Szeptember 25. szerda: Vannak utak, amiket egyedül kell bejárnod.

Hittel és megértéssel a szabadabb élet felé!

Hinni és bízni a másikban, ez a kulcs a megfelelő emberi kapcsolatokhoz.

A spirituális út már plusz, hogy eltudj mélyülni benne, a tudalattit meditációval tudod  karbantartani.

A meditáció segítségével pedig teremteni tudsz, amit kívánsz és óhajtasz most megfoganhat.

 

Nem azért, mert senki nem szeret, hanem azért, mert az út végén a cél a tiéd.

És lesznek érzések közben, melyeket senki nem ért meg. Nem azért, mert nem érthető, hanem azért, mert csak általad érezhető.

És igen, jön majd számos akadály, pofon és tragédia, ahol talán jól jönne egy kéz, ami felsegít, de nem lesz. És nem azért, mert nem érdemled meg, nem azért, mert nem vagy szerethető.
Egész egyszerűen a Te utad, a Te célod, amit magadnak kell elérni.
Majd aztán lesz, amikor melléd szegődnek, amikor tiszta szívből átölelnek, jön majd olyan is, aki sosem bánt majd.

De addig tiéd az út, egyedül, de sosem magányosan.
A lélek üzeneteinek megértését nem lehet kierőszakolni.
Nem kell mindent azonnal értenünk. Az elme mindenre tud magyarázatot találni, de az igazi válasz akkor érkezik meg, amikor megérett rá a helyzet. Amikor az valóban fontos számunkra.
Amikor elbírjuk.
Amikor megengedésben vagyunk azzal, ami Van.

 

Elég, ha bízunk a folyamatban, aminek nagy része a láthatatlanban zajlik.

Az elménk mindig tudja, hogy minek hogyan kéne történnie. A lelkünk pedig azt, hogy mi az, ami valóban időszerű.

Botos Orsolya

Megerősítés: A küldetésed, hogy változz!

1. A világ a tanítómesterünk, és azért vagyunk itt, hogy tanuljunk.
2. Az univerzumnak nincsenek kedvencei.
3. Életed tökéletesen visszatükrözi meggyőződéseidet.

4. Abban a pillanatban, amikor elkezdesz túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez, … elszúrsz mindent.

5. Amire az életedben összpontosítasz, az gyarapodni fog.
6. Hallgass a szívedre.
7. Isten sosem fog lekászálódni a felhők közül, hogy azt mondja: “Na, most megengedem, hogy sikeres legyél!”
8. Amikor harcolsz a világgal, mindig a világ nyer.

9. Hogyan szeretheted az embereket? Egyszerűen fogadd el őket!
10. A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy Te változz!

(Andrew Matthews)