Gyógyító Angyalok üzenetei péntek reggelre: Nem mindegyik társra van egyformán szükséged…

S, arra az egyetlenre viszont igen, akin keresztül megtanulsz másként szeretni, mint eddig.

Életünk során számos vagy számtalan- kinek melyik- partnerrel hoz össze minket a sors.

Mindegyik ad valamit, hiszen ha nem adna létre sem jöhetne eg egy találkozás. Némelyik csak picit segít hozzá a következő naphoz, de van, létezik az az egy, akin keresztül másképp látod magadat, a világot.

Minden megváltozik benned és körülötted, mert rajta keresztül olyat érzel, amivel az egész világot a kebledre ölelnéd.

Megtanulsz máshogy szeretni, másokat és önmagadat is.

Nem elveszel benne, hanem pont, hogy magadra találsz.

Vissza önmagadhoz, oda ami téged az önzetlen szeretet forrásából táplált mindig is, de így már tudsz belőle meríteni is, mert kinyíltál, magad előtt, előtte és a világ előtt is.

Kiürül belőled minden hátráltató és szárnyaid nőnek, ami által könnyen és szabadon átrepülsz a mélységeken és a magaslatokon egyaránt.

Mert megtaláltad az egyensúlyodat, a másik feledet.

És ez így gyönyörű!

Fekete Éva

A bőség áradata Feléd tart.

Pénzügyi helyzeted orvoslására először engedd át nekünk a pénzzel kapcsolatos aggodalmaidat. Mi majd megmutatjuk az utat, mikén teremtsd meg és fogadd el a bőséget. Midőn együtt dolgozunk, anyagi helyzeted olyan gyorsan javul majd, amilyen gyorsan csak engeded.

Ez a kártya jel arra nézve, hogy az anyagiakkal kapcsolatos imáid meghallgattattak, és választ kaptál rájuk. Minél jobban tudsz most hallgatni a zsigereidben rejlő érzésekre, és minél jobban követed azokat, annál gyorsabban tapasztalod majd anyagi helyzetet javulását.

A lap további jelentései: A pénzérmék, amelyeket mostanában találtál, az angyalaidtól és elhalálozott szeretteidtől érkező szerető jelek. Váratlan pénzügyi szerencsében lesz részed. Pénzügyi félelmeidet engedd át az angyaloknak. Kövess minden kapott útmutatást, hiszen meglehet, hogy ez maga a válasz az anyagiakkal kapcsolatos imáidra. A bőség sok formát ölthet, ezek közé tartozik tartozhat a több idő, a lehetőségek vagy a tiszta ötletek.

Megerősítés: Az éltető só.

– A só és a víz, egy elfeledett öngyógyító eszköz a mindennapokban.

Gyomorsavra, hormonokra, idegrendszerre és keringésre is!

Sokáig luxusnak számított, ma viszont elfeledett kincs: a só.

Nem is akármilyen: finomítatlan, adalékmentes, természetes kristálysó (pl. parajdi, Himalája).

Hogy miért fontos ez?

Mert az emberi test alapvető só–víz egyensúlyon keresztül szabályozza önmagát, ha ezt helyreállítjuk, számos tünet és panasz enyhülhet.

– Gyomorsav és a só–víz kúra kapcsolata

A gyomorsav nem ellenség, hanem barát. Csak akkor válik problémássá, ha rossz a minősége vagy nincs belőle elég. A reflux vagy puffadás mögött gyakran nem a sok, hanem a kevés gyomorsav áll!

Ilyenkor a gyomor nem tudja megfelelően lebontani az ételt, az megül, erjed, puffad, savas visszaáramlást okoz.

A só–víz kúra pontosan itt segít:

– A nátrium-klorid (só) segít a gyomorsav természetes termelődésében.

A víz segíti a hígítást és a megfelelő

sav–bázis arányt.

A kettő együtt támogatja az emésztőenzimek termelődését és a gyomor természetes működését.

– A só–víz kúra alapja:

Reggel éhgyomorra:

Egy közepes pohár tisztított vagy strukturált víz.

A nyelvre (pár szem )természetes kristálysó (kb. mokkáskanál)

Mi történik?

– Beindul az emésztés, az epetermelés és az enzimek működése.

– A savtermelés egyensúlyba kerül, és a „hamis reflux” megszűnik.

– A szervezet sejtszinten is hidratálódik, ez nem azonos a sima vízivással!

További jótékony hatásai a tudomány és a hagyomány találkozása:

Méregtelenítés: A bélfal és nyirokrendszer tisztul, az emésztés hatékonyabb lesz.

Máj–epe támogatás: Beindítja az epehólyag kiürülését, segíti a zsírbontást

( Regenorral kombinálható)

Gyulladáscsökkentés: A só és víz segít a szöveti oxigénszállításban.

Idegrendszer támogatása: Só hiányában nem működik jól a melatonin (alvás), szerotonin (örömérzet) sem.

Sav–bázis egyensúly helyreállítása: Nem lúgosít, hanem egyensúlyt teremt!

Tudtad?

Sok krónikus betegség, mint a pajzsmirigy-alulműködés, reflux, migrén, hormonprobléma, bélgyulladás a só–víz egyensúly felborulásából is fakadhat.

Ezért a Biocom és Ökonet rendszerekben is kiemelt helyen van a belső hidratálás és regenerálás.

A só–víz kúra elmélete, amely szerint megfelelő mennyiségű tiszta vízhez egyensúlyban adott természetes sóbevitel javítja a szervezet működését.

Dr. Fereydoon Batmanghelidj: Your Body’s Many Cries for Water

(A tested sokféleképpen sír a vízért)

Ebben a könyvben az orvos kifejti: a krónikus dehidratáltság számos betegség kiváltó oka lehet,

a víz-só egyensúly fontos a sejtkommunikációhoz, emésztéshez, stresszreakciók kezeléséhez.

Fontos: az elmélet nem helyettesíti az orvosi diagnózist vagy kezelést, és a hivatalos orvostudomány nem fogadja el teljes mértékben, viszont komplementer szemléletben gyakran alkalmazzák, különösen funkcionális orvoslás, holisztikus életmód és természetgyógyászat keretei között.

További források:

World Health Organization (WHO): [Nutrient requirements for people] – a só, víz, ásványi anyagok arányairól

PubMed: kutatások a nátrium és vízháztartás, aldoszteron, kortizol, sav-bázis egyensúly témákról.

– Richárd F. András