Olykor megnyílnak létezésünk azon kapui, melyekben kívül kerülünk a racionális elménk határain és a bennünk lévő végtelen Forrás veszi át az irányítást.
Ha akarjuk, ha nem.
Ezek nem a szabad akarat pillanatai, hanem azok a pillanatok, amikor a sors a Kegyelem eszközét választja, hogy a lelkünk útjára tereljen.
Botos Orsolya
Amikor olyat választunk, akinek nem kellünk, azzal nem kockáztatunk semmit. Az a traumánkból való működés.
Megfigyelték, hogy amikor a kisfiúk együtt játszanak, a játék a fontos. Tehát, ha nézeteltérés van, akkor is tovább gördítik valahogy a játékot. Amikor a lányok játszanak együtt, ott a kapcsolat a fontos, ha összekülönböznek, vége a játéknak.
Tehát ha a férfi főnököm megszíd a munkám miatt, az nem személyes, ő a feladatra koncentrál, nem rám. De egy női alkalmazott ezt magára veszi és neheztelni fog a főnökre…
Mindkét működés bennünk van.
Ezt most azért írtam le, mert sokszor látom, hogy azt mondják szerelmet kérnek, de funkciókra, pozícióra keresnek embert.
Családot és gyereket akarok és ehhez keresek társat, az nem szerelem.
Nem vagyok elég szép, elég okos,…. , hogy egy olyan férfi szóba álljon velem. – a szerelemben nincs ilyen. Mert, ha szépet vagy okosat keres, akkor egy megoldást akar a hiányára.
Nem tartok ott, ahol kellene!-Mihez, vagy kihez képest? Senki más nem ment keresztül azon, amin te. Hol kellene tartanod??
Nem lehet összehasonlítani a szilvát a barackkal! Melyik a finomabb vagy szebb?
Így vagy jó, ahogy vagy és ott vagy, ahol lenned kell. Ettől vagy igaz és gyönyörű.
Miért hisszük el, hogy valaki jobban tudja mi a szép és jó? Miért adjuk ki a kezünkből az életünket?
Honnan indultál és hol vagy most?
A túl sok ítélet megöli az ÉLETET!
A hiány fenntartása nem a fejlődés alapja. A fejlődés a változás, a változás maga az élet. Próbálj meg egyhelyben maradni. Lehetetlen.
A szerelem az csak jön, meglát, valami mélyen megérinti bennem és nem hagyja tovább menni, meg kell, hogy szólítson.
Minél önazonosabb vagyok, annál jobban érzékelhető vagyok, látható.
Minél több mű van rajtam, megcsinált, annál jobban elrejtem azt, aki valójában vagyok.
Az a lény, aki vagyok tesz igazán széppé.
A szép test nem azért kell, hogy a másiknak tetszek, hanem, hogy törődjek magammal, az egészségemmel, ez önazonos.
A szerelmet hagyni kell megtörténni, rámnéz, én vissza nézek és ott történik valami, ha hagyjuk megtörténni. Aztán lesz belőle valami, lehet család, lehet közös út, lehet csodálatos szexualitás, lehet csak egy beszélgetés,…lehet egy életre szól, lehet egy napra. De ezekért éri meg élni.
A szerelem nem egy feladat, a szerelem egy igazi kapcsolódás. Hívhatjuk lélektársnak, ikerlángnak, isteni társnak,… biztos, hogy minden szinten megérintő kapcsolat. Nem gondolatok, nem a felszín, testet-lelket-szellemet megérintő, megmagyarázhatatlan összeolvadás. Odaadás és befogadás.
Ezért vagyunk itt.
Megerősítés:
Ikrek Holddal indul a hétvége, és a Hold együttáll a Jupiterrel az esti órákig. A Hold Jupiter nagyon magasztos állás, mert a Jupiter a nagy jótevő, a szerencse jelölője nagyon pozitívan hat a lelki világunkra, a hangulatunkra, és azáltal mindenre.
Legyünk nagyon nyitottak, a Jupiter a bölcsesség, a magasabb tanítások jelölője is, nem véletlen hogy a Védikus rendszer a Jupitert „Gurunak” nevezi, aki egy magasabb szellemiség, felsőbb én, Isteni vezettetés, tudás, stb.
Jó ötlet ilyenkor bölcsességeket, tanításokat olvasni, hallgatni mert lehet hogy valami beüt, a puzzle a helyére kerül. Nemsokára ő is megáll a hátrálásában, és meghozza a gyümölcsét.
