2025. január 19-én kezdődik a 13 napos Sárga Harcos hullám.
Sokan vannak, akik harcba indulnak, komoly csatákat vívnak magukban az árnyékban megbújó részeikkel, és aztán győztesen leteszik a fegyvert, de nem térnek vissza a saját életükbe.
A harcmezőn maradnak, de ők már nem harcolnak, másokat segítenek, vezetnek, vagy megtanítják azokat a lehetőségeket, melyekkel ők csatát nyertek.
Aztán vannak olyanok is, akik csatát vesztettek az önmagukkal vívott harcban, és emiatt nem térnek vissza, mert szégyenlik magukat, hogy nem győzhettek még önmaguk felett sem, így reményvesztetten kóborolnak az életben.
Amikor harcban állsz önmagaddal, harcban állsz a világgal is, és mindazokkal, akik szeretnek téged. Saját döntésből feszíted fel magad arra a keresztre, aminek egyik oldalán a bűntudat, szégyenérzet, önbántalmazás, a másik oldalán az életed legsötétebb pillanatai vannak.
Pillanatok, melyek a Lélek sötét éjszakáit okozták benned. Olyan helyzetek, melyekért számon kéred, hibáztatod, és bünteted magad, feladva ezzel az önmagad felé érzett elfogadást, szeretetet.
Amikor itt tartasz, amikor ezt teszed, akkor vagy a harc mezején éppen, és ezekben a pillanatokban a saját életedben nem vagy jelen. Eltűnsz egy belső világban, ahova azok akiknek igazán fontos vagy, sajnos nem mehetnek veled. Egyedül maradsz azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükséged lenne egy kézre, ami megérint, vezet, kivezet. Egyedülléted nem segíti, hanem csak fokozza a nehéz érzéseket, melyek következtében a harc csak még erőteljesebb lesz, és te egyre csak távolodsz tőle, vagy tőlem…
Én most azt mondom neked, hogy vége lehet…leteheted a fegyvert, amit két kézzel szorítasz magad felé tartva…elengedheted a fájdalmat, ami ide vezetett. Hiszem, és tudom, hogy nincs már szükséged erre a végeláthatatlan harcra, amiben egyre jobban elveszel. Nem kell mást tenned, egyszerűen add fel!
Adj oda mindent, és cserébe ne akarj semmit kérni, adj magadnak kegyelmet!
Bocsáss meg magadnak, és mindenki másnak, aki valaha bántott téged, engedj el most mindent! Egyszerűen csak legyél, létezz! Lélegezz! Érezd, ahogy működik a tested, dobog a szíved, ahogy belélegzed a levegőt, majd kilélegzed. Érzed? Itt vagy, túlélted. Nem számít, hogy meddig tartott, az sem számít, hogy mit vesztettél közben, hol sérültél, hány sebből vérzel…
Itt, és most dönthetsz úgy, hogy befejezed…s ha így döntesz, a megadás ajándéka a méltóság érzése lehet. Méltósággal befejezni azt a harcot amit ki tudja mióta vívsz magaddal…érzed, hogy ennek mi a jelentése?
Tudom, hogy nehéz megállni, és befejezni, még az is lehet, hogy nem ismersz mást, csak a küzdelmet, de ha akarod, ha az akaratodat, a megadás irányába fordítod, meg tudod csinálni. Mindegy, hogy mi volt az oka, szándéka, engedd, had menjen…
Pihenj meg egy kicsit, aztán készíts számvetést, mit nyertél a küzdelemben. Erőd, bátorságod, hősiességed megkérdőjelezhetetlen. De mit érnek ezek a minőségek, ha velük együtt nem térsz vissza oda, ahonnan elindultál egyszer…
Bízz bennem, és engedd, hogy visszahívjalak az életedbe…szükség van a Fényedre, a benned lévő Szeretetre…
Nem ígérhetek semmit cserébe…de azt tudom, hogy a legnemesebb harcosok mindig visszatérnek, és elmondják azoknak, akik még nem indultak harcba, hogy valójában nincs is értelme a harcnak, a küzdelemnek.
