A Mars – Plútó szembenállás újra kiélesedett. Ereje feszít, tombol, forrong bennünk…
és nagyon, de nagyon késztet…
Mire is?

Hogy valamit nagyon de nagyon megváltoztassunk.

Átalakítsuk, amivel küzdünk, vagy ami által mi magunk váltunk üldözötté…

Tán régről belénk égett mintákat, zsigerré vált szokásokat, valamit, amiről tudjuk, hogy nem táplál, hanem felemészt, nem szabaddá tesz, hanem rabbá. Valamit…ami által a bennünk lévő háború derűs szívvé, életet adó erővé minősül.

A szembenállás megmutatja nekünk mindazt, amit egykor leválasztottunk magunkról és démonizáltunk. Ami felzaklat, ami ingerülté tesz, megijeszt…amit messze…messze kívánnánk…amiről azt akarnánk, hogy ne legyen…ami fáj…
ezek mind a bennünk lakó árnyékok, melyeket a sötétbe száműztünk, majd a külvilágra vetítve harcoltunk velük.
Ideje őket integrálni.

Ideje hazahívni minden ilyen megtagadott, cserbenhagyott részünket. Amelyeket a világban annyira, de annyira elítéltünk… amelytől menekültünk…

amelyeket nem tudtunk elfogadni…
amelyekről azt hittük, hogy az ellenségeink…

Miközben saját erőforrásainktól, saját erőnktől fosztottuk meg magunkat.
Ideje letenni a harcot, és visszafogadni mindazt, ami nem különálló tőlünk.
Szembenézni a mélységben várakozó, szeretetre áhítozó részeinkkel.

És a visszaáramló erővel emelni, teremteni, létrehozni.
A Mars a Rák csillagkép megnyíló, befogadó ágánál üzeni, hogy az erőt most nem a keménység, nem az elhatárolódás, nem a harc jelenti…
hanem a megnyíló szív.

A lágyság…a meghajlás…a megadó, önátadó kioldódás mély sóhaja.
Botos Orsolya

 

 

TANMESE: A Szivárványzátony és az Óceán Titkai.

Messze, az Atlanti-óceán mélyén, ahol a meleg Golf-áramlat találkozik az északi hideg vizekkel, létezik egy különleges hely: a Szivárványzátony. Ez a zátony színpompás világával és különleges élővilágával a Karib-tenger egyik csodája volt. A korallok narancssárga, mélykék, lila és zöld árnyalatokban ragyogtak, miközben halrajok és tengeri teknősök úszkáltak körülöttük.

 

A zátony fölött élt Niko, egy fiatal sirály, aki mindig is vonzódott az óceán titkaihoz. Bár otthona egy sziklaszirten volt, a tenger illata és hullámai folyton hívogatták. Egy nap különös érzése támadt: egyszerre érezte magát izgatottnak és bizonytalannak. Úgy döntött, elrepül a Szivárványzátonyra, hogy többet tudjon meg erről a varázslatos világról.
Leszállt egy homokos zátonyra, ahol találkozott Marával, az idős teknőssel. Mara híres volt bölcsességéről, és mindig szívesen beszélgetett az óceán lakóival.

 

– Üdv, fiatal sirály! Miért jöttél ide, a mély vizek világába? – kérdezte kedvesen.
– Szeretném megérteni az óceán titkait, de félek, hogy nem vagyok elég bátor – felelte Niko őszintén.
Mara mosolyogva így válaszolt: – A félelem nem gyengeség, hanem jelzés. Ha figyelsz rá, segít megérteni, mi a fontos számodra. Gyere, megmutatom, hogyan kezeli az óceán az érzelmeit.
Először a Golf-áramlatot mutatta meg neki.

 

– Ez az óceán egyik legnagyobb áramlata – magyarázta Mara. – Táplálékot és meleget hoz a világ minden tájára. De amikor vihar közeledik, az áramlat felkavarodik, majd lassan újra megnyugszik. Az óceán megtanulta elfogadni a változásokat.
Niko ámulva figyelte a halrajokat, akik az áramlat nyomában úsztak. Rájött, hogy az óceán sosem áll meg, még akkor sem, ha nehézségekkel találkozik.

 

Ezután a zátony szívéhez vezették Nikót, ahol a színes korallok között apró halak cikáztak. Mara bemutatta neki Meszest, a zátony legidősebb korallját.

– Miért vagytok ilyen színesek? – kérdezte Niko kíváncsian.
– Az algáknak köszönhetjük a színeinket – magyarázta Meszes. – Ők táplálékot készítenek a napfényből, mi pedig biztonságot nyújtunk nekik. Együtt dolgozunk, hogy életben maradjunk.
Niko elgondolkodott: – És mi történik, ha vihar jön?
– A vihar néha megtör minket – mondta Meszes. – De mindig újraépítjük magunkat. A félelem arra tanít, hogy vigyázzunk arra, amit szeretünk.

 

Ahogy Niko hallgatta a zátony lakóit, megértette, hogy az óceán minden része összekapcsolódik. A halrajok, a korallok és még a szivacsok is együtt dolgoztak a tiszta, élő óceánért. Mara így foglalta össze: – Az óceán egy nagy körforgás. A félelem pedig segít felismerni, hogy mi fontos benne, és hogyan óvjuk meg.

 

Aznap este, ahogy a nap lenyugodott, Niko már nem érezte a félelmét nyomasztónak. Megértette, hogy a félelem egy útmutató, amely segít felfedezni az ismeretlent. Elhatározta, hogy megosztja az emberekkel az óceán titkait – és azt, hogy az érzelmek segítenek megérteni a világot és önmagunkat. A Szivárványzátony lakói békésen pihentek, tudva, hogy az óceán harmóniája mindenki összefogásán múlik.
Vége