Mihály Arkangyal jóslata szerelmeseknek, párkapcsolatban élőknek! Élj a Mának!

Miért hozza fel egy mély kapcsolat a legnagyobb félelmeinket?

(A jelenlét tükrében – Párkapcsolatok mélyrétegű megközelítésben)
Azt hisszük, a mély kapcsolatok csak gyógyítanak.

 

De az igazság az: előbb feltépik, amit eltemettünk.
Mert ahol jelenlét van – ott már nem lehet hazudni. Sem magunknak, sem a másiknak.
Egy igaz kapcsolat nem csak a szerethető részeinket hívja elő, hanem azokat is, amiket eddig elrejtettünk:
– a sebzett gyereket,
– a félelmet, hogy elhagynak,
– a haragot, amit eddig elfojtottunk,
– a hiányt, amit már megszoktunk.

 

Ez nem a másik hibája. És nem is a miénk.
Ez a jelenlét ereje: lehívja, ami addig rejtve volt.
És amit felhoz, azt gyógyítani is tudja – ha maradunk mellette.
Sokan itt hátrálnak meg.

 

Pedig pont itt kezdődik az igazi kapcsolódás:
amikor nem menekülünk a mélység elől, hanem együtt lélegzünk át egy régi fájdalmat.
A jelenlét nemcsak ölel – hanem tükröt is tart.
És abban a tükörben néha először látjuk meg: kik is vagyunk igazán.
Ezért a mély kapcsolatok nem mindig kényelmesek –
de ők azok, akik valóban átformálnak.

 

Ipacs Andrea – asztrológus, kapcsolati elemző

Megerősítés: Cupido

A szerelem csodálatos hullámait küldjük szívedbe és elmédbe, felébresztve benned az élet iránti szeretetet.

 

A romantika elfogadásának és átélésének tiszta döntése indította be ezt az újraébredést. Engedd meg magadnak, hogy önszántadból ünnepelhesd a szerelemet, s annak minden dicsőséges aspektusát.

Azért húztad ezt a lapot, mert az angyalok meglátták a romantika iránti vágyadat. Ahelyett, hogy szerelmi életed külsőségeit hoznák rendbe, inkább a belső érzéseken segédkeznek. Az angyalok azt sugallják, hogy a romantika abból fakad, ha szerelembe esünk magával az élettel. Ha megengeded az angyaloknak, hogy felkeltsék benned ezt a szeretetet, akkor természetesen több romantikus szerelmi élményben lesz részed kapcsolataid terén.

A lap további jelentései: Öleld körbe magad a romantikát ébresztő szépséggel, akár rózsákkal vagy gyertyákkal. Minden érzelmi sérelmet nyújts át az angyaloknak.

 

 

Kérd meg Mihály arkangyalt, segítsen elengedni az összes múltbéli vagy jelenlegi szeretődhöz fűzött kötődést. Döntsd el egyértelműen, mi is az, amire szerelmi életedben vágysz. Jelentsd ki: „Szeretetet adni és kapni biztonságos számomra.”