Szerelem Angyalainak áldása: Az igaz barátok összetartanak, együtt sírnak és kacagnak. Őrizzétek meg ezt a kincset!

 

 

Megérzik, ha a másiknak elkélne a segítség.

 

 

Egymást jól ismerik, véleményüket őszintén kifejtik. Bátorítják egymást minden helyzetben, segítenek szóval és tettel. Idő és távolság őket nem választja el, visszatalálnak egymáshoz, mert kapcsolatuk az Égben rendeltetett el. Őrizzétek meg jól ezt a kincset!

 

 

Megerősítő áldás, nőiség megerősítésére:

Vannak nők, akik egész életükben „jókislányok” voltak.
Mindig udvariasak. Mindig illedelmesek.

 

 

 

Mindig olyanok, amilyennek mások akarták őket –
hogy ne okozzanak gondot, csalódást, ne törjenek szét elvárásokat.
Úgy nevelték őket, hogy jobb csendben maradni.
Hogy haragudni nem illik.

Hogy gyorsan meg kell bocsátani, halkan beszélni
és engedni, még ha fáj is.
És ők elhitték.

 

 

Amíg egy nap rá nem jöttek,
hogy ebben a „jóságban” már nincs hely számukra.
A jókislány-lét nem tanította meg őket határokat húzni.

Csak azt, hogy másokéhoz igazodjanak.
Nem adott bátorságot kimondani a „nem”-et,
csak bűntudatot, amikor megpróbálták.
És végül… valami bennük eltört.

 

Nem hangosan. Nem kiáltással.
Hanem csendben — mintha végre meghallották volna saját hangjukat.
És megértették: nem azért születtek,
hogy mindenkinek megfeleljenek.
Nem kell mindig „jóknak” lenniük.

 

Lehetnek határozottak. Eltérőek. Erősek.
Az az erő, amelyet évekig elrejtettek a szelídség mögött,
sosem tűnt el.
Csak arra várt, hogy ők maguk válasszák.
És amikor megteszik…

nem lesznek kevésbé nőiesek.
Hanem szabadok.

 

Apró lépésenként tudsz haladni, feljebb és feljebb jutni, a spirituális ranglétrán.
Apró lépések vezetnek el a nagy álmokhoz!

Ez a kártyalap arról tudósít, hogy bár van egy nagy álmod, talán nem tudod, hogyan váltsd valóra.

 

Az egyszarvúak értésedre kívánják adni, hogy ábrándod igenis megvalósulhat, amennyiben apró lépésenként közelíted meg. Tégy meg naponta valami apróságot ennek érdekében és meglásd, kívánságod hamarabb teljesül, mint gondolnád!

 

Szánj egy pillanatot arra, hogy elgondolkozz tervedről vagy álmodról. Képzeld el, hogy túl vagy rajta. Figyeld meg, milyen érzést kelt ez a testedben és a szívedben. Aztán kérdezd meg az angyalaidat: „Miféle lépésre van szükségem a jelen pillanatban, hogy ez valóra váljon?”

 

Fogadj figyelemmel minden gondolatot, érzést, szót vagy képet, amely elmédbe ötlik. Amennyiben egyértelmű üzenetet kapsz a pozitív cselekvésre, ne habozz követni!
Ne feledd, hogy minden nagy álom és feladat lebontható apró lépésekre.