Ne kritizálj másokat….
A győzni tudó nem támad, a vezetni tudó alázatos. (Lao-ce)
Úgy viselkedj másokkal, ahogy magaddal viselkednél.
A kritika és a negatív visszajelzések senkinek sem segítenek. Sem annak, aki kapja, sem pedig annak, aki adja. Sajnos általános jelenség a mai társadalomban, hogy hamarabb vesszük észre az emberek hibáit, mint a jó tulajdonságait. Túl hamar ítélkezünk és hajlamosak vagyunk kibeszélni másokat a hátuk mögött. Jobb és értékesebb emberré válsz, ha megtanulod visszafogni kéretlen kritikád mások felé…
Egy érzelmileg erős és stabil személy képes rá, hogy a jót lássa meg mindenkiben. Csak egy bölcs ember tud felülkerekedni a negatív megnyilvánulásokon és az ilyen ember inkább dicsér és elismer, bármilyen jelentéktelennek tűnő dologról is legyen szó. Bármilyen hihetetlen, hogy ilyenné válsz-e, csak a te döntéseden múlik….
Életfestők írása
Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket..
És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel…
és hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy…
és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret…
és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel…
és megtanulod az utakat a mára és a mostra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet…
a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele úton…
és idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet…
Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon…..
és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy…
és az ember csak tanul és tanul…
és idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér, előbb-utóbb visszatérsz a múltba…
Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni…
de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni…
Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak…
Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit meg akartál sérteni…
megtanulod, hogy mindenki mondhatja “sajnálom”, de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak…
megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínűleg soha többet nem lesz úgy, mint régen…
Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, amikor hiányozni kezd a régi…
Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető…
Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb sokszorosan visszakapod…
megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté…
és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap…
és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek…
Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni… egy sír fölött haszontalan…
Megtanulod ezt mind, de csak idővel…
Tibennetek ott él a jövendő magja, csak elő kell hámozni a sok helytelen tudás alól, amit reátok rakott az a hamis emberi világ, ami olyan, mint a köd: ma itt van, holnap nincs. De amíg itt van, bétakar mindent, amit Isten teremtett, hogy ne lássatok tisztán. – Isten teremtette a ködöt is – szólt bele Nagy János -, Ő teremtett mindent, ami van. Rosszat is, jót is… mindent! – Na látod! – emelte föl ujját az öreg. – Itt van veletek a baj! Mert az igaz, hogy Isten teremtett mindent és egy percre abba nem hagyja a teremtés munkáját.
De csak azt teremt, ami van. Sohasem azt, ami nincs. Rossz pedig nincs, mert az Isten jó s a jó nem teremthet rosszat. Csak jó van.
Minden, ami van, Isten gondolata. Ami nem Isten gondolata, az nincs.
Tik Isten gondolatai vagytok. A fák is Isten gondolatai. A hegyek. A csillagok. A harmat meg a fűszál. De a gonoszság nem Isten gondolata.
A betegség nem Isten gondolata. A beteg ember, a gonosz ember, a bűnt cselekvő ember nem egyéb, mint egy elrontott gondolat.
Nem Isten gondolata romlott el, értsük meg, mert Isten gondolata nem romlandó. Bennünk, emberekben romlott meg a látás, amivel Isten gondolatait nézzük.
Ha sikerül megtisztítanunk azt a belső pápaszemet, amin keresztül Isten világát nézzük: eltűnik a rossz, a betegség, a gonoszság, a bűn… Eltűnik, mert valójában ott se volt soha. Csak az ember szeme látta, Isten szeme nem. Hallgatta a két pap ott a hűvös erdei tisztáson az öreg, ősz Táltost, Boldizsár különös beszédét, Gergely maga elé meredve, Nagy János fejét csóválva olykor, de egyikük se szólt.”
Wass Albert: Hagyaték (részlet)