Az Uránusz is direktbe fordult, egy nagyon jó, és termékeny időszak, mert a hírtelen váratlan lehetőségeket hozza elénk. Főleg ha a Holddal, vagy bármely saját személyes bolygónkkal kerül kapcsolatba, számíthatunk arra, hogy hirtelen felgyorsul minden körülöttünk, nagyon kreatívak leszünk, jobb a probléma megoldó képességünk, intuitívabbak vagyunk.
Az Uránusz a zsenialitás bolygója de csak akkor működik ha el tudsz szakadni a materiális/anyagi gondolkodástól, megengeded a képzeletednek a szárnyalást, kijössz a sémaidból, a komfort zónádból. Nos, nem könnyű, de nem lehetetlen.
Sok ember azért nem tud változni, mert ugyan azokat a sémákat, köröket futja, nincs semmi új az életében, mert a régi „a bevált biztonság”. Lehet, hogy ez működött valamikor /valameddig de az élet, maga a változás.
Az Uránusz a Bikában pont ezt próbálta az évek alatt megtanítani nekünk, az elmúlt világjárvány többek között is ezt mutatta meg, hogy máról holnapra 180 fokot fordulhat az életünk.
Bevált biztonság nincs, mert mindenkinek más, a biztonság nem az „anyagban” van, hanem a tudatodban. A Bika földies, anyagi jegy, az anyag, múlandó.
A biztonság nem kívül, hanem belül van, hogy olyan „tudatban”, mentalitásban élsz, hogy mindig mindened megvan, amire szükséged van. Nem aggódsz, nem szorongsz, mert az egy negatív érzelmi állapot és abban nem lehet teremteni. Ezt hívják pozitív gondolkodásnak.
Az Uránusz a Vízöntő Nappal és Merkúrral pár napig kvadrátban vannak. Az érthetőség kedvéért azt jelenti: A Vízöntő Napnak az egyik ura az Uránusz, a másik a Szaturnusz, de most jelen esetben ő nem olyan fontos.
A Merkúr magasabb oktávja az Uránusz, a Nap és Merkúr együttállnak pár napig…a Vízöntőben, aki egy levegős, szellemi jegy.
Nos, nagyon leegyszerűsítve a Nap a tudat, a tudatosságunk, a Merkúr a hétköznapi racionális gondolkodásunk, és most ezek így ketten, mindegyik a maga felsőbb urától kap egy megtermékenyítő impulzust.
Na de mi van, hogyha a talajod/tudatod, gondolkodásod nem termékeny, nem vagy nyitott? Hát akkor így jártál, így mész el lehetőségek mellett.
Az Uránusz mindig a beragadt, merev struktúrákat bontja le, ami/aki nem rugalmas, nem hajlékony az törik. Testileg-lelkileg, itt a szabad akarat, lehet választani.
Legalább add meg magadnak azt a lehetőséget, hogy nézzél meg mindent egy „másik” nézőpontból, ellentétesen, ahogy nem szoktad. Vagyis semmiféle ítélkezés, nincs benned.
Látom, hogy sok szakmán belül is nagy a spirituális Egó. Mindenki szid, lehúz mindenkit… pedig „mindenki” jó „valamiben” és azt kell észrevenni.
A Vénusz átlépett a szenvedélyes, erőteljes Kos jegyébe, még a Halakban lévő Neptun együttállás egy kicsit áthallatszik… de távolodik… a feltétel nélküli halványul.
Helyét átveszi az érzelmi hevesség, ez egy teljesen más energetika, az érzelmiből a tüzes szenvedélyes minőségbe. A Vénuszt uraló Mars a Rákban hátrál… érzelmi hullámvasút… a Rák Mars nagyon érzékeny és sértődékeny… Mind a Vénusz és a Mars kardinális jegyben= csak úgy ahogy „ÉN” akarom, amikor „ÉN” akarom= Ego legó.
Előjöhetnek a családon belüli valós vagy vélt sérelmek.. Nincsenek véletlenek, ha valami feljött az rólunk szól és nem másról. Nem kihátrálni kell belőle/hátráló Rák Mars, hanem szembe nézni vele.
Sosem értettem az olyan embereket, akik elutasítottak, kibújtak, kimenekültek egy helyzet elől. Mégis mit gondoltak, hogy eloszlik, mint a köd? „Eccerű” fizika, ha én eltolok magamtól valamit, az mennyi ellenállást fejt ki vissza rám?
Ráadásul a tudattalant nem lehet becsapni, mert megkeresi a módját, hogy „tudassa” veled, csak nem érted az analógiáját. A repertoár széles: egy betegség, baleset, válság helyezet, krízis, ismétlés mind erről szólnak, üzennek Neked.
Forrás Clara Krull