Angyalkártya tavaszi hajnalokra: Először önmagadat szeresd!

Önbecsülésed hatására megnő a vonzerőd.

Ha több romantikára vágysz, először vizsgáld meg önmagadat (természetesen szeretettel, nem pedig kritikus szemmel).

Minél jobban szereted azt, aki vagy, annál inkább érezheted mások szeretetét is. Ez azt jelenti, hogy feladatodul tüzöd ki, hogy megfelelő módon törődj magaddal, ami maga után vonhatja azt, hogy magabiztosabbá válsz. Ne aggódj: határaid megerősítésével együtt is még mindig nagyon szeretetreméltó lehetsz.

Ez talán azt jelenti, hogy egyedül töltesz egy kis időt ahelyett, hogy kapcsolatban élnél. Ebben az időszakban belemerülhetsz az önvizsgálatba, hogy megértsd a szerelmi életedre jellemző mintákat. Végül felelősséget vállalhatsz minden eddigi kapcsolatod esetén azért, hogy te vonzottad a kapcsolatot, és beleegyeztél annak létrejöttébe.

A szíved gyógyítása érdekében keresd meg az áldásokat és a leckéket, amelyeket az egyes kapcsolatok hoztak számodra. Például megerősödtél, esetleg függetlenebb vagy türelmesebb lettél korábbi kapcsolataid következtében? Ha igen, akkor minden mást engedj el a múltból a leckék és a szeretet kivételével.

Ez a lap annak fontosságát hangsúlyozza, hogy előbb önmagadat szeresd – különösen, amikor a következő kapcsolatodra készülsz, vagy azt a kapcsolatot gyógyítod, amelyben éppen élsz. Amint önbecsülést szerzel, kezdesz több szeretetteljes embert vonzani az életedbe. Ez egészséges barátságokhoz és szerelmekhez vezet majd, amelyek a kölcsönös tiszteleten alapulnak.

Gyerekek.

A gyerekek hatással vannak szerelmi életedre.

A szerelem angyalai azért küldték neked ezt a lapot, mert a gyerekek szerelmi életed jelentős tényezőjét jelentik. Talán gyereket szeretnél, esetleg gyerekeid vannak (vagy a partnerednek vannak gyerekei), akik befolyásolják a szerelmi életedet. Ezt a tényezőt fontolóra kell venned, amikor javítani akarsz jövőbeli szerelmi kilátásaidon.
Az angyalok a szeretet minden kifejezését tisztelik és támogatják, és hajlandóak és képesek segíteni neked bármely, gyerekeket érintő kérdéssel kapcsolatban.

Ez a kártya azt is jelezheti, hogy belső gyermeked (vagy párod belső gyermeke) befolyásolja a kapcsolatotokat. Ez jelentheti azt, hogy játékosságra vagy lelki vidámságra van szükségetek, de azt is, hogy ideje meggyógyítani valamilyen gyermekkori érzelmi sérülést. Belső gyermeked (és általában a gyerekek) szeretetteljes természete támogatja a gyógyító munkát, különösen, ha az több szeretet bevonzására irányul.

Megerősítő tanmese

Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe.
Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe.

A elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe beütött szögek száma, napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mit a szögeket beütni a kerítésbe.
Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába, Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie.

Ekkor az apja, azt mondta neki, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből.

A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben. 

Az apa elkísérte a fiát a kerítéshez, és így szólt:
-Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a kerítésen.
Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen.

Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt, de a seb örökre ott marad. Mindegy hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad.
A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb.