Idővel megtanulhatod…

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető…

Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb sokszorosan visszakapod…
megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté…
és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap…
és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek…

Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni… egy sír fölött haszontalan…
Megtanulod ezt mind, mind, de csak idővel…”

Most is, ma is…látjuk-e, érezzük-e?

Hogy tényleg minden egy magasabb Rend szerint történik… Hogy az Egész szemével látva nincs káosz, hát hogy is lehetne…

Hogy sorsunk mennyire összefonódik… Hogy az általunk kiváltott hatás mennyire tökéletesen illeszkedik a másik ember életszövetébe…
Az élet tudja hol tartunk valójában és mindig őszinte velünk…azt teszi, ami a jelen valóságának leginkább megfelel.

Folyton megakarunk javítani valamit és azt gondoljuk, hogy ez egyedül a mi dolgunk.
Holott minden pillanat a kiegyenlítésre, harmóniára törekszik. Tőlünk függetlenül. Még az is, amit mi rombolásnak vélünk… Még az is, ami felett ítélkezünk… A nagy Egészet szolgálja.
A kibillentség már egyben úton van a helyreállítás felé.
Nem nekünk kell kitalálni hogyan történjen.

Azt sem, hogy minek hol a helye, minek mikor van ideje, mi a jó és mi a rossz…

Elég ráhangolódni a Kozmosz ritmusára. Vagyis a Természetre…ami mindig e szerint teszi a dolgát…agyalás…számítgatás nélkül.
Nem tudunk bölcsebbek lenni az Életnél, de szert tudunk tenni annyi bölcsességre, hogy ne akarjunk beleavatkozni az ő dolgába.
Csak tegyük, amit belül igaznak érzünk és a többit bízzuk rá.
Botos Orsolya