Holdnaptár (március 24-30.): Izgalmas hét, megújító, frissítő energiák mellett.

 

A hét tartogat izgalmakat, a földies Bakban jár a hold, a lélekjelölő, ami anyagias dolgoknak, a munkának adhat teret, jelentőséget.

Majd hétfő délután már a Vízöntőben jár a hold, ami azt jelenti érzelmeink fellegekben járnak, a jegy levegő minőséget takar, szellemiség tartozik hozzá. Ami azt jelenti főleg szellemiséggel tudjuk megoldani a kívánt feladatokat.

Szerda este már az érzékenységet ismerő Halakba jár a hold, ami lelki életünknek megadja az áthangolását sokkal feszültebb, érzékenyebb énünk felé. Ami egészen hétvégéig jelen lesz.

Pénteken Kos tüzes jegyében lép a hold, ami szombaton lesz teljes, újhold formájában, minden megújhodás egy elengedéssel indul. Tehát a héten jelen lesznek az elfogadás és a lezárás energiái is. Kinek mi, lehet valakinek a munkáját érinti, vagy a családi életét, esetleg baráti kapcsolatait, vagy szerelmi életet befolyásolja….

Most van lehetőségünk arra, hogy átgondoljuk a múltunkat, azért jelenünk megfelelő legyen.
A jövőt tudjuk építeni, csak és kizárólag úgy, hogy megújuljunk, és fel tudjuk frissíteni az életünket.
Március 29-e, váratlan és hirtelen sorsfordulatot jelent, teljes átalakulás és változás benne lesz a levegőben, nagyon fontos nap. Ha lesz lehetőség vitamin, ásványanyagtartalom bevitelt sokszorozzuk meg, fontos lenne, a meditáció, a relaxáció, a torna, az úszás, a szauna előnyös lehet, egy gyümölcsnap beiktatása nagyon fontos lehet a szervezetünk tekintetében.

Összességében: a Kos újhold lesz teljes szombaton, ami rengeteg megújító energiát rejt magában, de előtte mindenképpen, lezárás és elengedés energiájában leszünk. Meg kell vizsgálni, hogy mi az amiben nem tudunk lelkileg feloldódni, és érzelmileg önmagunk lenni? Ezek az életterületeket kell átértékelni, és megújítani.
Ennek a tetőfoka, 29-én lesz (szombaton).

Az új hét energiáját Vénuszi Bika hold adja meg, es ez adja meg neki a főszerepet. A szépség, az öröm, a biztonsági, és az anyagi bőség lehet jelen majd.

 

A valódi bocsánatkérés erről szól

1. A bocsánatkérés nem a nagyközönségnek, a külvilágnak, hanem egyedül az érintettnek szól
2. Csak teljes szívvel, odaforduló szeretettel, a másik fél hibáztatása, kibúvók keresése, a felelősség áthárítása nélkül lehetséges

 

3. A bocsánatkérő felnőtt felelősséget vállal saját tetteiért és annak következményeiért
4. Empatizál, elismeri a másik fájdalmát, szenvedését
5. Kifejezi érzéseit, ugyanakkor nem használja a „de” szócskát, nem saját sértettségét, vagy fájdalmát helyezi a középpontba

6. Nem az a célja, hogy a vétkes fél jobban érezze magát
7. Nem ígérget, hanem a bocsánatkérést tettek és valódi változás kíséri.
8. Felismeri, hogy a bocsánatkérés nem elég, sokszor tisztázó beszélgetésekre is szükség van, hogy a sérült bizalom helyreálljon

Megerősítés: 33 mondat, amit ha a megfelelő időben kimondunk, azonnal javíthatunk az életminőségünkön

A szavak hibája az, hogy mindig arra kényszerítenek bennünket, hogy megvilágosodottnak érezzük magunkat, de amikor elhatározzuk, hogy szembenézzünk a világgal, mindig cserbenhagynak minket, és végül úgy nézünk szembe a világgal -ahogy mindig is- megvilágosodás nélkül.

