Végül minden férfi megbánja, ha elengedett egy törődő nőt…???

Férfiak, figyelem! Egy valamire való nő megéri a befektetést.

 

Ne higgyetek a hollywoodi filmeknek, ne gondoljátok, hogy egy igazi nő majd örökre mellettetek marad – mindegy mit műveltek vele.

 

Várni fogunk, sokáig, kitartunk mellettetek, sokáig, ez igaz. Adunk egy esélyt, aztán egy másodikat, egy harmadikat, sőt, sokan még egy sokadikat is. De ha úgy döntünk, betelt a pohár, akkor eltűnünk – méghozzá örökre.
Egy nő rengeteg esélyt ad.

Egy vérbeli nő sok esélyt ad. Hogy miért?

 

A válasz egyszerű: gyakran a potenciálba szeretünk bele, amit látunk bennetek. Akkor is hiszünk bennetek, amikor ti magatokban nem. Kitartóan hisszük, hogy egy nap felértek a szeretetünkhöz és a hitünkhöz. Sajnos pont ezért marad sok nő bántalmazó kapcsolatban. Vannak, akik túl sokáig hisznek, akik túl sok esélyt adnak.

 

De idővel minden igazi nő rájön, ha mennie kell. És azon a napon, amikor megízleljük, milyen is az élet nélkületek, milyen az élet energiapazarlás és időpocsékolás nélkül, egy életre bezárjuk előttetek az ajtót. És többé a kopogtatásotok ellenére sem nyitjuk ki azt.

 

Nyugtatgathatjátok magatokat!

 

Persze, bátran mondogassátok csak azt magatoknak, hogy egy igazi nő örökké kitartott volna mellettetek. Higgyétek csak azt, hogy aki elhagy, az úgysem megfelelő számotokra. Az igazság azonban az, hogy nincs olyan épeszű ember, aki örökké vár arra, hogy összeszedjétek a szarságaitokat. Nincs olyan normális nő, aki addig marad mellettetek, míg abba teljesen belerokkan. Egyikünk sem érdemli meg, hogy stresszben éljen, hogy minden fájdalmat és drámát elviseljen.
Meg fogjátok bánni!

 

Ha egy nő elhagy benneteket, az azt jelenti, hogy végre képes kiállni saját magáért. De sohase feledjétek el, ti voltatok azok, akik belekényszerítettétek a döntésbe! Mert pont addig, amíg az ésszerű volt, kitartottak és hittek bennetek.
Hamarosan – nem biztos, hogy ma, nem biztos, hogy holnap – de a közeljövőben megbánjátok, hogy menni hagytátok, hogy elüldöztétek. Az igazi nő hitt bennetek, támogatott titeket, törődött veletek – akkor is, amikor senki más nem volt ott mellettetek.

 

Találkoztok majd olyan nőkkel, akik szeretnek titeket addig, amíg magasan szárnyaltok, de amint meglátják a hibáitokat, rögtön elfelejtenek titeket. És ekkor jöttök majd rá, kit is engedtetek el magatok mellől. Valakit, aki szíve minden dobbanásával értetek élt, valakit, aki tűzön-vízen átment volna értetek – szemrebbenés nélkül.

Ti engedtétek el. Most egyétek meg, amit főztetek!
De nyilván fordítva is igaz minden egyes szó ítélkezés nélkül…

 

Megerősítés: Sokáig fiatalosnak tűnt az arcom.

Még akkor is, amikor elmúltam már ötven, hatvan,…hetven…nyolcvan.
A hajam lassan hullott ki. Ma is van belőle. Nem sok. Hátam meghajlott, sántikálva járok, még bot nélkül, de már nem sokáig – ez bizony már egy öregember.

Mennyi minden voltam! Valóban színház az egész világ, amelyben számos szerepet élünk.
Minden változik. Csak a szerelem nem változik.
A feleségem is változott, talán még inkább mint én.
Vagyis itt él ma egymás mellett két teljesen átvarázsolt ember, túlvészelve számtalan életkor drámáját, más jelmezben,más arccal, más szerepben, megvénülve, rozogán, dédi papa,és dédi mama – és mégis…
Együtt vagyunk.

 

Hogyan van ez, ebben a tébolyultan száguldó életben, melyben szüntelenül változnak a sejtjeink, a testi ruhánk húsunk, vérünk, érzéseink, – de még az emlékezetünk is számtalanszor átíródik… hogy van ez, hogy itt valami…főleg egy érzelem…megmarad?
Miért nem változik?
Nem a hosszú párkapcsolatról beszélek.
Én a szerelemről beszélek.
Egykori lakásainkban mások laknak. Régi életünkből egyetlen ing, egy blúz, egy hajfürt sem maradt meg… Hol vannak az elfelejtett szomorúságaink és örömeink? A sok kedves kutyus, akik hozzánk tartoztak valaha…Hova lett a gyermekeink gyerekkora, és lassan már felnőttkora is?
Minden a múlté.

Mi meg itt vagyunk.
És a szívemben nem változott semmi.
Hogy lehet ez?
Müller Péter

Megtanultam, hogy a majdnem szerelmek, azok nem szerelmek.

 

Azok csak laza, vagy ilyen-olyan kapcsolatok, és soha nem fejlődnek, hanem megrekednek, stagnálnak. Nincs bennük elegendő kurázsi szárnyalni, ezért csak a földön vergődnek, ott szaladgálnak, mint szárny nélküli, félénk kivimadarak.

 

A majdnem párkapcsolatokban soha nem tudjuk, hányadán állunk a másikkal, nem rakunk bele csak fél energiát, fél gőzt, egészen nem is vagyunk jelen benne. A majdnem szerelmek azok töltelék-kapcsolatok, halogató viszonyok, úgy gondoljuk, kihúzzuk, kiböjtöljük az időt bennük, amíg el nem jön az igazi, nagy érzés. A majdnem szerelmekben azonban ott rekedünk, a halánték őszül, a mozdulatok lassulnak, gyengül az együttlét szívverése. Eltelik az élet. Megtanultam, hogy ezt nem akarom.

Ha valaki velem akar lenni, akkor minden rezdülésével azon lesz, hogy ez megvalósuljon. Ha valaki számára fontos vagyok, akkor minden megnyilvánulása erről árulkodik majd. Ha valaki érzéseiben folyamatosan, hosszú távon bizonytalan vagyok, kétségek között vergődőm, és a kapcsolat nem nyújt érzelmi biztonságot, akkor nem a megfelelő emberrel van dolgom.

Megtanultam azt is, hogy őszinteség, és tiszta, világos szavak nélkül csak szeparált, magányos szigetekre sodródunk egymástól. Kár a fájdalomért, és az elvesztegetett időért. Kár a hosszan tartó csend periódusokért is. A szerelem és a tisztelet felbecsülhetetlen ajándékok. Ha valaki képtelen ezt viszonozni, akkor nem érdemli meg, hogy bármit is adjak önmagamból. Az önbecsülésemnek tiszta, átlátható határa van. Egy ilyen kapcsolatban nem vagyok fontos, nem számítok, és semmi keresni valóm benne.
Forrás Király Eszter