Egyre intenzívebbé válik a Mars – Plútó szembenállás katartikus energiája.

Nagyot lehet fordítani a sorsunkon…de nem biztos, hogy úgy, ahogyan elképzeljük…nem konok makacssággal, nem még nagyobb erővel, nem erőszakkal, nem robbantással…

Bár nagy lehet a késztetés a végletes tettekre…feszítenek az erők…
De ez most inkább az egós akarás haláláról szól.
Ebben találkozásban mágia van.
Varázsolni lehet, de nem még több akarattal, hanem még több megadással, elengedéssel, és megnyílással.
Belesimulva abba, ami van.
Követve az áramlást.

A Mars víz elemben van és a Rák csillagai ragyognak mögötte.

Figyeljünk arra, hogy mi mozgatja valójában a bennünk sistergő akarást, a harcos késztetéseinket.

És tegyük oda az erőt, ahol valóban át tudjuk fordítani a sorsunkat, oda, ami által tényleg minőségi emelkedés tud történni.

Lehetséges, hogy összegyűlt harag, frusztráció…a “nem úgy sikerült, ahogy akartam” fájdalma is izzik most bennünk… Az élettel szembeni dacolás…
És ez lázadást, forradalmat szíthat, igen.

 

Mégis fontos most elcsendesedni, lenyugodni, visszatérni a középpontba, és onnan megtenni azt radikális lépést, ami már nem felszíni tüzijáték, hanem a legmélyebb őserőt mozdítja meg bennünk.
Most tényleg megtudjuk érinteni a dolgok gyökerét, és elindítani a transzformációt, ha nem hagyjuk megtéveszteni magunkat a felszínen forrongó akarásainkkal, indulatainkkal.
Ha először elfogadással tekintünk arra, ami van.

 

Tudván, hogy minden megtalálja a helyét az életünk szövetében.
Egyetlen történés sem hiábavaló vagy elrontott…legfennebb az emberi elménk által félreértett…
A lélek világában előbb-utóbb minden összeér, amiben az irányításra való törekvéseink kudarcot vallottak.
És a sorsunk irányát pont azok a pillanatok határozzák meg igazán, amikor az erőfeszítés és a csüggedés közötti résekben egyszerű természetességgel összehangolódunk az élet áramlásával.

 

Megérkezett a Mindenszentek és közeleg a Halottak Napja.

És közben hullanak a fákról a varázslatosan szép őszi levelek, kezd minden sötétté, komorrá válni.
Egyedül az a mécses pislákol, amelyet halottainkra emlékezvén meggyújtunk ezekben a napokban.

És emlékezünk rájuk.
Arra, milyen volt, amikor szerettünk úgy nevetett a születésnapján, arra, amikor unásig mesélte azt a történetet, amikor fiatal volt és meggondolatlanul bohó, arra, ahogyan szeretett elmerengeni. Emlékszel az ölelésére, emlékszel a hangjára, fel tudod idézni, sőt, szinte érzed az illatát.

Idővel múlik a gyász és marad az emlékezés.
De ez egy folyamat, ahogyan az is, hogy ezekben a napokban ténylegesen tudj emlékezni, megállni és picit visszatáncolni a múltba.

Müller Péter sorait ajánlom nektek, mert szinte minden egyes szó gyógyírt jelenthet, amely mintha kenőccsel kenegetné az emlékezés fájdalmát.

“NINCS HALÁL.
És nincsenek HALOTTAINK.
Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment.
Átköltözött.
Akit szeretsz, az VAN.
Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha.

Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.

Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok!
A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs.
Fiatalok ők.
Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja.
A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.

Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak.
És azt gondolják rólunk:
„Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…

Megerősítő áldás: Tanmese.

Egy kígyó üldözni kezdett egy szentjánosbogarat, ami csak azért élt, hogy ragyogjon. A szentjánosbogár megállt és azt mondta a kígyónak:
“Feltehetek három kérdést? “
A kígyó igent mondott.

– A táplálékláncodhoz tartozom?
A kígyó nemet mondott.
Csináltam valamit ellened?
A kígyó nemet mondott.

Akkor miért akarsz felfalni?
“A kígyó így válaszolt: “Mert nem bírom elviselni, hogy ragyogsz.”

A történet tanulsága…
Sokszor vannak, akik nem bírják elviselni, hogy ragyogsz, ezért viselkednek kígyóként és csendben észrevétlenül támadnak.