzés, ez a béke most már az enyém. Magamtól oda nem adom, és nem engedem, hogy ettől az érzéstől bárki megfosszon.

Béke, szeretet, nyugalom.

Itt vagyok, menedéket adok. A Lélek csendjében nyílik a Tér kapuja, gyere beléphetsz…mindent ami nem való ide, tedd le a kapuban, mint sáros cipődet a templom ajtóban…csendesen és tisztán közeledj.

…érezlek, és te is érezhetsz. Szeretlek, és te is szerethetsz. Menedék vagyok, és te is menedék lehetsz…nagyon sokan vannak, akiknek szükségük van rá, hogy tudhassák, hogy létezik ilyen.

Van olyan, amikor nem számít már semmi más, csak a Lélek, és a tiszta érzések…hiszen amit lehetett, már mind elveszítetted. Van olyan, amikor a hit nem kérdés számodra, hanem egyértelműség minden helyzetben. Van olyan, amikor már nem kérsz, hanem te magad teremtesz. Van olyan, amikor a legnagyobb erő benned a jóság, és a szeretet.

Itt vagyok, és maradok!

Menedéket adok neked a csendben, hogy hazatérhess önmagadba, hogy megérkezhess.

Menedéket adok a szívemben minden érző lénynek, és azt kívánom, hogy legyünk sokan…egyre többen, akik ugyanezt teszik, és kapcsolódjunk Jóságban, Szeretetben, Lélekben.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea