Dönts belátásod szerint, és húzz a lapok közül, és kiderül mit ígérnek a csillagok március közepén.
Ünnepi pakliból válassz egyet!
Első lap: Biztonságérzet!
Minden, veszéllyel vagy sebehetőséggel kapcsolatos érzés gyógyul, és az a biztos tudás váltja fel, hogy most biztonságban vagy és védve vagy.
Féltél vagy bizonytalan voltál mostanában? Ha igen, akkor ez a kártya annak a jele, hogy az ég tisztában van az érzéseiddel, és a segítségedre jött. Égi lények vesznek körül, akik szüntelenül szeretnek és védelmeznek.
A tündérek arra emlékeztetnek, hogy a sebezhetőség érzését a veszéllyel kapcsolatos gondolataid váltják ki belőled.
Az elmédben hatalmat adtál valami külső entitásnak. Azt hiszed, hogy ennek az általad teremtett “bálványnak” módjában áll, hogy ártson neked. De mindössze annyi hatalma van, amennyit tulajdonítasz neki. A tündérek arra buzdítanak, hogy ébredj fel ebből a téveszméből. Értsd meg, hogy módodban áll létrehozni egy boldog és biztonságos álmot, és eldönteni, hogy biztonságban érzed magad.
Megerősítés: Biztonságban vagyok. Nyugodt vagyok. Mindig teljesen védve vagyok.
Középső lap: Csodás gyógyulás!
Számíts valamilyen csodára. Segítségért imádkoztál, és ez most közeledik feléd. Minél teljesebb mértékben átadod a helyzetet Istennek, annál gyorsabban megvalósul a gyógyulásod.
Az ég teljesen melletted áll, és imáid meghallgatásra és válaszra találtak. Nem kell könyörögnöd vagy esedezned az ég segítségéért, mivel a helyzeted valójában már meggyógyult.
A gyógyult valóság egyike a számodra jelenleg elérhető néhány párhuzamos valóságbank.
A gondolataid, az érzelmeid és a szándékaid által te döntesz, hogy megtapasztalod a számodra lehetséges legmagasabb szintű valóságot.
Gyógyult helyzetedet a hiten és a hálán keresztül éred el. Ahhoz, hogy érezd ezeket az erőteljes átalakító érzelmeket, mondd magadban vagy fennhangon Istennek: “Belefáradtam abba, hogy ezen a helyzeten gondolkozzak. Többé nem akarok vele foglalkozni. Íme, átadom neked az egészet, hogy Te gondolkozhass rajta és megoldd. Nagyon köszönöm, hogy gondoskodsz mindenről.” Ezután teljesen válj meg a helyzettől. Lásd magad, amint elhelyezed Isten szerető tenyerében. Érezd magad hálásnak, hogy a helyzeted most megoldódott, és légy nyitott a téged köszöntő kreatív megoldásokkal szemben.
Megerősítés: Valójában már most is gyógyult minden és mindenki, önmagamat is beleértve. A félelem illúziói helyett erre az igazságra koncentrálok.
Harmadik lap: Köss új barátságokat!
A baráti köröd és az ismerőseid csoportja magasabb frekvenciára vált. Lehetséges, hogy elszakad tőled néhány régi barát, és új emberek lépnek az életedbe.
Érdeklődési köröd változásának és fontossági sorrended átalakulásának hatása egész életeden végiggyűrűzött. amint gondolataid és érzelmeid spirituálisabb természetű témákra irányulnak, most hasonló gondolkodású embereket vonzol az életedbe. Talán azt tapasztalod, hogy már nem vonzanak annyira a régi barátaid, vagy már nincs olyan sok közös érdeklődési területetek.
A tündérek arra kérnek, hogy ne aggódj életed e természetes változásaival kapcsolatban. Nem utasítod el és nem ítéled el a régi barátaidat. Egyszerűen csak helyet teremtesz a fejlődés számára, és elfogadod a Vonzás Egyetemes Törvényét: A hasonló gondolkodású emberek természetes módon vonzódnak egymáshoz.
Tudj róla, hogy megérdemled azokat a csodálatos barátokat, akik lelkesítenek, támogatnak, megértenek, és kiegészítenek téged.
Megerősítés: Hálás vagyok csodálatosan támogató és szeretetteljes barátaimért.