Az élet négy törvénye!

Az első törvény:

Aki az életünkbe lép, az a megfelelő ember; vagyis senki sem véletlenül lép az életünkbe, minden ember, aki körülvesz minket, aki kapcsolatba lép velünk, okkal van ott, hogy tanuljunk és előre lépjünk minden helyzetben.

A második törvény kimondja:

Ami megtörténik, az csak az történhetett volna meg”. Semmi, de semmi, abszolút semmi, ami az életünkben történik, nem történhetett volna másképp. Még a legapróbb részlet sem.**

Nincs olyan, hogy: „ha ezt és ezt tettem volna, akkor ez és ez történt volna…”. Nem. Ami történt, az volt az egyetlen dolog, ami megtörténhetett, és aminek meg kellett történnie ahhoz, hogy megtanuljuk a leckét, és továbblépjünk. Minden egyes helyzet, ami az életünkben történik velünk, tökéletes, még akkor is, ha az elménk és az egónk ellenáll és nem akarja elfogadni.**

A harmadik azt mondja:

Bármikor, amikor elkezdődik, az a megfelelő idő”. Minden a megfelelő időben kezdődik, nem előtte, nem utána. Amikor készen állunk arra, hogy valami új elkezdődjön az életünkben, akkor fog elkezdődni.

A negyedik és egyben utolsó:

Amikor valami véget ér, akkor véget ér. Pontosan így. Ha valami véget ért az életünkben, az a fejlődésünket szolgálja, ezért jobb, ha otthagyjuk, továbblépünk, és már azzal a tapasztalattal gazdagodva haladunk előre.

Azt hiszem, nem véletlenül olvassátok ezt, ha ezek a szavak ma kerültek az életünkbe; azért van, mert felkészültünk arra, hogy megértsük, hogy egyetlen hópehely sem esik rossz helyre”.

 

Megerősítés – Nem érdekel, hogy miből élsz.

 

Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.

 

 

Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid áIInak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,

Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátjaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből
ered-e az életed.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy ? Igen?!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.

 

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban…

Mai nap mottója – Egy férfi, aki valóban szerelmes beléd, mindig az első helyre fog téged tenni.

A férfi, aki valóban szerelmes lesz beléd, nem csak mondani fogja, hanem tettekkel is bizonyítja majd az érzéseit, hogy mennyire értékes vagy a számára. Soha nem fog téged abba az irányba lökni, hogy össze kelljen hasonlítanod magad más nőkkel. Olyan férfire van szükséged, akinek már van elképzelése, hogy hogyan kell szeretni egy hölgyet. Aki teljes szívéből akar majd szeretni, aki méltósággal fog veled bánni.

 

 

Mindenkinek megakarja majd mutatni, hogy te vagy az első számára. Ott lesz melletted, amikor szükséged lesz majd rá.

A kezedet fogja fogni, hogy támaszkodni tudj rá, amikor az élet nehéz szakaszain mész majd keresztül. Nem fogja feladni a kapcsolatotokat.

A hovatartozás üressége

Érkezik a Nap-Chiron kvadrátja.

A rutinos Chironosok érzik: napok óta él a lappangó, majd felerősödő szívbéli fájdalom, olyan sajgás, mintha forró savval öntötték volna ki a szívünk helyét. Sokszor megmagyarázhatatlanul tör elő, akár a legváratlanabb helyzetekben.
De ezzel együtt egy furcsa üresség is jelen lehet, amiben egy útkereső békessége rajzolódik ki lassan.

Mérhetetlen sok rétegben jelentkezhet ez az energia, a közös bennük ugyanaz a szív területén tapasztalható fájdalom. Napról lévén szó, most a szívvel kapcsolatos fizikai tünetek különösen felerősödhetnek, gyakori lehet a hevesebb szívdobogás, szúrás, szorítás, palpitáció, szívritmus zavarhoz hasonló érzetek is – ezek tarthatnak akár hetek óta, de most erősebbek lehetnek.

