Vénusz és Uránusz oppozíciója a jelenben különleges energia, mert úgy kerülnek szembe, hogy Vénusz uralja is Uránuszt miközben poláris helyzetében a skorpió jegyében van!
S, ahol neki extrát kell csinálnia ahhoz, hogy kiteljesedjen és így dolgozik Uránusz alá, aki szemben a bika energiáját emeli.
Ez 2018. óta így van, amióta Uránusz belépett a bika jegyébe, és már csak jövőre lesz egy ilyen szembenállásuk, ugyanis Uránusz átlép utána az ikrek jegyébe, mellyel egy nagyon más energia indul. Ezzel a végére érkezünk egy nagyon jó korszaknak, ezért érdemes most még odafigyelni rá.
A skorpió Vénusznak nagyon a mélyre kell mennie ahhoz, hogy felszínre hozza a benne lévő kincseket, de pont ebben a mélységben vannak a valódi értékek, és Vénusz teremti a bikaságot, hétköznapi világunkat, vagyis míg a skorpió jegyében utazik minden évben, addig mindig remek lehetőségünk van a hétköznapok más minőségben való megélésére.
És ebbe áll bele Uránusz, aki a bika jegyében eleve egy más szintű bikaságot épít számunkra. De ezek nem konkrét anyagi változások, mert Uránusz nem földi bolygó, ezáltal igazából egy más szemléletet hoz az anyagiakban, azt, hogy mi a valóban fontos. De mindez mégis megjelenhet konkrétumokban, mert Vénusz a földi teremtés, akin keresztül ez megvalósulhat.
Vagyis ezek a szembenállások igazi csemegéket tartogatnak, melyben felismerhetjük mit is varázsolunk jelenleg életünk legkézzel foghatóbb részén.
A bika ugyanis a testiség, az alkotás, teremtés, a képességeink, a kézügyességünk, az anyaggal és testünkkel való kapcsolódásunk, az öt érzékszervünkkel való megélések, a beleélések, az egzisztenciális munkánk, a pénzügyeink. Vagyis azáltal, hogy Uránusz itt sétál már 6 éve, más lett fontos a testiségben, mely mögé Vénusz be-bekukkant az igazi mélységekből, és a skorpió teljes átélésével feltár, mellyel lehetőséget ad arra, hogy felismerjük valóban másképp éljük-e az anyagi világunkat, vagyis más lett-e a fontos, mert igazából ez a lényeg. Tehát az egzakt szembenállás körüli napok valódi izgalmakat rejtenek.
Ez a szembenállás idén azért még izgalmasabb, mert Uránusz pont visszaért az Algol csillaghoz a szembenállás pillanatában.
Tehát itt nemcsak az derül ki, hogy hogyan éljük a bikaságot égen és földön, mert közben a Bika csillagaiban is vándorol, hanem az is feltárja magát, hogy mennyire vagyunk már tudatában annak, hogy ahhoz, hogy olyan világot építsünk magunknak, melyben a legmaximálisabban szeretnénk élni, ahhoz nekünk kell elindulni, és kézbe venni azon belső erőnket, amivel ezt fel tudjuk építeni, ahogy Perszeusz is tette, amikor elindult a Gorgó Medusza legyőzésére, hiszen amint elhatározta, hogy le akarja győzni, minden eszközt és útmutatást megkapott hozzá. És sikerült is neki.
Ennek a felismerése van ebben a mai napban.
Tóth Gabriella Csillagtenger
Megerősítés: Az imádság segít a mostani helyzetben
Mihály arkangyal arra figyelmeztet, hogy az aggodalmak csak rontanak a helyzeten, ám az imádság segít. Imádon keresztül Isten és az angyalok segíthetnek, de akaratod ellenére nem tesznek semmit.
Ha kéred, imád meghallgatásra talál.
Bízd magad nyugodtan a Gondviselésre, és kövesd az útmutatásait, és meglátod, hogy az eredmény nem marad el.
Isten és az angyalok tudják, mi a teendő. Bízd rájuk, hogyan válaszolnak az imáidra. Leleményességük határtalan, felülmúlja az emberi képzeletet.