A mai napon egy őszinte, nyílt beszélgetés adhat sokat és emelhet az egekbe. Most valóban érezheted hogy boldog vagy, és elégedett.
A megelégedettség jellemző rád, akár ha a munkádat, vagy a párkapcsolatodat nézzük.
Akinek kicsit sem stimmel ez a két életterület, kommunikációval és a dolgok kibeszélésével tudja orvosolni. Megbeszélni az adott helyzetet, kibeszélni a problémát, ez most valóban segíthet. Egyben a mostani időszak, beavató – gyógyító energiát mutat, tehát most a múlt sebeit meg tudod gyógyítani. Mert előjönnek és felszínre kerülnek, ezáltal sokkal könnyebben végére tudsz járni.
Nincs dagonya, nincs seb nyalogatás, most a cselekvésnek, tetterőnek, kreatív erőnek van itt az ideje.
Egy beszélgetést, egy megfelelő kommunikációt is kezdeményezőképességgel tudsz elindítani, a passzívitás most nem segít, sőt sokkal inkább hátrány mint annak előtte volt.
Megerősítés: 2024. szeptember 11. szerda – 12. csütörtök időszak.
Valamit elindítani, létrehozni, megalkotni, mint önálló teremtő. Teremtője lenni valaminek, ami talán nagyobb, szebb, jobb lesz, mint ami eddig volt… Ennek van most ideje, ahogyan a Nap, mint a cselekvő tetterő és életerő-áradás ereje eléri lassan az Oroszlán csillagkép nemző részét. Az apai teremtés szentsége ez, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára megnyílik most.
A kreatív alkotás most sem azt jelenti, hogy zseniálisan tudunk lemásolni valamit, valakit… hanem azt, hogy önerőből, saját kútfőből, teljesen új dolgot hozunk létre, ami javára szolgál a saját életünknek és akár másokénak is.
A Hold szerdán fellép a Tejútra és ezzel különösen nagy gyógyító és beavató erők nyílnak meg! Most érdemes – bármilyen formában – tenni a gyógyulásunkért. Csütörtökön végig a Tejúton jár a Hold, egyben már a Nyilas csillagképben, ami támogatja a lélek számára a magasabb világokra való ráérzékelést és az egón túlmutató, egyetemes igazságok megérzését.
A csütörtök hajnali álmainkat érdemes jól figyelni! A Merkúr és a Mars ekkor találkoznak és szövődik össze finom erejük egy szextil kapcsolatban. Ezen át most visszahívható a múltban elvesztett-megtalált erő, a motiváció és lelkesedés, de visszahívható a valamikor már megszerzett tudás is!
Megérthetünk dolgokat, emberi működéseket. Ez az aspektus most segít összehangolni a különböző erőket, minőségeket, segít levonni a múltban megélt élményeink általi következtetéseket, aminek hatására visszaszerezhetjük az életünk feletti vezetőerőt. Gyors átlátását biztosítja a lélekben zajló, de akár a családunkban zajló, vagy múltból eredő helyzeteknek. Fontos beszélgetések során támogatja az együttérző, megértő odafigyelést és a részletek figyelembe vételét.
Zentai Anna, asztrozófus