 

Soha nem tudhatod, hogy melyik pillanat vagy őszinte szó lesz hatással az életedre.
Vannak olyan kifejezések, amelyeket valóban ki kell mondani. Nem bonyolultak. Ez nem költészet. Egyszerű és rövid mondatok, de nagy jelentéssel bírók.

 

 

Megtalálni a megfelelő szavakat a gondolat kifejezéséhez olyan, mint a célba dobás.

Az életminőség javítható a gondolatok megváltoztatásával, mert ezek befolyásolják az érzéseket, a cselekedeteket. A gondolataid határozzák meg, hogyan élsz. a szavaid a teremtés öntőformái. A szavakba tömörített szándékok a teremtés energiái.

33 mondat, amit ha a megfelelő időben kimondasz, javíthatsz életminőségeden:

1. „Szeretlek”.
Ha valaki tiszta szívből szeret téged, az erőt ad; a valaki iránti mély szereteted pedig bátorságot. Amikor elülteted a szeretet magvát, te vagy az, aki először kivirágzik.
Érdekes: mindannyian szeretnénk, ha szeretnének és elfogadnának minket olyannak, amilyenek vagyunk, miközben mi magunk is hosszú listákat állítunk fel a saját magunkkal szembeni elvárásainkról, követelményeinkről.

2. „Meghoztam a döntést.”
A megalapozott döntések meghozatala a továbblépés előfeltétele. Nem a körülményeid szülötte, hanem a döntéseid eredménye vagy. A választásaid – nem a véletlenek – határozzák meg a sorsodat.
3. „Ez menni fog.”
Ha valóban hiszel magadban, őszintén beszélsz, az az erő megtestesítése. Abban a pillanatban, amint elhiszed, hogy képes vagy valamire, már meg is csináltad.
4. „Félek.”
A félelem néha érték. Megóvhat bizonyos veszélyektől, és figyelmeztethet a közelgő problémákra. Sokszor a legnagyobb félelem a legnagyobb növekedést hordozza magában. A félelmed inkább tanácsadód legyen, mint börtönőröd. Ne hagyd figyelmen kívül a bizsergő érzést a gerinced környékén!

 

5. „Nem tudom, hogyan kell ezt csinálni.”
Jobb elismerni, ha valamit nem tudunk és tanulni, mint színlelni és később bajba kerülni. Tudatában lenni tudatlanságunknak, a legnagyobb lépés a tudás felé.
6. „Bízom benned.”
Mindannyiunknak szüksége van szövetségesekre, és ez az elfogadás segíti a szövetségek létrejöttét. A bizalom az élet pillanatragasztója. Minden kapcsolatot összetart.

 

7. „Induljunk!”
Az, hogy hová mész, gyakran kevésbé fontos, mint az, hogy mennyire vagy izgatott az utazás miatt. A motiváció indít el az úton, a szokás megtart rajta.
Amikor elindulsz egy útra –arra az útra, amelyet a lelked már régen kiválasztott– az első lépéseket gyakran a félelemtől elszíneződő, rengeteg kétség vezeti. Amikor félreteszed a kételyeket, és a szíved irányít, s hallgatni tudsz a lelkedre, az út örömteli felfedezések és boldog pillanatok sorozatává válik, amit Isten kegyelmének kiapadhatatlan fénye világít meg.

8. „Örülök.”
Az igazi öröm nem a gazdagságból vagy az emberek dicséretéből fakad, hanem abból, ha valami értékeset teszünk.
Az öröm csodálat az elvégzett munkáért, öröm az alkotás folyamatában, a lét extázisában. Minél több ehhez hasonló szó szerepel a szókincsedben, annál közelebb kerülsz a megvilágosodás állapotához.

9. „Nem érdekel.”
Nagyon fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a lényeges és a lényegtelen között. Élj azokért a dolgokért, amelyek boldoggá tesznek, és felejts el minden mást! – ez a legfontosabb szabály.

