Indiában találkoztam egy nagyon érdekes történettel.

A reptéri várakozásnál mesélte el egy hölgy.

A hagyományok szerint, bizonyos közösségeknél, ha valaki mentálisan megbetegszik, összehívják a házához az egészen távol elő rokonságot is.
Ha kell a Világ másik végéről is.

Napokat töltenek azzal, hogy kibeszéljék a család múltját, az ősök bűneit és titkait. Majd mindenki elismeri azt, hogy akaratlanul is része volt ennek és elismerik a fájdalmat, amit ez okozott. Együtt vannak, beszélgetnek és azt, aki beteg lett, egyenként keresik fel, mert úgy tartják, ő nem beteg, hanem ő az, aki merte megmutatni, hogy nem lettek feloldva a családi minták.

A dolog csodája pedig az, hogy az emberek rendbe jönnek.
Mert együtt kezdenek új életet, hisz megértik a saját működésüket is.

Azt, hogy nem rosszak, hanem terheltek, és az eddigi cselekedeteikben, mintákat, az örökséget követték.
Azt a tudatalatti fájdalmat és dühöt, amit mind ez okozott.
Együtt feloldani. Közösen.
Ezt jelenti a bátorság és a szeretet ereje.

(Barna Berni írásának részlete)

Megerősítő áldás: Néha csak el kell engedned dolgokat és embereket ahhoz, hogy életed szédületesen jó irányba mozduljon.

Hogy minden megváltozzon. És erre csak akkor vagy képes, amikor már annyira szereted magadat hogy nem csüngsz másokon. Ha független, önálló ember vagy, akinek van saját kis élete, saját kis világa, akkor mindenkit, aki nem szolgálja a lelked, pillanatok alatt ki tudsz penderíteni.

Ne vesztegesd az időd olyanokra, akik nem segítik teljes kibontakozásodat. Akik hátráltatnak, lehúznak, negatív erőt sugároznak. Akik bántanak, becsmérelnek, nem szeretnek. Azt mondják, hogy senki sem tökéletes. Ez szerintem nem igaz. Mindenki tökéletes. Valakinek. Most ülj le és gondold végig, hogy neked mik az elvárásaid. Mit szeretnél a másikban látni, érezni.

A lehető legaprólékosabban. Tedd meg, mert hidd el, meg is fogod kapni, ha akarod. Írd le, majd felejtsd el. És meg fogsz döbbenni, mikor ott fog előtted állni. Semmi dolgod nincsen, mindössze hinni, hogy létezik tökéletes boldogság. Amiért természetesen tenni kell. Nem is keveset. De, ha tisztában vagy vele, hogy mit akarsz és merre kell menned, ha pontosan tudod, és érzed minden porcikáddal, hogy neked mi a tökéletesség, ha pozitív vagy és szereted magadat, akkor egy szép napon azt fogod észre venni, hogy az összes gyönyörű álmodból valóság lett.”

(forrás: Kiss Janka)

Megerősítő Tanmese: A vörös fonal legendája…

Egy japán legenda szerint az istenek, egy az emberek számára láthatatlan vörös fonállal kötik össze annak a férfinak, és nőnek a kisujját, akik a végzet szerint összetartoznak. A végzet vörös fonala valóban csak az egymásnak rendelt, igazi lelki társakat köti össze.

Egy fiatal, császár egy igen előkelő, és csodálatos szépségű feleséget keresett magának. Miután éveken keresztül nem találta tökéletes nőt, gondolta meglátogatja az öreg jósnőt, akiről úgy tartották, hogy képes meglátni a végzet vörös fonalát. A jósnő egy igen szegény faluba kísérte a császárt, és megállt egy karján gyereket tartó nő előtt.

“Itt van a vége a te sorsod fonalának” – mondta az idős nő a császárnak. A császár nagyon felháborodott, hiszen nem lehet, hogy egy szegény, paraszt nő legyen az ő felesége. Mérgében meglökte a nőt, aki fejre ejtette a kezében levő csecsemőt, a jósnőt pedig lefejeztette.

Sok évvel később a császár éppen esküvője napjára készült, de még nem ismerte a menyasszonyát, hiszen az udvar egyik belső embere választotta számára. Amikor felemelte a menyasszony a fátylát, látta hogy egy sebhely van annak homlokán. Akkor jött rá hogy ez az a hajdani gyerek, aki annak idején leesett az anyja karjából.

Függetlenül attól, hogy merre tartunk életünkben, végül mégis oda fogunk jutni, ahová meg volt írva számunkra. Éppen ezért nem kell pánikolnunk, hiszen mindig pontosan azt fogjuk elérni, amit el kell érnünk. Mert létezik egy felsőbb hatalom, aki már születésünk előtt megírta a sorskönyvünket.

Forrás: Internet