Angyalkártya kedd éjszakára: Friss új tavaszi energiák tükrében.

Mars a kos jegyébe lép – 2024. április 30.

Elindulunk. Valami áttörik.

Vége a hétköznapok nagyon erős halak időszakának, mert Mars utolsó mohikánként is kilép a halak jegyéből 2024. április 30-án.

Ezzel megszületik, világot lát mindaz a belső munka, melyen február 19-e óta dolgozunk, mióta a Nap elsőként belépett a halak jegyébe. Nagyon hosszú halakság volt az idei, nagyon mély munkákkal, mely továbbra is tart, mert Szaturnusz még mindig a halak jegyében van, de már a hétköznapok világában beindul a pörgés.

Érezhető lesz a friss, új, mondhatnám tavaszi energia, melyben már bőven benne vagyunk, de valahogy eddig mégis inkább belső téli álmot aludtunk. De egy kos jegyében utazó uralmi Mars azért felpörgeti majd az életünket és ezzel szellemiségünket is, hiszen Merkúr még a kos jegyében utazik ráadásul már direkt mozgásban, vagyis sokkal nyitottabbá válunk az új dolgokra, mozgékonyabbak, kiváncsiabbak leszünk világunkra. Közben Vénusz egyidőben belépett saját uralmi jegyébe, a bikába, ahol a Nap is jár már, vagyis az erős kos mellett az erős bikaság is napjaink része lesz mostantól. Ezáltal nemcsak pezsgünk, haladunk, új utakra törünk, azonnal teremtjük is. Egy bika Vénusz időszaka ugyanis nagyon termékeny időket hoz, amikor valahogy minden olyan szép és ízletes és kivánni való. És ez a kettő most egyszerre, egyidőben zajlik.

Vagyis új perspektívák, új élet nyílik, tele-tele energiával, élettel, élvezettel, egyszerre tavaszi zsongás és élmények, “haverok, buli, fanta”. Indul a tavasz, mely mindenkinek azt hozza, amit az elmúlt két és fél hónap belső munkáiba beletett.

Tóth Gabriella Csillagtenger

Megerősítés: Az igaz EMBER nem az, aki mindig jó. Nem az, aki mindig jókedvű és mindenkit szeret.

Az sem, aki képes minden helyzethez és embertársához alkalmazkodni, ezzel háttérbe szorítva saját lényét.
Az IGAZ EMBER az élet minden pillanatában önmaga. Nem akar senkinek megfelelni, nem akar tetszeni. Nem játszik a szeretetért. Ha dühös, kiadja haragját. Ha megbántják, szóvá teszi. Ha Ő bánt meg, bocsánatot kér. Nem hagy kiegyenlítetlen számlát. Ha valaki rossz érzést kelt benne, azt is elfogadja. Meri megmutatni teljes lényét.

Aki mindent visszafojt, önmagát rombolja. Ugyanolyan pusztító munkát végez, mintha másokat bántana.
Ha Önmagad vagy, önmagadért szeretnek. Ha színházat játszol, a színészt szeretik. Közben belül őrlődsz.
A bölcs ember őszinte önmagához, minden pillanatban vállalja azt, aki. Ugyanakkor nem fél szembenézni saját hibáival, s törekszik napról napra jobbá válni.

Az ilyen ember az igazán bátor…

Mohácsi Viktória