10. „Ezt kerestem.”
Büszke lehetsz arra, amit elértél (főleg arra, amit egyedül értél el). Az igazi boldogság nem az, amit akkor érzel, amikor dicsérnek, ha mindent jól csinálsz, hanem megtaláltad azt, amit mindig is kerestél.
11. „Jól érzem magam.”
A közérzeted csak rajtad múlik. Gondolj a jövődre, és arra, hogyan segíts önmagadon!Ne támaszkodj külső erőkre vagy külső tanácsadókra, akiket nem érdekel a jövőd!A valóságban csak önmagadra (belső támaszodra) van szükséged.
Élvezd, amit szeretsz, és mondd ezt, amilyen gyakran csak tudod!

12. „De jót nevettem!”
Ami a virágnak napfény, az a léleknek a nevetés. Napi egy nevetés távol tartja az orvost.
Legyél mindig vidám (bármilyen nehéz körülmények között is)! A vidámság lehetővé teszi, hogy megérintsd a benned rejlő erőt (teremtő potenciált), s a kudarcot sikerré változtasd.

13. „Megpróbálom.”
Haszontalan tökéletesen megtenni azt, amit egyáltalán nem szabad. Felemelő –még ha hibázol is– a lehetetlennek tűnő összehajtogatása.
Mindig azt tedd meg először, amitől félsz. Aztán azt, ami lehetetlen. Végül azt, ami úgyis sikerülni fog…
Ne hagyd, hogy amit nem tudsz megtenni, az beleszóljon abba, amit megtehetsz!

14. „Én ez vagyok.”
Nem az vagy, amilyennek el akarod hitetni magad másokkal, hanem az vagy, aminek hiszed magad.
Azt az energiát, amit azzal töltesz, hogy másnak adod ki magad, mint aki valójában vagy, jobb, ha másba fekteted. Amikor arra törekszel, hogy jobb legyél, mint amilyen vagy, körülötted is minden nap ünnep lesz.
15. „Szemem előtt tartom a lényeget.”
Koncentrálj az élet miértjére, és ne a hogyanjára!Ne feledd:ahová a fókuszod irányul, ott az energia! Minden nap tedd meg a tőled telhető legjobbat;és engedd el a többit! Legyen időd megkeresni másokban a jót, így a jóságod is előbb-utóbb meglátják!

16. „Ezt képes vagyok jól megtanulni.”
Az intelligencia fejlesztése nehéz, hosszú és fáradságos folyamat. A tanulási képesség minden tehetség sarokköve. Csak akkor tanulhatsz, ha képes vagy komolyan venni valamit, és közben nevetni önmagadon.
Hogy tudást szerezz, sokáig kell tanulni, de a bölcsesség megszerzéséhez egy pillanatig kell fókuszáltan figyelni.

17. „Gratulálok!”
Mondd ki féltékenység, irigység nélkül! Minél többször dicsérsz meg másokat, annál többször ünnepelheted az életed. Láss fényt másokban, és bánj velük úgy, mint a lámpásaiddal!
18. „Hát nem szép?”
Ha megváltoztatod azt, ahogyan a dolgokra nézel, megváltoznak a dolgok is, amiket nézel.
Minél gyakrabban veszed észre magad körül a világ legapróbb csodáit, szépségeit, annál boldogabb leszel.

19. „Kilépek.”
Nem minden éri meg a figyelmünket és az erőfeszítésünket. Sokszor észre sem vesszük ezt, amíg vereségeinkkel napi szinten nem szembesülünk, amiért nem tudtuk legyőzni magunkat. Jobb időben abbahagyni valamit, mint folyamatosan rossz döntéseinket magyarázni, elhitetni másokkal (magunkkal).

20. „Ez helytelen.”
Látszólagos szabadság az, amikor igent várnak tőled, és nemet tudsz mondani. Korlátlan szabadság az, amikor a „kell”-et a „lehet” szintjére emeled. Szolgálatnak hívják, ha akkor is igent mondasz, amikor szíved szerint már nemet mondanál.
21. „Ezt akarom”.
Aki rettenthetetlen akarattal rendelkezik, az önmaga képére formálja a világot. Törekedj rá: azt éred el, amire igazán vágysz. Az Univerzum mindig azt adja, amit akarsz.
Kérj, amit akarsz, de állj készen arra, hogy hálás tudj lenni, amikor megkapod!

