Ismét elérkezett az Advent ideje.

 

A várakozás időszaka sokaknak azonban csak a vásárlási lázat, a végeláthatatlan ajándékozási listák írását, a végkimerülésig tartó nagytakarítást és a stresszt jelenti. Szenteste aztán fáradtan rogyunk a fa alá, és alig várjuk, hogy vége legyen a napnak.

Pedig ez a négy hét épp az ellenkezőjéről kellene, hogy szóljon! A megállásról, a befele figyelésről, a visszavonulásról, a pihenésről, a saját lelkünkről.

Van egy régi, ha jól tudom indián mondás, miszerint ha elfáradtál állj meg, és várd meg míg a lelked utolér. Bizony most, Advent idején a mi dolgunk is ez.

 

 

Megállni, megpihenni, megtalálni azt a biztos középpontot önmagunkban, amiből év közben kizökkentünk.
Hogy ismét megtaláld a kapcsolatot a belső vezetőddel, meg kellene állnod néha, és befele figyelned. A folyamatos gondolkodás, „agyalás”, a problémákon való rágódás miatt nem hallod meg lelked finom üzeneteit.
A jeleket folyamatosan kapjuk. Ki így, ki úgy. Legtöbbször érzések formájában. Ha kapcsolatban vagyunk legbelső lényünkkel, akkor nem értjük félre az üzenetet. Akkor meg tudjuk különböztetni egónk hangját lelkünk hangjától.

Arra hívlak meg, hogy idén Advent időszakában csináld kicsit másképp a dolgokat, mint eddig.
Ne rohanj!!
Semmiről sem fogsz lemaradni. Amit meg kell élned, az így is úgy is megtalál.
Mi lenne, ha néhány napig nem néznél TV-t, nem hallgatnál rádiót, nem olvasnád a napi híreket?
Mi lenne, ha hétvégén kikapcsolnád a netet és a telefonodat?

 

Ha nem mennél most bulizni, nem járnál zajos helyekre és tömegbe?
Mi lenne, ha pár napig otthon maradnál, és hallgatnád a csendet?
Ugyanis a csendben hallod meg leginkább lelked szavát.
Talán éppen ezért nem szeretnek csendben lenni az emberek, sokszor én sem. De azt tudom a csendben találkozhatunk önmagunkkal. Ugyanis a csend beszél. A csendben a lelked tud végre szólni hozzád.

Legyen ez az Advent és ez a Karácsony kicsit más, mint az eddigiek.
Lassulj le, állj meg.
Gondold végig az évedet, mit sikerült megvalósítani, és mit szeretnél még, hogy sikerüljön.
Mitől félsz, mi az ami fáj, mitől vagy dühös és mit nem tudsz megoldani?
Mi tett a legboldogabbá?

 

Mi volt az idei éved legnagyobb ajándéka?
Mi az, aminek már nincs helye az életedben, ami nem visz előre, hanem visszahúz?
Nézz szét az emberi kapcsolataidban, kivel van megoldani való feladatod? Lehet, hogy nem lesz könnyű feladat szembenézni a dolgokkal, megtenni a lépéseket, elengedni azt, ami már nem hozzád tartozik. De ne feledd el, ha te nem lépsz, ha halogatsz, előbb utóbb a Sors lép helyetted.

Használd hát fel az Adventi időszakot a rendrakásra.
Kívül – belül. A külvilágban és a lelkedben is.

Megerősítés: Van egyfajta szomorúság, amely abból fakad, ha túl sokat tudunk, ha a világot olyannak látjuk, amilyen valójában.

Ez az a szomorúság, amely az élet megértéséből ered: hogy az nem egy nagyszabású kaland, hanem apró, jelentéktelen pillanatok sorozata; hogy a szerelem nem egy tündérmese, hanem törékeny, mulandó érzelem; hogy a boldogság nem állandó állapot, hanem egy ritka, múló pillantás valamire, amit sosem tarthatunk meg. És ebben a megértésben van egy mély magány, egy érzés, mintha elszakadtunk volna a világtól, más emberektől, és önmagunktól is.

Virginia Woolf