Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is.

Ő maga sem tudja, hogy angyal.

Nem emlékszik rá.
Csak érzékenyebb.
Finomabb.

S bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengsztervilágban élünk, ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent.
Neki nem szabad.

 

Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, ő nem lehet az.
Mindenki gátlástalanul hazudik, ő elpirul. Nem engedi hazudni a „származása”.
Egyszerű, romlatlan Lelkű emberek; jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek.

 

„Nem idevalók.”
Emlékeznek még egy Erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol – a vérükbe van írva.

 

Tudják, hogy másokhoz jónak kell lenni, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradni.
Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal Téged – mert el kell számolnia Veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked – akárcsak egy futó pillanatig.”

 

 

Mindketten akarták egymást – mélyen, szenvedélyesen, és olyan módon, amely csendesebbé tette a világot, amikor együtt voltak.

 

Volt valami mágneses a kapcsolatukban, valami, amit nem kellett szavakkal elmagyarázni.
Benne volt abban, ahogy a tekintetük egy pillanattal tovább időzött a másikon, a csend nyugalmában, mikor egymás mellett ültek, és a kimondatlan érzések súlyosságában is.

 

De valakit akarni önmagában nem mindig elég, ha az időzítés, a gyógyulás és a belső felkészültség nem áll mellettünk.
A férfi érzelmileg elérhetetlen volt – nem azért, mert nem akarta, hanem, azért, mert nem tudta, hogyan engedje, hogy igazán lássák.

 

A sebezhetőség félelemmel töltötte el. Valamikor régen megtanulta, hogy az érzései elzárása az egyetlen mód a túlélésre, hogy mindent egyedül kell cipelnie anélkül, hogy bárkit közel engedne magához.

Így hát falakat épített – magasakat és vastagokat –, meg volt győződve arról, hogy ha valakit túl közel enged, elveszíti önmagát.
És ott volt a nő – valaki, aki mindent érzett, sokszor túl mélyen is.

Túlgondolkodó volt, állandóan a szívében érzett dolgok és a fejében lévő félelmek között vergődött.
Az elméje folyamatosan pörgött, próbálta megvédeni a szívét azzal, hogy előre látott minden lehetőséget, minden hangszínváltást, minden beszélgetési szünetet.
Másként szerettek – a férfi távolról, óvatosan és visszafogottan, ő pedig intenzíven, megerősítésre és érzelmi közelségre vágyva.

 

A férfi nem tudta, hogyan legyen nyitott, ő pedig nem tudta, hogyan érezze magát biztonságban enélkül.
A félreértések csak gyűltek.

A nő a csendet személyes visszautasításként élte meg, azt gondolta, közöny áll mögötte.
Ő viszont a tisztázás iránti igényt nyomásként élte meg, és még jobban visszahúzódott.

A kapcsolat valódi volt – de ugyanígy valódiak voltak azok az akadályok is, amiket magukkal hoztak.
És így ért véget – nem drámai veszekedéssel vagy egyetlen hibás lépéssel, hanem egy csendes elhalványulással.
Egy lassú felismeréssel, hogy a szeretet, bármilyen erős is, nem virágozhat érzelmi biztonság és kölcsönös megértés nélkül.

Nem azért mentek el, mert nem törődtek egymással.
Azért mentek el, mert néha a törődés nem elég – amikor még nem tanultuk meg, hogyan kell úgy szeretni, hogy az kitartson.”
~ Forrás: Mind’s FB oldal
Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)

 

Megerősítés: Ami igazán őrületbe kerget egy irigykedőt, az nem a pénz, az autó vagy a tárgyaid. Lehet, hogy neki mindez már megvan – talán még több is. Ami gyötri, az a te energiád, az az egyedi mód, ahogyan élsz, a magabiztosságod abban, amit tudsz és amit ő nem tud.”

Gyakran nem a tárgyakról van szó, hanem arról, hogyan állsz az élethez: a családoddal való kapcsolatodról, az őszinte kötelékekről, amiket kialakítasz, a tehetségeidről, amiket ápolsz, és mindenekelőtt arról a fényről, amit anélkül sugárzol, hogy észre vennéd. Ezeket a dolgokat nem lehet megvenni, sem lemásolni – és éppen ez az, amit az irigy nem tud elviselni: hogy lehetetlen utánozni őket.

Az értékeid, ahogy a kihívásokkal szembenézel, az, hogy meg tudsz maradni önmagad – ezek azok a dolgok, amik igazán számítanak. És aki másokhoz méregeti magát, az csak túl későn jön rá, hogy bizonyos tulajdonságokat nem lehet ellopni vagy utánozni.