A barátom édesanyja mindig is egészségesen élt.

Soha nem ivott alkoholt, nem evett „szemetet”,
minden nap mozgott, élénk és hajlékony maradt,
szedte az orvosa által ajánlott vitaminokat és étrend-kiegészítőket.

Soha nem ment ki a napra naptej nélkül,
és ha mégis, csak pár percre.
Mindent megtett azért, hogy megőrizze az egészségét… amennyire csak lehetett.

Ma hetvenhat éves.
Bőrrákja van, csontvelőrákja,
és súlyos csontritkulása.

A barátom apja ezzel szemben egész életében szalonnát, vajat, zsíros ételeket evett.
Sosem sportolt.
A nyarakat védelem nélkül töltötte a tűző napon.
Mindig úgy élt, ahogy neki tetszett – nem törődött senki tanácsával.
Ma nyolcvanegy éves…
És az orvosok szerint olyan egészséges, mint egy fiatalember.

Nem menekülhetünk a sorsunk elől.
Ott lapul valahol… és előbb-utóbb megtalál.

És az a mondat, amit a barátom édesanyja kimondott,
csendes, mégis tisztán fájó szomorúsággal:

„Ha tudtam volna, hogy így végződik az életem,
többet éltem volna. Minden pillanatot jobban megízleltem volna.”

Egyikünk sem távozik innen élve.
Ezért kérlek…

Ne bántsd magad — még a gondolataidban sem.

Egyél jó ételeket.
Sétálj a napfényben.
Merülj el az óceánban.
Mondd ki azt az igazságot, amit a szíved mélyén őrzöl, mint valami titkos kincset.

Légy bolond. Légy kedves. Légy különös.

Mert másra már nincs idő.

– Keanu Reeves