Aki elhagy, az arra tanít,
hogyan állj meg a saját lábadon.

Ami feldühít, az a megbocsátásra és az együttérzésre tanít.

Ami hatalmat gyakorol feletted, az arra tanít,
hogyan vedd vissza az erődet.

 

Amit gyűlölsz, az a feltétel nélküli szeretetre tanít.
Amitől félsz, az a bátorságra tanít, hogy legyőzd a félelmed.
Amit nem tudsz irányítani,
az arra tanít, hogyan engedd el,
és bízz az Univerzumban.”
Jackson Kiddard

 

Megerősítő áldás:

Amikor valaki igazán szeret, nem kell erőltetned semmit.
Nem találgatsz, nem kérdezed magadtól nap mint nap, hogy még ott van-e.
Egyszerűen érzed.

 

 

 

A szívedben, a gesztusokban, egy vita utáni csendben, az állandó jelenlétében, abban, ahogy kimondja a neved.
Ha valaki szeret, keres téged.
Nem csak üzenetekkel, hanem a lelkével.

 

Nem csak akkor, amikor neki jó, hanem főleg akkor, amikor neked nehéz.
Lát téged.
Nem csak a külsőd, hanem azt is, hogyan érzed magad.
Olyan részleteket vesz észre, amit mások sosem.
Meghallgatja a félelmeidet, és nem menekül el előlük.
Tenyerében tartja őket, mint törékeny madarakat, és megkérdezi:

„Mit tehetek, hogy biztonságban érezd magad?”

Ha valaki szeret, azt akarja, hogy jól legyél.
Nem megváltoztatni akar, nem formálni, hanem támogatni abban, hogy önmagaddá válj.
Aki szeret, teret ad, nem láncot.
Időt ad, nem sürgetést.

Igazságot ad, nem szép meséket.
És legfőképp… folyamatosságot ad. Nem csak robbanásszerű kezdeteket. Hanem közepet és építkezést. Napokat, amikor nem tökéletes minden, de valódi.
És ha nem ilyen?
Ha sok az ígéret, de kevés a tett?
Ha eltűnik, amikor szükséged van rá, de megjelenik, amikor kedve tartja?
Ha azt mondja: „szeretlek”, majd a következő pillanatban megbánt?
Akkor nem szeret.
Csak kihasznál.

Visszatart.
Arra tanít, hogy mi nem a szeretet – hogy felismerhesd, amikor az valóban megérkezik.
És igen, van egy alapvető kérdés is:
Te szereted magad?

Te megadod magadnak azt, amit a másiktól vársz?
Mert ha nem adsz magadnak figyelmet, gondoskodást, időt és tiszteletet, akkor bárkitől elviseled ezek hiányát. És összekevered a hiányt a szeretettel.
A szükséget az érzelemmel.
Az elhagyástól való félelmet a hűséggel.
Ne siess.

Ne dönts az első vallomások alapján. Hagyd, hogy az idő beszéljen.
Az igazság nem a szavakban, hanem az ismétlődő tettekben derül ki.
A nehéz napokban.
A szavak közötti csendben.

És leginkább abban, ahogyan akkor bánnak veled, amikor már semmi mást nem tudsz adni, csak azt, aki vagy.
A szeretet nem kér bizonyítékot.
Maga a bizonyíték.
Időben.
Tettekben.

Abban, hogy valaki úgy dönt, marad. Napról napra.
Felhajtás nélkül.
Feltételek nélkül.
Egész szívvel.
Vagy sehogy.
Sercheli Anelika írása