Létezik egy ősi, gyógyító papnői tradíció, mely szorosan kapcsolódik a szakrális olajokkal való munkához.
E hagyomány az egyiptomi templomi gyógyításból nőtte ki magát, mely során a papnők olyan embereknek segítettek, akik a halál folyamatán mentek át.
Gyógyítást is adtak, amikor arra volt szükség. Ők voltak a myrrhophorok, a mirha hordozói, vagy az olajok úrnői, kik közül a legismertebb Mária Magdolna.
A szakrális olajakkal való elsődleges gyógyítói munka az ember igaz lélekesszenciájának helyreállítása volt, a lélekben okozott sérülések gyógyítása. E papnők nem csak a testet –de a lelket gyógyították.”
(Felicity Warner)
Megerősítés:
Maja asztrológia-Aktuális energiák: A fátyol szétszakad…
Április 20-án kezdődik a 13 napos Kék Kéz hullám a Maja asztrológia alapján.
Te mit teszel, amikor szétszakad vagy felemelkedik szemed előtt a fátyol? Mit teszel akkor, amikor elkezdesz egy helyzetet tisztán látni, amikor felismerhetővé válnak a játszmák?
Lehet, hogy még nincsenek meg a válaszaid, pedig hamarosan elérkezik a tisztán látás pillanata. Szépen lassan kikeveredünk abból a ködből, melyben az utóbbi időben éltük az életünket. … és bár várjuk ezt a pillanatot, azért kihívást is fog tartogatni a lecsupaszított valóság.
A felismerés fájdalmas, a fátyol szétszakad, és némaságra ítélt ajkad kiszabadulhat a titkok fogságából, és szavaid úgy kelnek életre, mint a tavasz hírvivői. Mit teszel, amikor ki kell fejezned az érzéseidet? Vállalod, vagy továbbra is magadba fojtod és ezzel magad ellen fordítod? Mit teszel, amikor a biztonságosnak hitt életed meginog? Továbbra is a léthazugságot választod?
Meg kell lássuk, hogy sokszor mi magunk teremtjük meg azt a köd szerű világot, amiben élünk. Talán ez a könnyebbik út, vagy az is lehet, hogy így maradhatunk láthatatlanok a többieknek. A lényeg, hogy felelősek vagyunk érte.
Letompítjuk az érzékszerveinket, és elvágyunk a valóságunkból, mert annyira üres, vagy annyira sok a fájdalom benne.
De vajon tudjuk-e azt, hogy kik lennénk mi a fájdalmunk, a szenvedésünk, a történetünk nélkül?
Most megcsillan a Fény és eldönthetjük, hogy a sötétségben maradunk, vagy ha kell bármit magunk mögött hagyunk azért, hogy újra érezhessünk, hogy újra szerethessünk, hogy igazán és őszintén élhessünk. Vízválasztó időszak következik, most teremted meg a következő néhány évedet.
Hallgass a szívedre, és tegyél tanúbizonyságot a Fényről. És ha nem tudod, hogy miként tedd meg, csak tedd fel magadnak a kérdést: Mit tenne most a bennem lévő szeretet?
Talentum