Nagyon erős tisztulások és lezárások zajlanak már egy ideje, amik közül sok a tetőpontjára érkezett már.

Végső kifutásai történnek réges régi, elavult hitrendszereknek és mintáknak.

Ez most testi szinten is folyamatosan fut ki, a testünk is elvezeti azokat a régi energiákat, amik eddig megbetegítették, mérgezték, elvonták az életerőt más dolgoktól.

A továbbra is fennálló, nagy Föld-trigon, a Nap-Uránusz-Plútó által fény és világosság kerül a mélységekbe, teljesen átláthatjuk a helyzetünket, működéseinket és tisztíthatjuk a legmélyebb tudati részeinket. A bika Uránusz és a Föld elem erőteljessége a test erős szabadulását is mutatja a régi rezgésektől, ez különböző testi folyamatokban jelenhet meg – engedjük! Pihenjünk, töltődjünk, hagyjunk neki időt, segítsük a folyamatot, a méregtelenítést, az áthangolódást!

A Nap mellé már becsatlakozott a Mérleg jegyébe lépő Merkúr is. 30-án lesz egzakt, de már most is él a Nap és a Merkúr együttállása, ami ebbe a nagy tisztító, átalakító, minden régi rosszat ledöntő folyamatba a rálátó megértést és az egyértelmű, világos beszélgetések harmonizáló erejét hozza! Mivel a Mérleg jegyében történik ez az együttállás, így most teljesen világosan ráláthatunk arra, hogy hogyan is kapcsolódunk, miért azt működtetjük a párkapcsolatainkban, amit! Itt az ideje a nagy felismeréseknek azzal kapcsolatban, hogy miért olyan a párkapcsolati életünk, amilyen és mit tehetünk azért, hogy még teljesebb legyen!

A tudatos párkapcsolat feltétlen, igaz, tiszta szerelmen alapul és nem birtokláson, nem manipuláción, nem félelmeken, nem elvárásokon és nem kényszereken. Nem arról szól, hogy mindenáron kell valaki és mindenáron ki kell tartani a másik mellett, hanem arról, hogy mi magunk mindenáron kellünk önMAGunknak és mindenáron ki kell tartani önMAGunk mellett! Kapunk ehhez egy társat, aki tükörként mutatja azt, hogy mennyire vagyunk hűségesek önMAGunkhoz! Amíg képesek vagyunk együtt fejlődni, azonos rezgésszinten, és elfogadjuk egymástól szeretettel a tanításokat, addig a kapcsolat jól működő és fejlődőképes, előre halad és teljességet ad. Ám amikor két ember már nagyon távol került egymástól tudatosságban, szellemiségben, ha más szinten rezeg, más dimenzióban él (akár szó szerint is!), ha nem működik a kommunikáció, ha nem feltétlen a szeretet, ha csak régi, tudattalanul berögzült mintákban álldogálunk megakadva, ha egymás által már nem tudunk és nem akarunk fejlődni, akkor a kapcsolat ideje egyértelműen lejárt. Ilyenkor felesleges tovább húzni, mert jobb biztosan nem lesz.

Most eljött az ideje a nagy beszélgetéseknek a kapcsolatokban, és ezzel együtt annak, hogy ne azt nézzük, hogyan működik a másik – hanem azt, hogy hogyan tükröz bennünket, hogyan kapcsolódunk mi magunk. Hiszen ha a saját elakadásainkat megoldottuk, akkor a másik nem foja tovább tükrözni azt, amire addig emlékeztetnie kellett.. Az egyensúly megtalálása, a békülések, a harmónia megteremtése és a nagy felszabadulások és átalakulások ideje eljött – és ez mindig az egyénben zajlik le először, azután tud megjelenni a kapcsolatban.
A cél mindenképpen az, hogy mindenki teljes életet éljen. De ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, be kell látnunk, hol nem működünk megfelelően és tenni kell azért, hogy szeretetben kapcsolódjunk – elsősorban önmagunkkal, csak ezután tud ugyanez megjelenni a kapcsolatunkban.
Zentai Anna asztrozófus, Ultrarövid Terápiás Konzulens

Gyakran mondjuk, gondoljuk valakiről, hogy “milyen jó ember”…amikor azt látjuk, hogy azért, hogy valaki másnak jó legyen vállalja, hogy neki kellemetlen.

 

Talán ez már amolyan elvárás is a “jóemberséghez”, követelmény. Vagyis akkor lesz jó ember valaki, ha lemond a saját igényeiről valaki másnak a javára.
Valóban erény, ha valaki bizonyos helyzetekben képes erre, meg tudja tenni, ha épp ezt kívánja az élet, (vannak ilyen helyzetek, amikor az utunk része, és egyértelműen érezzük, hogy most ez a helyes)
de amikor valaki rendszeresen ezt teszi, visszatérő mintázatként ismétli, az nem azért van, mert jó ember, hanem azért, mert sérült, mert traumatizált.

Ez a társadalmilag is ránk nehezedő nyomás, hogy akkor vagyok jó, akkor vagyok szerethető, akkor vagyok példaértékű, ha én lemondok önmagamról másokért, nem gyógyítja, hanem még jobban mélyíti bennünk az önértékeléssel kapcsolatos traumákat.

Másik oldalról pedig ha valaki rosszul érzi magát valami miatt, amit én “okoztam” ott mindenképpen érdemes megvizsgálni, hogy én a saját lelkem szerint mozdulok-e.

Mert van, hogy számunkra valóban felhívás a másik ember fájdalma arra, hogy nem a lelkem szerint cselekszem, hanem pótcselekvésben, beragadásban, félelemben stb. vagyok.
De ha megbizonyosodtam arról, hogy én azt tettem, amit ebben a helyzetben tehettem a lelkem szerint, azt tettem, ami az én lelkemnek fontos, vagyis egyszerűen önmagamat választottam, akkor viszont azt kell tudomásul vennem, hogy:
Én nem tudom és nem is dolgom meggyógyítani a másik ember sérülését azzal, ha önmagamról lemondva próbálom őt megóvni a fájdalomtól.

Mert én elsősorban saját magamért és a saját sérüléseimért vagyok felelős.
És mert nem teszek ezzel jót neki sem.

Kozmikus törvény, hogy amikor én lemondok a lelkemről a másik javára, akkor valójában nem segítek, hanem a másikat is akadályozom a lelki fejlődésében.
Aki elvárja mástól, hogy ne a saját lelkét válassza az azért van, mert ő maga sem tudja a saját lelkét választani. És mankót akar, nem valódi segítséget.

Azzal segítjük, tanítjuk, gyógyítjuk egymást is a leghatékonyabban, ha igyekszünk a legőszintébben Önmagunk lenni.
Botos Orsolya