Erős, de őszinte tükröt kapunk arra, hogy a saját magunkkal kapcsolatos sérülések mekkora hatással vannak a külvilággal való viszonyunkra – s minden kapcsolatunkra.

Legjobb esetben ebben a tükörben az elmúlt fél évben megélt változásunk gyümölcsét – a gyógyulást és annak eredményeit láthatjuk.

 

• Van, akinek eme folyamat arról szól(t), hogy határozottabbá váljon, tanuljon meg jobban kiállni magáért, s ha kell, harcolni is a saját érdekeiért (~igényeiért).. Ez is természetes, hiszen az ember hiába rendeli magát alá valaki másnak a “szeretet” nevében – ha a TAPASZTALHATÓ eredmény nem a szeretet, akkor nem az az út..
• Másnak pedig annak felismeréséről, hogy szintén a saját személyét ért sérülések miatt most mennyire csak a saját érdekeit tartja szem előtt – mellőzve a másik ember igényeit és érzéseit.

Nyilván a megoldás, az Út, eme két véglet között van – és ez képezi alapját a kölcsönös emberi kapcsolatoknak is.
Hogy odafigyelünk a saját igényünkre;
s ezzel együtt a másikéra is.

Keressük a keresztmetszetet – s annak függvényében, hogy ez a metszet mekkora és milyen(!), lehet közöttünk olyan a kapcsolat, amilyen.
Az ‘Én’ és a ‘Te’ kapcsolatáról szól.
Hogy hol tudjuk boldogan és teljességgel kimondani eme két szó helyett azt, hogy “Mi” – ez az Élet egyik nagy talánya.

A ‘Mi’-t nem lehet erőltetni.
Vagy őszintén van – mert működik;
vagy becsapjuk magunkat és egymást is.
Mindenki szeretne kapcsolatot, szeretne feloldódni az Együttben – hiszen emberként ekkor térhetünk vissza oda, ahonnan és amiből születtünk.
De erre csak megérni lehet – erőltetni nem.
A Vénusz is aktívan hozza a párkapcsolat és szerelem témáját (és a gyógyulás lehetőségeit) a napokban, ahogy a három megváltó-erőt képviselő transzcendens bolygókkal találkozik.
Szép napot, tiszta tükröt és őszinte felismeréseket kívánok

Fordítsuk meg a sorsunkat

TÓTH ÁRPÁD -ESTI SUGÁRKOSZORÚ
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

 

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!