22. „Szerencsés vagyok.”
Szerencse az, ahol a készség találkozik a kitartással. Csoda az, ahol a hit találkozik a jó szándékkal.
Varázslatos következményei a következetesen véghezvitt dolgoknak vannak.
A kegyelem azokhoz áramlik, akik hisznek; a bőség azoknak jut, akik türelmesek; a jólét azoké, akik nem adják fel.

23. „Hogyan segíthetek?”
Segíts mindenkin, s akkor a tudás, a természet, a gazdagság, a törvény, a tekintély a lábad előtt hever. Ekkor mindenki istenként tisztel, mert ilyen ember az Isten.
Minél több szolgálatot teszel, annál több érdemet szerzel az életben. Minél több az érdem, annál békésebb és derűsebb leszel belülről.
25. „Megtettem minden tőlem telhetőt.”
Erőfeszítéseidnek, lemondásaidnak csak akkor lesz gyümölcse, amikor a következő mozdulat már fájdalmas lesz. Ne az legyen a célod, hogy jobb legyél bárki másnál, hanem hogy jobb legyél, mint tegnap! Az ember fáradozásának legnagyobb jutalma nem az, amit azért kap, hanem az, amivé válik általa.
26. „Csodálatos vagyok.”
Fogadd el a saját ragyogásodat! Ne várd, hogy mások mondják el, milyen nagyszerű vagy! Hidd el magadról! Fogadd el, aki vagy; és tanulj meg gyönyörködni benne!

27. „Túléltem.”
Azok a pillanatok, amelyek megemelik az adrenalint, egy izgalmas élet sója és borsa. A sorscsapás az a gyémántpor, amellyel az Univerzum fényesíti ékszereit–a lelkeket. A sorscsapások lehetőségek, nem kifogások. Mosolyogva fogadd a legkeményebb leckéket is!
28. „Sajnálom.”
Nem elég kimondani. Komolyan kell gondolnod. A lehető legkomolyabban. A bocsánatkérés a legjobb módja annak, hogy kimond az utolsó szót.
Ahogy megtanulunk megbocsátani, meghajolni mások előtt, rájövünk, hogy a szívünk több szabadságot és együttérzést rejt magában, mint ahogy azt el tudnánk képzelni.

29. „Tudok jobbat.”
Ha egyszer kimondod, sokkal közelebb kerülsz a célod megvalósításához. Soha ne a célodat csökkentsd le a képességeid szintjéig, hanem a képességeid növeld a célod mértékéig! Kövesd az intuíciódat, az mindig elvezet a kívánt célhoz!

30. „Köszönöm, hogy segítettél a megvalósításban.”
Sikereid közepette mindig találj időt arra, hogy megállj, és köszönetet mondj azoknak, akik megváltoztatták az életed! Köszönd meg azoknak, akik segítettek elérni valamit. Nélkülük nem sikerült volna. Légy hálás azoknak is, akik nemet mondtak neked! Nekik köszönheted, hogy mindent saját erőből sikerült elérned.

31. „Nem végeztem.”
Csak te döntöd el, hogy mikor fejeződik be életed. Ne élj úgy minden napot, mintha az lenne az utolsó; élj úgy, mintha az lenne az első!
32. „Hiszek benne.”
Istenben, egy tervben, egy társulásban, egy személyben, egy ötletben. Hinni kell valamiben. Higgy az élet varázslatában és csodáiban, mert csak így kapsz lehetőséget, hogy megtapasztald azokat!
Ha hiszel, egyre többször igaznak fogod tartani, amit mondasz.

33. „Ma jó napom volt.”
Ha egyszer elmondtad, akkor elmondhatod még egyszer. És újra. És újra. Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legfontosabb napja legyen! Ismerd fel a mai nap adta lehetőséget, és legyen bátorságod követni álmaid! Így minden nap elmondhatod majd: Ma jó napom volt.”

Késmárki László:A boldogság kulcsa A pozitív gondolkodás nagy könyve 2. kötet Ankh Kiadó 2024.