Akiket érint, azoknak most a minden is fáj. Egyszerre, mindenhol.
A Teremtés maga, a Létezésünk csendességében ülve belül kúszik fel egy halk, de keserű fájás, ami mindent megkérdőjelez, ahol most tartunk.

 

 

Legerősebben a valahová, de még inkább a valakihez tartozás és annak hiánya erősödhet most fel és az alakuló Vénusz-Mars kvadrát ezt még tetézi.

Elmerenghetünk a múlton, azon, hogy kivel éreztük magunkat igazán teljesnek, voltak-e olyan pillanatok, amiket visszacsinálnánk, vagy amiket elmulasztottunk valakivel. Volt-e olyan, hogy végül nem onnan kaptuk meg az érzelmi biztonságot, ahonnan szerettük volna – vagy egyáltalán nem kaptuk meg?
És egy ponton volt-e olyan, hogy az életben elfoglalt helyünket tettük magunban egy nagy kérdőjellé, mondván, minek küzdjünk, úgysem számít az az egy porhanyós kis élet…

Nagy a mélység most bennünk.
A saját utunkra, a saját létezésünkre nézünk vissza akár évtizedekre is, és elfoghat minket az az érzés, hogy talán nem egészen ezt akartuk vagy nem volt értelme…
Hogy vajon mit tettünk volna másképp, ha lett volna hozzá akkor erőnk és mit veszítettünk magunkból útközben azért, mert nem tartottunk ott akkor, hogy meglépjük.
Most már látjuk a miérteket, látjuk, hogy hova vezetett és azt is tudjuk, hogy nincs olyan, hogy „mi lett volna, ha…?”.

Bejártunk egy utat. Épp azt, amit kellett.
Most visszanézünk.
Visszanézünk arra, ahogyan a Lépés, a Választás, a Döntés, a Megindulás energiája keletkezett bennünk, majd elmúlt, mert nem éltünk vele. Mert féltünk, mert nem volt lehetőség…
Az Apai, a Férfi energiák sérülései ezek, melyeket a Nap-Chiron hordoz. A hiányzó Erő, Bátorság és a sérült Akarat az, amit legtöbben örökül, mintaként kaptunk.
Azt kaptuk, hogy nincs Erőnk vállalni, nincs Erőnk végigvinni, nincs Erőnk másképp csinálni, nincs Erőnk Változtatni és mást teremteni, mint előtte volt.

Apai energetikai örökségünk az, hogy hibásan rögzül az is, hogy Akarni, Bátornak lenni márpedig nem lehet, mert az önzésnek minősül. Hibásan rögzült, mert vagy egyáltalán nem láttuk, hogy mit is jelent jól akarni, vagy azt láttuk, hogy milyen az, amikor ez pusztán önzést, pusztítást, agressziót, bántást hoz.
Sosem kaptuk meg azt a tiszta Apai áldást, amiben egészségesen volt képviselve az aktív Akarat, a letisztult Teremtés és Megvalósítás, és nem ismertük azt sem, amikor ez az Erő képes volt valódi védelmet nyújtani, menedéket biztosítani számunkra, mind fizikailag, mind mentálisan, mind érzelmileg – akár generációk óta.

Emiatt elvesznek, sérülnek a gyökerek, a valahova valakihez való tartozás biztonsága, és sérül ezáltal az is, hogy egészségesen tudjunk önmagunkról gondoskodni mind lelkileg, mind testileg egyaránt.

 

 

 

Nem tudunk jó Apák, igazi Férfiak lenni Önmagunk számára. Nem tudunk stabilak maradni, nem tudunk alapokat letenni, mert folyton labilisak és bizonytalanok vagyunk, nem tudunk odafigyelni még saját magunkra sem igazán, vagy ha igen, akkor sem tudjuk teljesen lekövetni cselekvésben következetesen és önmagunk számára biztonságosan, kiszámíthatóan azt, amire szükségünk lenne. Az önmagunkért cselekvés sérüléseit kaptuk örökül és bomlanak szét most bennünk ennek következményei.

