Merkúr retrográd útja – 2024. április 2-21.
Merkúr minden fordulásában van valami hatalmas tanítás, a jelenlegi szerintem nagyon nagy útra visz.
Elsőként változást hoz életünkbe, nem is csak maga a fordulása által, hanem ezzel megtöri azt a folyamatot is, amiben a jelenben vagyunk, hogy minden bolygónk direkt mozgásban van amivel földi világunkat építjük, erősítjük. Ebből most kimozdít bennünket azáltal, hogy 2024. április 2-április 25. között égi pályára áll.
Viszont nagy szükségünk van most erre a fordulásra, mert több mindenre is felkészít és emlékeztet ezzel. Nagyon fontos helyen, a Felfelé Úszó Halak fonalán állt meg, a kos 27°13 fokán. Ha csak asztrológiai szemmel, vagyis a látható világ üzeneteit nézve nézzük, annyit látunk, hogy a kos jegyében tesz még egy kört mielőtt átlépne a bika jegyébe, vagyis arra hívja fel a figyelmet, hogy mibe érdemes belefektetünk figyelmünket, mivel érdemes elindulnunk ahhoz, hogy abból bőséget teremtsünk. Mivel közben már a Jupiter-Uránusz együttállásának utolsó fázisához is értünk – ők majd 2024. április 21-én állnak együtt, még Merkúr hátráló útja alatt de a bika jegyében –, asztrológiailag is igen kiemelkedő ez a fordulás, mert azt a bikaságot, az ott alakuló nem akármilyen szellemi szintlépést is segíti azáltal, hogy még egy utolsó lehetőséget kapunk arra, hogy felismerjük hol erős még az ego, hogy minél tudatosabban tudjunk továbblépni ezzel a nem mindennapi és igen fontos együttállással.
Asztrozófiaialag nézve, ha kitekintünk a látható világból és a rendszert egészben vizsgáljuk, akkor még különlegesebb dologra hívja fel figyelmünket Merkúr ezzel a fordulásával. A Felfelé Úszó Halak, ahol fordul életünk szellemi síkján az út végére érés pillanata, a nagy út vége, amiben ott van a szintlépés lehetősége. Egyszerre kilépés és saját belső világunkba érés függően attól, hogy a földbolygó melyik féltekén élünk, amelyet akármelyik szemszögből is nézzük igen kiemelkedő és fontos energiája életünknek. De a Felfelé Úszó Halak, ha az emberiség egészét nézzük az ókor lezárásának pillanata volt, amikor elindult a középkor és vele az újkor, ami elvezetett a mostig. Az ókor végével lezárult egy korszak, ott vesztettük el isteni tudatosságunkat, hogy elinduljon előbb a vallás, majd a tudomány fejlődése révén az elme erősödése, mely majd kifut oda, hogy a kettő összeér (ez nincs is olyan nagyon messze, akármennyire is hihetetlenül hangzik ez most – erről részletesen beszélek a könyvemben).
Ha tudsz olvasni a sorok között, akkor kiolvashatod, hogy valóban mennyire fontos pillanat ez a fordulás. Visszavisz minket Merkúr a Visszaúszó Halak fonalába, hogy emlékezzünk isteni énünkre, amiről a Visszaúszó Halak szól. Ezen az úton közben szembetalálkozik az érkező Nappal is 2024. április 12-én. Ez lesz egy nagyon fontos pillanat, mert itt ismerhetjük fel, hogy kik is vagyunk, hol is tartunk, mit értünk már el, mennyit fejlődtünk, mennyire vagyunk tudatosak önmagunkra, az életünkre, mennyire értelmezzük a környezetünkben zajló eseményeket azok valós valóságában, ami szükséges ahhoz, hogy majd a Felfelé Úszó Halakkal, mikor át is lépünk, már ennek tudatosságával lépjünk tovább.
Érted tehát, hogy milyen felismerés lehetősége van Merkúr fordulásában? Mindenki számára megjöhet az önmagunk isteni létére való emlékezés, vagyis a láthatón túli világ megértése. Lehet nem mindenkinek tudatosan, ez függ attól ki hol tart és hogyan értelmezi a világot, de mindez egyénileg és emberiség egészét nézve is történik. És ezzel lép majd Nap előbb a Felfelé Úszó Halak fonalához (2024. április 19.), és ér Merkúr a Felszálló Holdcsomóponthoz (2024. április 25.), akihez visszaérve fordul újra előre, hogy mindezzel segítsen kitörni, mindezt a felszínre hozni. Tulajdonképpen egyszerre szintlépés a Nappal és kitörés, valamint előre fordulás is egyben a Merkúr-Felszálló együttállásal, ami önmagában igen kiemelkedő lesz, mert Merkúr másodszor érkezik meg a Felszállóhoz egy körön belül, itt lesz meg igazán az a megértés ami első találkozójukkor még esetleg nem volt meg (2024. március 19), de most mindazzal az üzenettel amit Merkúr a Felfelé Úszó Halaktól hoz, már igen.
Tehát több mindenre is emlékeztet ez a visszaút. Mindamellett ezek a felismerések és ezek általi elindulások nagyon csendesek lesznek, itt nem kell számítani semmilyen hangos elindulásokra, sőt, az a valós ami csendes és nem akarja láttatni, hallatni magát, hiszen a Merkúr alá dolgozó, kos jegyét uraló Mars a halak jegyében van még mindig. Itt most még mindig nagyon belső munkák, isteni énünk felismerése és megértése és a rá való visszaemlékezés zajlik, ami csendes folyamat. Vagyis segít észrevenni az egót is, mert az ego hangos, érdemes erre magad életében és környezetedre kinézve is figyelni, mert abszolút megláttatja magát mi a valós, mi a nem.
Ami a kos jegyében tett plusz kör lényege tehát, hogy azáltal, hogy Merkúr egyedüliként áll égi pályára, tulajdonképpen hátra léptet, ezzel segít rálátni magadra, hogy meglásd saját magadat egy magasabb, más szemszögből. Kvázi kiemel az egódból, hogy észrevedd valódi magad, mit is indítottál már el, milyen útra léptél, valóban az-e az irány, azt akarod-e. Erre érdemes figyelni hátrafelé tartó útján, hogy tudj változtatni ha szükséges.
Tóth Gabriella Csillagtenger
Megerősítés: Hagyd, hogy a barátaid segítsenek!
Kérd és fogadd el mások támogatását!
A szerelem angyalai más embereken keresztül segítenek neked, amennyire ezt megengeded. Ez a lap azt jelzi, hogy készségesebben kell útmutatást kérned, különösen a szerelmi életeddel összefüggésben. Például beszélj az érzéseidről, a reményeidről és az álmaidról, majd hagyd, hogy mások segítsenek. Talán támogatást ajánlanak, de az is lehet, hogy ismernek maguk körül valakit, aki ideális lehet számodra.
Ez a lap azt jelzi, hogy javadra válna, ha minőségi időt töltenél a barátaiddal. Amennyiben jelenleg kapcsolatban élsz, megújítja az életerődet, ha rendszeresen kirándulsz jó barátaiddal. Amennyiben pedig egyedülálló vagy, akkor viszont kimozdít és friss energiával tölt föl, ha időt töltesz ezekkel a különleges emberekkel.
Az is lehetséges, hogy a barátaid bemutatnak egy csodálatos embernek.