A magunkba zárt kétség, és fájdalom beteggé teszi a testet.

 

A bennünk lévő feszültség fejfájást, és magas vérnyomást okozhat.

Így most ezekben a napokban érdemes arra törekedni, hogy kiadjuk magunkból azokat a múltban elzárt fájdalmakat, melyek alattomos módon, energiát követelnek tőlünk, ami miatt kimerültnek, fáradtnak érezhetjük magunkat.

 

 

 

Érdemes kiadni a napi megéléseket, engedd szabadjára az érzéseidet, szellőztesd ki a Lelked, annak érdekében, hogy a fájdalom elhagyhassa a tested. Fogj a kezedbe egy füzetet és egy tollat, és írj! Írj kézzel. Írj mélyről, magadból, bármiről, amitől neked könnyebb lehet.

 

Most magaddal törődj, magadról gondoskodj, magadra figyelj! TE vagy a legfontosabb önmagadnak, ne tegyél ígéretet, hanem egyszerűen sorold magad az első, a legfontosabb helyre az életedben, és bármi is történjék, ne add át ezt a helyet most senkinek!

 

 

Tudatosan légy jelen az életedben, a pillanatokra figyelj, mert egyetlen pillanatokból állnak össze a napok, hónapok, évek, az életed. Maradj most itt, maradj velünk, kapcsolódjunk a Térben, Istenben, Szeretetben!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta
#talentumok #fájdalom #múlt #öngyógyítás #lélek #érzés #tevagyalegfontosabb

 

 

 

Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz – a múltban és a jelenben.

 

És minden bűntettel vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá.
Életünk alakulása a szavainknak és tetteinknek a következménye, melyek egymást erősítve vezérelnek keresztül minden időn.

 

Félelem, hit, szerelem. Jelenségek, amelyek meghatározzák sorsunk alakulását, erők, amelyek jóval a születésünk előtt hatni kezdenek és az elmúlásunk után sem szűnnek meg.

 

A hit, akárcsak a félelem vagy a szeretet, ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitáselméletet vagy a valószínűségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba halad. Tegnap még úgy gondoltam, hogy sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, amelyek gyakran újrateremtik az időt és a teret, és alakítani és módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szűnnek meg. Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy, ahogy a kvantummechanika jelenségeit is, pillanatonként értjük meg, minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új, potenciális irányt kínál.”

 

 

A négyféle tiszteletet:

 

1. Az első tisztelet, amit egy gyereknek meg kell tanulnia, fölfelé irányul. Az a gyerek, aki egy családban nem tanulja meg tisztelni azt, ami fölötte van, elkényeztetett, elviselhetetlen, lehetetlen alakká válik. Ugyanis a fölöttünk lévő dolgok és személyek tiszteletéből adódik, hogy nem nézünk le másokat. Egyébként is rettenetes látni, hogy gyerekek úgy viselkednek a családban, mintha ők szülték volna az univerzumot. Ez nemcsak abszurd, de ártalmas is a gyerekre nézve.
2. Aztán meg kell tanulni a tiszteletet lefelé is, így a gyerek előbb-utóbb már nem leli örömét például abban, hogy a legyeket agyoncsapja. Meg kell tanulnia gondoskodni, törődni, különben úgy nő föl, hogy mindenkit, aki nála gyöngébb, kihasználhatónak, kifoszthatónak, kisemmizhetőnek lát.

 

3. Amikor eléri a serdülőkort, meg kell tanulnia tisztelni mindazokat is, akik mellette vannak: a kortársait, csapattársait, barátait, szerelmét.

4. Ezután jön csak az, amit legutoljára tanulunk meg úgy igazán és mélyen: tisztelni önmagunkat. Nehezen tiszteli saját magát, aki nem tanulta meg tisztelni azt, aki fölötte, alatta és mellette van. ~J. W. Goethe~

Ritkák manapság a jó kapcsolatok. Félünk tőle. Vagy én – vagy te. Rendszerint mindketten félünk, (…) főleg azért, mert saját magunk előtt is kiderül, mi az, amit nem óhajtunk, és nem merünk megpillantani magunkban. A jó párkapcsolathoz bátorság kell. Nyíltság. Nyitni pedig csak az mer, aki nem fél meglátni önmagában mindazt, amit nem szeret, és nem fél kiadni másnak a „titkos kódjait. ” Ezt csak azzal tudod megtenni, aki szeret téged. Vagyis tudod, hogy jót akar neked.”
Müller Péter

Ha szeretsz valakit, nem sétálsz el az első konfliktusnál, mondván te nem erre fizettél be. Nem mondod azt, hogy nem bírod a drámát, miután a másik csak kifejezi az érzéseit neked. Nem dobsz el mindent, amit együtt építgettetek fel, csak azért, mert repedés keletkezett a boldogságburkotokon. Ha szeretsz valakit, küzdesz érte.

 

Áldozatot hozol érte, néha úszol az izzadságban, csak azért, hogy összetartsd a kapcsolatotokat. Ha szeretsz valakit, nem adod fel, hanem változtatsz, ha szükség van rá. Ha szeretsz valakit, nem csak akkor támogatod, amikor a reflektorfényben sütkérezik, hanem akkor is, amikor csak sírni tud és ő sem tudja miért. Ha szeretsz valakit, nem hagyod ott, amikor a legnagyobb szüksége van rád, és nem mondod azt, hogy ez nem a te problémád.
(Nemesfalvy Réka)