A halak időszak ajándéka

A jelen időszak megfoghatatlan. Nem értjük, nem is úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk és a legtöbben arra vágynak, hogy bárcsak túl lennénk már rajta.

 

 

Pedig ez egy nagyon kivételes és különleges időszak, egy igazi ajándék. A most elvégzett belső munkával ugyanannyi erőfeszítés mellett, mint egyéb más időszakban tennél, most sokkal jobb eredményt lehet elérni. Lehet, hogy ezt jelenleg nem így érzed, de így van. Utólag, mikor már túl leszünk ezen az időszakon érteni és tudni fogod, hogy miről szólt ez a néhány év, de akkor már csak azt fogod tudni mondani, hogy bárcsak mégis kihasználtam volna.

Nem ér annyit a rohanás, hogy elvedd magadtól ezt az ajándékot. Érdemes kihasználni. Most meg még inkább, hogy a hétköznapok világában is a halak idejében vagyunk. Hidd el, megéri. Az ajándék, amit kapni fogsz saját magad, még akkor is, ha ezt most nem érted, hogy mit jelent.

 

Sok kicsi sokra megy

Ismerjük ezt a mondást, tudjuk is mit jelent, de valójában alkalmazzuk-e? Hatalmas ereje van és egyszerűségében rejlik az ereje. A lényege, hogy minden nap tegyél meg egy kicsit. Sokkal többet ér, mint egyszerre valami nagy dolgot megcsinálni, majd egy hosszabb idő eltelte után foglalkozni vele újra. Igaz ez mind a hétköznapi és spirituális dolgainkra is.

Egy nagyon kivételes időszakban vagyunk jelenleg, amikor a mindent körbefogó láthatatlan világot, az élet valódi erejét, a bennünk dobbanó istenit ismerhetjük meg egy olyan formában, ahogy eddig nem. Ez nyitja a kaput a szintlépés felé. Ezért javaslom, hogy minden nap foglalkozz magaddal, szakíts ki egy kis időt magadra, negyedóra már bőven elég. Ez lehet meditáció, séta, jóga, csakraharmonizálás, olvasás, elmerülés a fürdőkádban, spirituális frekvenciájú zene hallgatása, bármilyen spirituális technika alkalmazása. A lényeg, hogy ilyenkor csak magaddal foglalkozz, senki és semmi ne vonja el a figyelmedet. Ennyi időre mindenki ki tud szakadni a családból, a munkából, a rohanó életből. Ez elindít benned egy folyamatot, mindamellett le is nyugtat.

Nem lesz azonnali eredménye, mert a láthatatlannal dolgozol ilyenkor, de ha csinálod, megjön a változás. Szépen, fokozatosan érkezel meg bele, ettől lesz még intenzívebb, mert fokozatosan alakul, ezáltal lépésenként erősödik kapcsolatod saját isteni éneddel, mely során úgy alakulsz át, hogy az egod sem veszi észre.

Tóth Gabriella Csillagtenger

Megerősítés: Heinrich Heine:
Bánat

Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.

Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni, sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.

Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig.

Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.

Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

Heinrich Heine
Düsseldorf, 1797. december 13. – Párizs, 1856. február 17.
német romantikus költő, író, újságíró.