A lelki békét semmi nem váltja ki, sem pénz, sem kapcsolat, a lélek békéje belülről és belőled fakad.
Napi bölcsesség: De tudd: a harag olyan, mint a só a sebre. Nem gyógyít, csak éget. Az élet rövid, fiam. Ne pazarold olyan érzésre, ami csak visz és sosem hoz.
Megérteni, miért bántanak – ez a bölcsesség. Nem azért, mert megérdemled, hanem mert ők nem tudnak mást. És ha ezt érted, többé nem haragszol, csak sajnálsz. S a sajnálat mögött egyszer majd ott lesz a béke is. W.A.
Fülcsakrák jelentősége.
Vedd észre a hangok, a zene és a szavak formájában érkező üzeneteket, akár külső forrásból, akár az elmédből származnak. Ezek valódi válaszok az imáidra.
Azért kaptad ezt a lapot, mert az angyalok megpróbálták magukra vonni a figyelmedet. Meghallgatták imáidat, és most információkat és utasításokat adnak, hogy helyesen tudj cselekedni.
Az angyalok üzeneteit többféleképpen hallhatod: ismétlődő dalok, egy véletlenül meghallott beszélgetés, egy idegen váratlan biztatása vagy a gondolataidban hallott szavak formájában. Az angyalok üzenetei mindig szeretetteljesek, pozitívak, megbízhatóak és építő jellegűek.
Megerősítő áldás A vonzás törvénye.
Azok a kapcsolatok és tevékenységek, amelyeket valaha élveztél, most átalakulnak, amint érzékenyebb és elővigyázatosabb leszel az energiákkal kapcsolatban.
Ez a kártya azt jelzi, hogy spirituális utad miatt változásokat élsz át. A vonzás egyetemes törvényez azt állítja, hogy hasonló hasonlót vonz. Tehát olyan emberekhez és helyzetekhez vonzódsz, amelyeknek hozzád hasonló szándékaik vannak. Ha például az a szándékod, hogy szeretetteljes légy, és mindenkiben meglásd az istenit, akkor szeretetteljes embereket és helyzeteket fogsz vonzani, és taszítod azokat, akik nem szeretetteljes dolgokra koncentrálnak.
Ezért lehetséges, hogy kapcsolataid és ízlésed megváltozását tapasztalod. Elkerülhetsz régi barátokat, akik többé nem bűvölnek el, vagy talán most már félsz elmenni egy munkahelyre vagy egy klubba, amelyet korábban élveztél.
Tudd, hogy ezek a tapasztalatok és érzések a spirituális út szokásos részei, csodálatos, új kapcsolatokat, helyzeteket és munkákat vonzol, amelyek spirituális irányultságodat tükrözik. Add át az angyaloknak az összes gondodat, kérdésedet, aggodalmadat, bűntudatodat stb., hogy meggyógyítsák és átalakítsák azokat.
Mantra: Vágd el a kötelékeidet!
Kérd Mihály arkangyalt, hogy tisztítson meg téged minden régi, félelemhez fűződő köteléktől, amely múltbéli kapcsolatokból ered, megszabadítva ezzel az ártalmas mintáktól.
Azért húztad ezt a lapot, mert egy múltbéli kapcsolathoz kötődő negatívitás akadályozza a helyzetet, amelyről a kérdésed szólt. Szerencsére ez a mérgező energia könnyedén leküzdhető a nagy hatalmú Mihály arkangyal segítségével, aki megszabadít a félelem hatásaitól.
Bármikor, amikor te vagy a társad félelmet éltek át a kapcsolatotokban, egy kötelék (amely egy üreges csőből készült pórázhoz hasonlít) kapcsolódik mindkettőtökhöz. Lehetnek olyan kötelékeid (a legtöbb embernek vannak), amelyek a szüleidhez kötnek (akár élnek, kár meghaltak már), vagy a testvérekhez, szeretőkhöz, azokhoz, akiknek segítettél, mint például tanítványokhoz vagy ügyfelekhez, és bárkihez, akivel volt valamilyen fontos kapcsolatod. A kötelékektől nem kell félni vagy szégyenkezni miattuk. Egyszerűen csak el kell őket vágni, mivel kiszívhatják az energiádat, és ezek lehetnek a fizikai fájdalom mögött rejtőző bűnösök.