Van valami nálunk hatalmasabb, egy erő, ami bele tett minket az életünkbe, és egyszer majd ki is vesz belőle… nincs más dolgunk a köztes időben, mint hinni abban, hogy minden jól van a Teremtés egészében, s ha így van, akkor harc nélkül is rend van mindaddig, amíg hiszünk ebben.
Erősítsd meg hitedet, és ragyogtasd Fényedet – ezért vagy itt, ezért küldtek téged is, higgy nekem!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta
Megerősítés: Aktuális: A Halak Vénusz energiája olyan, mint egy Lift, ami a szerelem / romantika épületében a mélygarázs és a századik emelet között mozgat téged…
Rajtad áll, hogy mikor hova jutsz vele az adott témán belül…
Észrevetted,hogy egyre jobban kötődsz másokhoz? Párkapcsolatokon belül és a szeretteinkhez fűződő viszonyainkban is egyre jobban, látványosan érezhető a Halakban tranzitáló Vénusz energiája.
Mindegy most, hogy egyedülálló vagy, vagy párkapcsolatban élsz, mert ez a tranzit mindenkire ugyanolyan erősen hat így ha másnem, hát a gondolatokban a téma körül járunk mindannyian.
Az energiát pozitívan megélve sokkal kellemesebb lehet a légkör közted és a szeretteid között. Amennyiben még nem ezt éled, hanem a káoszt, abban az esetben talán még most rendeződnek a dolgok úgy, hogy általuk valamilyen megértésre tudjatok jutni.
Mindenki a harmóniára vágyik a kapcsolatain belül, főleg a szerelemben. Na, ez az energia ennek az elérésében tud neked segíteni. Hogyan? Úgy, hogy a Halak energiáin keresztül lehetőséged van arra, hogy amit eddig nem értettél a partnereddel kapcsolatban, azt most megértheted. Mindennel kapcsolatban mélyebb megértést ad, így közelebb kerülhettek egymáshoz és könnyebben kereshettek megoldást a kettőtök között felmerülő problémákra.
A feltétel nélküli szeretet az, amit mindannyian meg akarunk tapasztalni. Na, de most akkor itt egy kicsit meg is kellene álljunk! Merthogy mit jelent a feltétel nélküli szeretet? Tudnunk kéne, mert mindannyian arra vágyunk…csakhogy mint az ujjlenyomatunk, úgy a feltétel nélküli szeretethez való hozzáállásunk, igényünk, fogalmunk is teljesen különbözik a másokétól…
Az, hogy pszichésen jól érezd magad, a feltétel nélküli szeretetnek mindenképpen az életed részét kell képeznie! Vannak erre irányuló kutatások is, amik azt támasszák alá, hogy a szeretet adása és elfogadása létfontosságú szerepet játszik a pszichológiai jólétünkben…DE ! Csak addig a pontig, amíg tudsz egészséges határokat tartani!
Ahhoz, hogy meg tudd tapasztalni a feltétel nélküli szeretetet, fontos, hogy őszintének kell lenned önmagaddal szemben is és a pároddal szemben is azzal, hogy mit érzel valójában…Ez csak akkor lesz sikeres mozgatórugója egy kapcsolatnak, ha működik közöttetek a kommunikáció. Miért? Mert nem mindig tudod tettekkel kifejezni az érzéseid és vannak olyan helyzetek, amikor ki kell mondanod a másiknak, hogy mi a helyzet, mert ha ő a feje tetejére áll sem érti, hogy mi zajlik benned…. Szóval a feltétel nélküli szeretet megtapasztalásához vezető út első lépése az az őszinte kommunikáció megélése. Tisztában kell lenned azzal, hogy mit érzel, ezt ki kell mondanod , a másiknak nyitottnak kell lennie rá, hogy meghallgassa és átgondolja azt amit mondasz, majd neked nyitottnak kell lenned az ő reakciójára.
