A férfiak háborúztak az 1900-as évek előtt is.

Csak annak volt értelme. Valami biztosan.

Mert aztán az Első és Második Világháborúnak semmiféle értelme nem volt. Így kellett, hogy legyen, Mert ennek lettek nagyon súlyos következményei. A Nőkre és a Férfiakra nézve.

A férfiak elmentek a háborúba. A nők otthon maradtak. Éheztek, fáztak, csecsemőkkel bújkáltak, túléltek erőszakot, gyalázatot. Összefogtak.

Közben a férfiak a fronton éheztek, fáztak, rettegtek, öltek és haltak. Majd hazajöttek. Vagy jeltelen sírokban nem lelik békéjüket. Akik hazajöttek, iszonyú meggyötörten, csonka végtagokkal, szinte halott lélekkel, azok a férfiak vajon mire érkeztek haza? Arra, hogy rájuk már nincsen szükség. Hiszen a nők túlélték. Nélkülük. Már mindent, és bármit megoldanak. Nélkülük. Hát mit csináljon most a férfi? A férfi, aki csak úgy tudta túlélni, hogy kilépett a Szeretetből. Mert a Szeretetben nem lehet harcolni. Kilépett Onnan, és kint is maradt.

Azt hiszi, nem tud a Szeretetben lenni, mert rá már nincsen szükség. Akkor meg minek? Aztán a férfi már nem tudta tisztelni a nőt. Ahhoz, hogy erejét érezze, ahhoz le kell uralnia a feleségét, a kedvesét. Ahhoz, hogy újra teremtőnek érezze magát, ahhoz el kell gyengítenie, el kell értéktelenítenie a nőt. Ebben a mintában pedig a nők is benne vannak. Leértékelik, lealacsonyítják magukat, hogy megfeleljenek. Csak úgy tudják szeretni a férfit, ha megalázkodnak. Így tudnak találkozni. Vagy nem. Mert a Szeretet ezt nem engedi. Panaszkodik a férfi, és panaszkodik a nő. Azért, mert egyedül van. Mert nem tud kapcsolódni. Mert közel száz éves mintát hordoznak. Mi lehet a megoldás? Talán a nők elkezdhetnék értékelni magukat? Talán a férfiak kinyithatnák a Szívüket? Talán a nők újra magukba fogadhatnák a gyengédséget? Talán a férfiak meghajolhatnának a nők előtt? Talán a nők is meghajolhatnának a férfiak előtt? Lehet. Egy biztos csak: mindkettőnek akarni kell újra Találkozni. Találkozni a Szeretetben – először is saját magunkban a Férfinak és a Nőnek.”

Bert Hellinger (Életfestők)

Gondolataink teremtő ereje!

Ránézek a tranzit képernyőmre és hát csodákat látok, gyönyörű hatások együttese jelenik most meg életünkben, melyekben igazi-igazi lehetőségek vannak.

Ennek ellenére nehézségek vannak most életünkben, melyek elgondolkodtatnak. Tulajdonképpen mindaz, ami körülöttünk zajlik, az a saját teremtésünk. Időnként meg-megmutatja magát ez a környezetben, külvilágban, eseményekben, hogy igen, itt tartunk, így gondolkodunk, így teremtünk. Most ennek a közvetlen hatását érezzük, ki erősebben, ki kevésbé, ennek ellenére mindenkit megérint. Viszont ami csodálatos ebben, hogy megmutatja magát ez a környezetben, ennyire szépen odateszi számunkra, hogy igen, amit gondolsz, amit mondasz, amit csinálsz, ahogyan cselekszel, azzá változik a külvilágod. Ráfoghatjuk ezt ilyen-olyan erőkre, a külsős bármilyen hatásokra, de ez valójában saját belső teremtéseinknek az eredménye.

Ha másra nem, ezek a jelenlegi hatások erre abszolút felhívják a figyelmet, de közben hogyha megértjük ezeket, és megfelelően nézzük őket, akkor megláthatjuk benne ennek építő oldalát is. A jelen pillanatban ez most nehézségeket, károkat okoz bizonyos helyeken, de ebben valahol ott van egy újjáépítésnek a lehetősége is.

És ezt az oldalát érdemes nézni, ezt az oldalát érdemes nézni úgy általában minden eseménynek amikor belekerülünk valamilyen nehézségekbe, valamit elveszítünk, valami elromlik, valami nem úgy működik ahogy azt mi szeretnénk, hogy rájöjjünk, hol kell elkezdeni másképp gondolkodni és máshogy teremteni ahhoz, hogy egy olyan világot lássunk magunk körül, amiben jól is érezzük magunkat, amelyikben már nincs pusztítás.

Ezekkel a mostani nagyon erős merkúri és vénuszi indító energiákkal, akik a háttérből mozgatják a jelenlegi összhatásokat, még könnyebben megérthetjük mindezt. Ezért csodálatos az a pillanat, amiben most vagyunk.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A szavak ereje.

Még egy gondolat ehhez a nagyon erős merkúri hatáshoz, amiben jelenleg vagyunk, hátha segíti a rendezést.

Hihetetlen ereje van a szavaknak, főleg azoknak, amelyeket ki is merünk mondani. A magunkban tartott, ki nem mondott, elfojtott gondolatok talán a legártalmasabbak, mert nemcsak saját magunkat, saját energetikánkat, hanem környezetünket is lefelé húzzuk velük. Sokszor nagyon nehéz kimondani dolgokat, például azt, hogy szeretlek, vagy megdicsérni valakit, vagy őszintén elmondani egy gondolatot, véleményt.

De mégis, ha ezt át tudjuk törni és megtesszük, az hatalmas erőt szabadít fel. Nem pusztítóan, de mégis őszintén. Ez nem megy mindenkinek, viszont aki elkezdi kimondani az eddigi elfojtásait, nagyon felszabadul.

Az őszinteség egy hatalmas erő. Ezzel most nem azt mondom, hogy a korábbi sérelmeket egyszerre ki kell önteni, nem, mert az rombol, azokra megvan a módszer hogyan lehet ezektől megszabadulni, kitisztulni, nem szabad ráönteni a másikra, mert azzal többet ártunk, ennek ellenére magunkból valahogy ki kell dolgozni. Erre vannak szakemberek, vannak módszerek, de ezektől érdemes megszabadulni. És amikor az egyén megszabadult, akkor utána úgy élni tovább, hogy nem befojtani többet, hanem szépen, kedvesen, tényszerűen, de valahol mindig elmondani, és azt is, hogyha nemet akarsz mondani, azt is, hogyha szeretnél valamit, mert így tiszta energiaáramod van és ezáltal a működésed, a léted, az életed más szintre kerül. Ezek nagyon egyszerű, de közben nagyon nem egyszerű dolgok, de mégis, ha valakinek sikerül ide eljutnia, az óriási felszabadulást hoz és hatalmas belső erőt ad, amivel valóban képes változtatni is életén.
Tóth Gabriella Csillagtenger