Egyszer egy szegény ember találkozott Buddhával. Megkérdezte tőle:

Mondd, miért vagyok én olyan szegény? Miért nincs nekem semmim, amit adhatnék neked?

Mire a ő elmosolyodott, és így felelt:
– Nem az a bajod, hogy nincs semmid, hanem az, hogy nem tudod, hogyan kell adni.
Az ember elővette a zsákját.
– Nézd, nincs semmim, teljesen üres. Hogyan adhatnék akkor bármit is másoknak?
Ó, neked rengeteg dolgod van, amit másoknak tudsz adni.
– Az arcod: mosolyogj másokra, légy kedves.

– A szád beszéljen kedves szavakkal, melyek békét és örömet hoznak, amitől mások is jól fogják érezni magukat.
– A szemed vegye észre mások érzéseit, nézz rájuk figyelemmel és együttérzéssel.
– A szíved: nyisd meg mások felé, sugározz szeretetet és elégedettséget. Éreztesd másokkal, hogy fontosak számodra.
– A tested nagyszerű eszköz, hogy mások javát szolgálhasd munkáddal.

Látod, máris nem vagy annyira nincstelen, mint gondoltad.
Azok az igazán szegények, akiknek a szívük is szegény.

Napjainkban sokan működnek úgy, hogy nem tűrnek ellentmondást. Mit jelent ez? Azt, hogy az akaratukat áttolják a másik emberen, nem törődve azzal, hogy milyen károkat okoznak mindeközben. Egyetlen cél lebeg a szemük előtt, és ez nem más, mint hogy elérjék, megszerezzék azt, amit éppen akarnak. Nem adják fel, nem engedik el addig, amíg vágyuk “tárgya” nincs a birtokukban. Ez lehet valóban tárgy, vagy pozíció, lehet hatalom, vagy lehet valaki, egy ember, egy ézrő lény, lehetsz akár Te magad. A lényeg, a megszerzésen van, a birtokláson, az irányításon, az erőszakon.

Kikövetelik, elveszik, megszerzik, és még azt is elvárják, hogy mindeközben Te szeresd őt ezért. Elvárja, hogy az erőszakra szeretettel reagálj. Elvárja, hogy az irányítására játszmában maradjál. Elvárja, mert megszokta, hogy ő diktál.

Nem számol azzal, hogy ahol fellép az erőszak, az irányítás, ott a szeretet meghal. Mert a szeretet szabad, és Te is szabad vagy, és tudhatod azt, hogy azért nem tudod az erőszakos embert szeretni, és bizalommal a szívedhez emelni, mert ő a működésével ezt nem engedi. Mert az erőszak kioltja a szeretet minőségét. Mert rosszul van értelmezve, mert a szeretetet nem lehet akarni, nem lehet kikövetelni, nem lehet irányítani, mint ahogy a vizet se lehet marékba szorítani.

A szeretet a követelés közben szertefoszlik. Elillan, és megkeresi ott a helyét, ahol ember nem bánt embert, ahol harmónia, nyugalom, és szabadság van. Ha nem érzed magadban a szeretetet, az azt is jelentheti, hogy nem vagy jó helyen.

Végtelen szeretettel:
Dömötör Aletta

Megerősítés: A kis herceg és a király

A kis herceg elcsodálkozott: a bolygó egészen parányi volt. Vajon min uralkodik akkor a király?

– Fölség – mondta -, engedelmet kérek, de kérdeznék fölségedtől valamit…

– Parancsolom, hogy kérdezz tőlem valamit – mondta sietve a király.

– Fölséged… min uralkodik?

– Mindenen – válaszolta mérhetetlen egyszerűséggel a király.

– Mindenen?

A király futó kis mozdulattal végigmutatott a bolygóján meg a többi bolygón meg a csillagokon.

– Ezen mind? – kérdezte a kis herceg.

– Ezen mind – felelte a király.

Mert nemcsak abszolút uralkodó volt, hanem egyetemes is.

– És a csillagok engedelmeskednek fölségednek?

– Természetesen – mondta a király. – Azon nyomban. Semmi fegyelmezetlenséget nem tűrök.

A kis herceg elámult ekkora nagy hatalmon. Ha neki ilyen hatalma lenne, napjában nem negyvennégy naplementét láthatna, hanem hetvenkettőt, sőt százat vagy akár kétszázat is, és még csak odébb se kellene húznia a székét! S mivel egy kicsit szomorú volt, mert eszébe jutott az elhagyott bolygócskája, olyannyira nekibátorodott, hogy egy kegyet merészelt kérni a királytól:

– Úgy szeretnék naplementét látni… Örvendeztessen meg fölséged. Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le…

– Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?

– Fölséged! – jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.

– Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem – mondta a király. – Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

– Akkor mi lesz a naplementémmel? – firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.

– Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.

– És az mikor lesz? – tudakolta a kis herceg.

– Hm… hm… – felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. – Hm… hm… mikor lesz… mikor lesz… ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem.

A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.

– Nincs itt semmi dolgom többet – mondta a királynak. – Megyek tovább.

– Ne menj! – mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre akadt egy alattvalója. – Ne menj el, megteszlek miniszternek.

– Milyen miniszternek?

– Hát… igazságügyinek!

– De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!

– Sosem lehet tudni – felelte a király. – Még nem jártam be a királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt.

– Ó, hiszen már láttam! – mondta a kis herceg, és előrehajolt, hogy egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. – Ott sincs senki.

– Hát akkor ítélkezzél saját magadon – mondta a király. – Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.

– De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött – jegyezte meg a kis herceg. – Ahhoz nem kell itt laknom.

– Hm… hm… – mondta a király. – Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle.

– Nem szeretem a halálos ítéleteket – mondta a kis herceg -, és minden bizonnyal elmegyek.

– Ne! – mondta a király.

A kis herceg azonban nekifogott az előkészületeknek, majd, mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:

– Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek…

A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt.

– Kinevezlek nagykövetemnek! – kiáltott utána sietve a király.

Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély.

“Hát bizony furcsák a fölnőttek” – gondolta útközben a kis herceg.