Úgy kellene kommunikáljunk egymással, hogy közbe ne bántsuk meg a másik érzéseit, de ha mégis sérül valamelyik fél a beszélgetés során, az ne legyen ártó jellegű a kapcsolatra nézve.
Mivel folyamatosan változunk, a partnerünk sem lesz már többé ugyanaz, mint aki akkor volt, amikor a kapcsolat elkezdődött… ezt figyelembe kell venni. Viszont azokon a kapcsolatokon belül, ahol a partner változásainak okai nincsenek tiszteletben tartva, ott nincs feltétel nélküli szeretet…. Merthogy , ha szeretek valakit, próbálom megérteni, hogy miért van olyan helyzetben vagy gondolkozási módban, szerepben, amiben van éppen…így el is tudom fogadni, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, és én ezen tudok változtatni, ha akarok!
Hiába egyesül két ember egy kapcsolat során, mindkét félnek megmarad az egyéni életútja, de ha az egyik fél nem tudja kezelni a helyzeteket, amik során változásokon megy keresztül a másik, az a kapcsolat működésképtelenségét jelzi.
Ahhoz, hogy meg tudd tapasztalni a feltétel nélküli szeretetet, el kell tudnod fogadni önmagad. A másikkal való mély megértés csak akkor válik megélhetővé, ha megértést mutatsz önmagaddal kapcsolatban is!
Egy önismerethiányos ember nem látja át a saját erősségeit és gyengeségeit, így nem tudja, merre haladjon az életben, ezért leginkább nem a saját belső hangját követi a kapcsolatain belül sem, hanem a társadalmi elvárás nyomására cselekszik…
Csak akkor tudsz boldog kapcsolatban élni és megtapasztalni a feltétel nélküli szeretetet, ha ismered és megérted önmagad…szóval tudnod kell, hogy mit miért csinálsz és gondolsz úgy, ahogy…
Az önismeret különböző szinteken valósulhat meg attól függően, milyen mélyen foglalkoztál a témával.
Az első szint felszínes, az adottságokról és a képességekről való tudás szintje, azaz ide tartozik minden, ami az érdeklődési körödet jelenti, továbbá az akaraterőd, a kudarc- és stressztűrő képességeid, valamint a jelenlegi tudásod is ennek a részét képezi.
A második szint egy mélyebb szintet jelent, és a téged korábban ért eseményekre vonatkozik. Ez a szint felfedi, hogy a múltbeli események és cselekedeteid miként hatottak a jelenlegi önmagadra, ezáltal a szándék és a viselkedés kapcsolata világossá válik számodra.
A harmadik pedig az önmegismerés társas szintje. Milyennek látnak mások, illetve hogyan viselkedsz és mi a szereped a társas kapcsolataidban?
Ezek ismerete rendkívül nagy lehetőséget ad számodra, hogy meg tudd tapasztalni a feltétel nélküli szeretetet!
A kapcsolataidon belül történő változásokat az előzi meg , hogy önmagadon belül is képessé válsz a változásokra…
Hajlandó vagy megismerni magad egy mélyebb szinten? Február 8.-ig a Halak jegyében energetizál a Vénusz, a szeretet mozgatórugója.
Február 25-től változásokra számíthatsz , ami a kapcsolataidban tapasztalt nehézségekkel és a fárasztó, nyomasztó energiákkal lehet összefüggésben.
S, légy türelmes és bízz a folyamatban! Közeleg a Valentin nap! Ha kapcsolatban élsz ne csak a partneredre gondolj, lepd meg magad is, ha egyedülálló vagy, az önszeretet gyakorlásának első lépése lehet, hogy megengeded magadnak az önismeret gyakorlását!