2024. szeptember 10. kedd: Újra kezdés energiája, most mindent tisztalappal indíthatsz el.

 

Új lehetőséged nyílik egy teljesen új világ megéléséhez, és új útra találsz, ami magasztal és egekbe emel.

Áldás van rajtad, és családodon is, ami segíti fizikai-lelki-szellemi védelmed megteremtésében.

Csakis úgy tudsz elindulni az úton, ha előtte lezártál olyan dolgokat, a magánéletedben, az anyagi helyzetedben, ami már nem szolgálja az életedet.

Merkúr a Regulus csillag előtt halad el, mely a fenséges égi Oroszlán szíveként ragyog.
Vajon mit akar a szív?

Mit mondana most, ha hallanám a szavát?
Fel tudjuk-e ismerni, hogy melyek a szívből fakadó gondolatok?
Hogy az igen, amit mondok a szívemből fakad-e?
A nem, amit mondok a szívemből fakad-e?

A fejemben felhalmozott halott válaszok szerint mozdulok…vagy képes vagyok érezni az élő, elevenen lüktető jelen pillanat igazságát? Azt, ami itt és most számomra igaz. Annak, aki valójában vagyok és nem annak, amit megtanultam, elhittem, elképzeltem magamról.

Tudom-e, hogy azzal szolgálom leginkább az életet mindenben és mindenkiben, ha ebben a pillanatban elfelejtem a fejemben lévő összes elméletet és a szívem hangját követem?
Vagyis megnyílok a Valóságra.

Botos Orsolya

Megerősítő áldás:

Ha vizuális típus vagy, vegyél egy A/4-es lapot, és húzz középen egy vonalat: az lesz az út. Az út aljára biggyessz oda egy jelet, ez szimbolizál téged, az út tetejére pedig egy másikat, ami azt jelképezi, ami nem megy neked, amihez nincs elég motivációd, bátorságod, önbizalmad, és amit ezért még nem tudtál elérni. Most kezdd el összeszedni mindazokat a biztató, bátorító és elismerõ mondatokat, amelyeket a különbözõ korszakokban másoktól kaptál. Amit a nagymama mondott, amit az óvó nénitõl, a tanító nénitõl, a barátoktól, sporttársaktól, szerelmektõl hallottál – és írd le ezeket a lap egyik oldalára, úgy, ahogyan elhangzottak. Például:
Margit néni: “Nahát milyen ügyes vagy, azt a mindenit!”

A párod, miközben átölelt: “Tudod mit? Akárhogy sikerül, én mindenképpen szeretlek! De úgyis tudom, hogy jól fog menni.”
Ez eleinte nehéz lehet, kicsit még döcög az emlékezés, de meglátod, egy idõ után nagyon jól fog menni.

 

A lap egyik oldalára gyûjts tehát össze minél több biztatást, bátorítást. Utána képzeld el, hogy valóban jól sikerült a szóban forgó dolog, és azok, akik bíztattak, most nagyon megdicsérik, elismerik a teljesítményedet.

 

Álmodd meg, hogy ki mit és hogyan mondana neked ekkor, és ezeket a mondatokat írd oda a lap másik oldalára. Ha nagyon elmélyedsz ebben, szinte már hallod is, ahogy sorban kimondják ezeket a lelkes, gratuláló szavakat. Néhányszor menj végig ezen az úton, de idõnként állj meg, és örülj annak, amikor lelki füleddel hallod a szívbõl jövõ elismeréseket. Próbáld csak ki! Ezt a technikát pszichoterápiás eszközként használjuk lelki elakadások, önbizalom- és motivációhiány esetén. Ilyenkor nem másokat okolunk, hibáztatunk a jelenlegi rossz helyzetért, egyszerûen tudomásul vesszük, hogy valahol valami elromlott a folyamatban, majd újraépítjük azt, amíg meg nem acélozódik a lendület, az önbizalom, a bátorság.” Prof. Dr. Bagdy Emőke: Bízz magadban – 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: http://www.nyitottakademia.hu/webshop/konyv/valogatott-irasok_bizz-magadban-2337