A férfiak félnek érezni, a nők meg már túl sokat éreztek.

és most mindketten inkább játszanak.
Addig vagytok ott, amíg kényelmes.

 

Aztán hopp – köddé válik, és te csak nézel, mint aki rossz filmet töltött le.

A mai kapcsolatok többsége nem is kapcsolat, csak két ember egymás mellett menekül valamitől – főleg önmagától.
És ha netán valódi vagy, őszinte, tiszta – akkor jössz rá, hogy
nem is a szerelem hiányzik, hanem az, hogy valaki egyáltalán lát-e még téged.
Nem a testedet, nem a szerepedet, hanem azt, aki te vagy csendben.

A férfiak? Hát… sokuk még mindig kisfiú, csak már borotválkozik.
A nőkhöz szoktak, de a felelősséghez nem.
Sokan csak addig férfiak, amíg nem kell dönteni.
Aztán amikor te már szívből adnál,
akkor ők meg épp abban a fázisban vannak, hogy „össze kell szedni magukat”.
A fenét.

Nők? Azok is szépen megzuhantak.
Lájkért vetkőznek, figyelemért cserébe eljátsszák, hogy minden rendben.
De belül romok, és nincs már türelmük mást nézni, csak a szűrőn átszűrt valóságot.
Nem kapcsolódnak – csak reagálnak.

Szóval kérdezed, hogy miért nem találkozol normális emberekkel?
Azért, mert azok is épp ugyanúgy elbújtak, mint te.
Nem játszanak, nem lájkolnak, nem ígérnek.
Csak figyelnek, csendben vannak, és várják azt, aki nem akar beléjük kapaszkodni, csak melléjük állni.

De tudd: a világ nem hülyékből áll, csak a zajosabb réteg gyakrabban szólal meg.
A mély emberek ritkán kiabálnak – ők inkább megérkeznek.

Forrás: Popovics Andrea

A “SZEMMELVERÉS” – NÉPI HAGYOMÁNYOKBAN GYÖKEREZŐ FOGALOM

A szemmelverés (magyarul gyakran „szemmel verésnek” nevezik) egy népi eredetű, általánosított fogalom, amely a tekintet energetikai hatásához kapcsolódik. Az ezotériában és okkult irodalomban úgy tartják, hogy a szemmelverés biotér (auramező) sajátos sérülését okozza, ami különböző, az orvostudomány által is ismert betegségek kialakulásához vezethet.
A hagyomány szerint a szemmelverés akkor történik, amikor egy másik ember – akár tudatosan, akár öntudatlanul – negatív érzelmi állapotban (például irigység, harag, rosszindulat) néz vagy gondol valakire. Ilyenkor „ütés” vagy „törés” keletkezik az érintett személy energiamezőjén, leggyakrabban valamelyik csakra területén.

 

Az energiaáramlás ezen a ponton megváltozik: az „energiahasadék” bejárata negatív töltéssel rendelkezik, míg az ellentétes oldalon kidudorodás keletkezik, amely pozitív töltést hordoz.

Ez a jelenség az ezoterikus irodalomban „lyukként” ismert az aurában – negatív töltésű behatolási pont és pozitív kilépési pont jellemzi. A szemmelverés tünetei igen sokrétűek: az érintettek nyugtalanok, gyakran sóhajtoznak látszólag ok nélkül, pánikszerű félelmet élnek át, melankóliába esnek, sírnak, fejfájásról panaszkodnak. Arcuk sápadt vagy sárgás-szürkés színű, tekintetük könnyes vagy száraz, gyakran gyomorfájdalmak, hányinger jelentkezik, kezüket állandóan tördelik. Bizonyos esetekben hallucinációk is előfordulhatnak.

 

 

Egyik jellemző vonása a szemmelverésnek, hogy az érintett nem reagál a gyógyszerekre, nem bízik az orvosokban, és a hagyományos kezelések hatástalanok maradnak. Ha a tünetek hosszan fennállnak, és nem történik meg a „szemmelverés levétele” vagy energetikai gyógyítása, akkor a biotér mélyebb sérülései is kialakulhatnak, melyek sejtszintű pusztulást idéznek elő különböző szervekben.
A szemmelverés előrehaladott szakaszában a klinikai tünetek sokrétűvé válnak, és a „lyuk” elhelyezkedése a csakrákhoz vagy szervekhez képest meghatározza a problémák természetét. Gyakoriak a funkcionális rendellenességek, de ha az aura három évnél tovább sérült marad, akkor szervi elváltozások is jelentkezhetnek. Hét–kilenc éven túl pedig visszafordíthatatlan folyamatok is elindulhatnak. E folyamatok alakulását semmilyen földi rendszer nem tudja pontosan előre jelezni — ez Isten akaratától függ.

Megerősítés: Bizalomvesztés után

Egy felnőtt ember teljes felelősséget vállal a tetteiért és azért, ahol tart az életben. Tudja, hogy vannak és lesznek veszteségek, vannak fájdalmak. Semmi sem biztos, amit ma felépítünk, az leomolhat reggelre, de nem sétálhatunk sokáig a romokon, nem húzhatjuk, vonszolhatjuk magunk után a múlt kudarcainak mérgező sleppjét.

Csak az lesz képes felépíteni valami újat – vagy újjáépíteni, ami összeomlott –, aki felnőtt módon felelősséget vállal az életéért. Az áldozat szerepébe mindig könnyebb belehelyezkedni. Ha elfogadjuk, hogy a dolgok nem csak megtörténnek velünk, hanem minden történésnek igenis köze van hozzánk, akkor máris a cselekvőképes pozícióba helyezzük magunkat a passzivitásból, aki kész változni, változtatni. Az áldozatszerep gúzsba köt, mindez lehetetlenné teszi, hogy bárki továbblépjen. Ha valóban új lappal akarjuk kezdeni, akkor kénytelenek vagyunk farkasszemet nézni a múlttal, és egyúttal nem maradt más út: kénytelen vagyunk mélyre ásni, feldolgozni, integrálni azt. Nem kitörölni, nem semmissé tenni, elfojtani, hanem feldolgozni, megküzdeni, és élettörténetébe integrálni azt.

Ha társként új mintákat és új utakat akarunk építeni együtt, akkor nem tehetünk mást, mindkettőnknek át kell látni a saját részét eltávolodásunkban.

A megcsalt félnek joga van dühösnek lenni, kérdezni, és megfelelő, őszinte, együttműködő válaszokat várnia elveszett bizalmának helyreállítására. Ne maradjanak titkok, és megválaszolatlan kérdések, ez csak újra befeszülést, érzelmi bezárkózást eredményez. El kell fogadnia azonban a tényt, hogy a félrelépés bekövetkeztéhez ő is hozzájárult. Igazmondó tükröt kell állítania önmagának, és fel kell tennie a kérdést: vajon ő mivel járult hozzá a másik eltávolodásához? Mindkettőnknek át kell látnia a saját részét a kapcsolat megromlásában.

Király Eszter