Előrelépés.

 

Valódi éned sugárzik át a felszínen, megmutatva erődet, hatékonyságodat, sikerességedet és értelmedet. Engedd, hogy mások is láthassák igazi énedet, és erőt meríthessenek belőle.

Sok mindenben kivételes vagy. Lassan kezdesz bízni magadban, és egyre könnyebben fel tudod mutatni igaz természetedet. Volt idő, amikor azt hitted, hogy érzéseidet leplezned kell mások (vagy akár önmagad) előtt. Ám most felfedezted végre, milyen életerős és vonzó igazi önmagad.

Az angyalok megtanítanak rá, hogy tiszteld saját, valódi érzéseidet úgy, hogy ki is merd fejezni őket – akárki előtt. Az angyalok megtanítanak szeretettel beszélni az érzéseidről, így nem lesz több félreértés közted és a barátaid vagy a szeretteid között.

 

Az angyalok sosem biztatnak olyan cselekedetre vagy szóra, amely bántani tudna téged vagy bárki mást. Biztosítanak afelől, hogy életed a belső béke új szintjére emelkedik, ha felszínre engeded valódi énedet.
Generációs mintázatok törnek szilánkokra – Jupiter és Pholus kapcsolódik.
Mered-e vállalni az érzékenységedet, a sérüléseidet, a belőled fakadó szeretetet, és az arra való igényt?
Nem az az erős, aki rideg.

 

Nem az az erős, aki érzéketlen és rendíthetetlen.
Nem az az erős, aki sosem omlik össze.
Megtanultunk látszólagosak lenni.

 

Generációkon, korszakokon át, amióta ember az ember, nagyobb százalékban mindig az került bajba, mindig az húzta a rövidebbet és mindig az szenvedett, aki nyíltan, őszintén vállalta fel a belső érzelmeket, vágyakat, igazságokat.
Megtanultunk rezzenéstelenek és ezáltal elfogadhatóak lenni.
Mert meg kellett felelni, mert nem lóghattunk ki a sorból, a dolgunkat végezni kell, ha a fene fenét eszik is. Valamilyennek kell látszani.

 

„Majd akkor sírj, ha megpofozlak, akkor lesz miért!”, „Katonadolog”, sorolhatnánk a jól ismert, mindent elfojtó, semmilyen érzelmet nem engedő, nem tűrő „nevelést”.

 

Minden lélekbe cseppent ebből a méregből, így vagy úgy, nincs olyan, aki ne élte volna meg azt, hogy azokat az érzelmeket, amikkel felnőttként is nehéz bánni, nemhogy apró gyerekként, ne fojtották volna bele vagy szégyenítették volna meg miatta. Felnőttként sem élünk mást.

 

Omladozó mintázatokban élünk már jó ideje. Nem két hónapja, nem is két éve kezdődött…de most csúcsosodni kezd.
Minden rogyadozik és szakad szét, amit a szeretet ellen emeltünk magunkban és a világban.
Már nem működik a ridegség, a tagadás, a szeretet és az igazság elárulása. Nem működik már a szőnyeg alá söprés és az sem, hogy hátat fordítunk.
Nem lehet.

A szeretet élni akar.
Rajtunk keresztül, velünk együtt, egymásban, önmagunkért. Nincs helye annak, hogy félmegoldásokban kimeneküljünk a saját érzelmeink súlyai alól.
Nincs kibúvó, nincs felmentés és bárki is megy ebben önmaga ellen, az elveszik.
Ha fáj, fájjon.

Ha szenvedünk valami miatt, hát szenvedjünk.
Ha bírálnak emiatt és megbélyegeznek, hogy gyenge vagy, hát bélyegezzenek.

Soha nem volt nagyobb mérge az Embernek, mint az, hogy nem mutathatta ki nyíltan azt, amikor a Lelke szenvedett vagy boldog volt, mert nem voltak fülek, akik hallották volna és szívek sem, akik értették volna.
Különösen nehéz energia ez családokon belül, ahol az Apák és Anyák nem taníthatták meg azt, hogy megengedhető a gyengédség, és az nem egyenlő a gyengeséggel, nem volt példa arról, hogy akkor is lehetsz Ember, ha valami fáj vagy az érzelmekkel együttműködve élsz. Sőt, akkor leszel csak igazán az.
Sosem jártak annyira biztonságos idők, hogy megélhető, feldolgozható legyen a fájdalom, vagy kimutatható legyen a szeretet, mert azonnal elvesztek.

 

De nem lehet folyton biztonságos időkre várni.
Nem lehet arra várni, hogy majd egyszer eljön az az idő, amikor a világ nem támad ránk, ha érezni és azt kimutatni kezdünk.
Nem lehet folyton félni, hogy mi van akkor, ha mások meglátják a gyengeségünket. A világ nem lett jobb, könnyebb, ember ugyanúgy embernek farkasa.

 

Egyetlen dolog azonban sohasem változik: a vágy arra, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Ezt soha semmilyen háború, kegyetlenség, viaskodás, érdekellentét nem fogja tudni elpusztítani bennünk, sőt, minden egyes igazságtalanság, fájdalom a világban egyre inkább csak erősíteni fogja.
Ne ülj le azzal, akitől nincs jó érzésed.

Állj fel onnan, ahol másvalakiről beszélnek a háta mögött.
Ne maradj ott, ahol nincs őszinteség.

 

Nem kell ott lenni a családi bulikon, ha a „család” közben egymás hátába mártja a kést.
Vállald, hogy többre vágysz, hogy nem éred be a felszínességgel.
Vállad, hogy vannak rossz napjaid, hogy Neked is nehéz, és ne azt latolgasd, hogy ki mit szól hozzá, mert mindig lesz, aki örülni fog annak, ha szenvedsz – de mindig lesz, aki nem.

Vállald, hogy Te szeretetre vágysz, nem képmutatásra. És hogy a képmutatás nem elég.
Vállald, hogy akár veszítesz is, ha ez az ára annak, hogy tiszta maradhass önmagad előtt.
Mert ha a szeretet kimutatása vagy vágya, igénye miatt valakit elveszítünk, abban ott valami nem volt a helyén…
Legyen alapkövetelmény az érzelmi transzparencia, az átláthatóság, a kiszámíthatóság, és aki ebben nem tudja hozni a minimális átlagot, azzal merjünk egyértelműek lenni.

 

Igen, kell hozzá önismeret, kell hozzá önelfogadás, belső stabilitás és magunkba vetett hit – kell hozzá egy rakás mentális és lelki készség, amiért tenni kell, hogy biztonságosan tudjuk működtetni önmagunk és mások számára is.
És lesz, aki sosem fog itt tartani. Néha mi magunk sem.

De ez nem tarthat vissza attól, hogy mi gyengédek, olykor elesettek, szomorúak, vagy akár néha boldogok is legyünk. Hogy úgy éljük meg végre a szeretet, az elfogadás élményét, ahogy sosem engedték, vagy sosem mutatták meg, hogy lehet.
Mindig lesz, amikor nem lesz erőnk erősnek lenni és néha ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy ne akarjunk annak látszani. Elég gyengédek lenni önmagunkkal ahhoz, hogy rajtunk keresztül nyilvánuljon meg a szeretet, ami másoknak is legalább annyira hiányzik, csak nem merik kimutatni.
Valakinek el kell kezdenie.
Szelényi Eszter