A Chiron-Nap hordoz minden olyan fájdalmat, amit az elmulasztott pillanataink hagytak hátra bennünk, minden olyan személyt, lehetőséget, amit nem ragadtunk meg, mert rosszul értelmeztük a kötelességet, az önzést és az összetartozást – végső soron a szeretet is. Ő hordozza azt, amikor szerettünk volna valakivel összetartozni, de a körülmények nem engedték, mert a család akadályozta és azt is, amikor emiatt elveszítettük a kapcsolatot saját magunkkal és önbántásba kezdtünk.
A Chiron-Nap sérüléseiben az ember önmagát bántja, önmagát rombolja a fájdalmak miatt, amiket nem akar megélni. Amikor maga a létezés fáj.
A létezésünk lenyomatai nem csak azok a pillanatok, amikben teremtünk, amikkel hátrahagyunk magunkból valamit, hanem ezzel együtt mindaz, ami örökre ott marad hiányzó, be nem teljesedett szakadásként Életünk fonalán.

A Chiron sebei mindig életeket ívelnek át. Sosem csak egy életben keletkezett sebeket hoz fel bennünk, hanem olyan, mint egy pókháló, aminek ha az egyik végét megrezegtetjük, bizony mozgásba jön az egész és olyan, eddig nem tapasztalt fájdalmak jöhetnek fel bennünk, amiknek talán a létezéséről sem tudtunk addig.

Most a biztonságot adó szeretet hiánya az, ami megfájdul. Annak sebei, annak fájdalmai dolgozhatnak bennünk, hogy mi mennyi mindenről mondtunk le azért, mert máshol felelősséggel tartoztunk, vagy adott esetben kötelességünk jelen lenni még most is és ellátni, gondosokodni, de benne lehet az elmúlt hetek hónapok igazságtalanságai miatt megélt fájdalom is, amiben mások nem vállalták a felelősséget azért, hogy sebeket okoztak nekünk. Hogy hiányzott az elfogadó, megértő, tápláló szeretet. És miközben mi elláttuk a feladatokat, megértőek, elfogadóak voltunk, mégsem kaptuk ugyanezt cserébe?…

Most minden kicsit egyszerre fáj.

A mostani Chiron-Nap energiában, sok dolog tolul fel, amit elveszítettünk, amit sosem kaptunk meg, amit sosem éltünk át, ami igazságtalan volt, ami tele volt lemondással, és ami végtelenül fáj a mostban és ami miatt érezhetjük úgy, hogy élni sincs értelme ezt az életet.
Fontos, hogy békére jussunk magunkkal ebben a belső céltalanságban, amit igyekszünk megtölteni magyarázatokkal, hogy miért is nem érezhetjük. Mert hát ilyet nem szokás és nem illik érezni, ha az ember spirituális, és egyébként is akkor vele van a baj.
Nem.

Semmi baj nincs azzal, amikor az ember önnön létezését kérdőjelezi meg, mert csak az tud megnyugvást adni végül, ha engedjük magunknak, hogy a lelkünk és az elménk is bejárja magának ebben az utat.
Keressünk magunkban válaszokat, amik aztán nem hagynak besüppedni.

Mi az, amiben léphetünk, dönthetünk másképp, és már régen dolgunk lenne másképp, nem a tanult sémák, a rögzült fájdalmak és lemondás mentén haladni folyton, hanem kiemelkedni és megnézni, hogy valóban nincs lehetőségünk a változásra, vagy csak túl nagy áldozatot kérne, amit viszont nem akarunk, nem merünk, vagy úgy érezzük valami miatt nem tudunk meghozni?
És végül tudunk-e magunkkal törődni ahhoz eléggé, hogy azt mégis meghozzuk úgy, ahogyan mi szerettük volna, hogy azt értünk valaki más megtegye?

Mi megtesszük-e önmagunkért?…

Szelényi Eszter